Tavaly vettünk tíz igazi, amolyan mesekönyvbeli kendermagos csirkét.

Többféle állattal próbálkoztunk már, a tyúkok bírnak minket a legjobban. Ők egy darabig elviselik a gondatlan gazdákat is. Húsvét táján elkezdett az egyik kotyogni, nem akart leszállni a tojásokról. Annyit már én is tudok, anélkül, hogy „meggugliznám”, hogy ez nem jelent mást: kotlik a tyúk! Megnéztem, mennyi tojás van alatta, tizenhárom, amúgy sem túl nagy testű ez a madárka, jó lesz így, gondoltam.

Készítettem egy másik fészket, ahova a többi tojhat. Reggelre látom aztán, hogy egy másik tyúk is elül mellette. Mindegyik a sarokban akart kotlani, mintha az lenne a legjobb hely. Másnap egymás hegyén-hátán ültek már a tyúkok, mint a brémai muzsikusok. Ide jöttek tojni azok is, akik nem ücsörögni szerettek volna a tojásokon, a másik hátán végezték el ezt a dolgukat. Mondom, ez így nem lesz jó, ha a kakas nem tesz rendet, majd én!

Egyik szomszédunk nagy tyúkszakértő hírében áll, megkértem, hogy segítsen ebben a tyúkperben. Meg is hozta az ítéletet, és megérkezett két dobozzal: szét kell őket választani. Hogy össze ne vesszenek, két egyforma kartonládikót állítottunk a sarokba. De persze, hogy mindegyik a kuckósabbat akarta. Ezen a kelendő „sarki telken” megint összekaptak. Nagy nehezen mégiscsak sikerült megteremteni a rendet. Reggel, amikor megnéztem őket, az, amelyik megkaparintotta a jobb helyet, vígan ücsörgött a tojásokon míg a másik jajveszékelve járkált, és egy tojás sem volt alatta. Valami sárgaságot láttam a fészek mellett. Mondom, valami megette a tojásokat. De nem, a bal oldali tyúk az összeset átkotorta a saját fészkébe! Gyorsan odatettem néhány újonnan „keletkezett” tojást, amit a többi tyúktól szedtem el, és azokra ráült a pórul járt tyúk. Estére alatta volt a több tojás. Aztán megint áthúzta egyik a másiktól. Úgy veszekedtek, tologatták a tojásokat egyik fészekből a másikba, hogy egyetlen tojás sem tört össze! Végül valahogy kiegyenlítődtek a fészkek, és egy papírkarton darabbal jeleztük számukra, hogy vége a torzsalkodásnak.

Nehéz volt nem arra gondolni, hogy mi emberek is valami hasonlót teszünk a magunk kis szemétdombján. Nem nyugszunk, amíg nem a mi fészkünk lesz teltebb. Nem így gurigázzák a pénzt ma a világban? Egyik kontóról a másikra kerül, és miközben mi nézzük az eseményeket, ezek az aranytojások nem törnek össze, csak egy másik fészekbe kerülnek.