Visky András szerint "a karantén arra is megtanít, hogy a szabadságunk lehetőségei bezárva is végtelenek, a mindenható gazdasági fejlődésbe vetett hit pedig csupán a politikai haszonszerzés tévútja."

Az író dramaturggal a 168 óra magazin készített interjút, amelyből kiderül: úgy látja, hogy ebben a váratlan fordulatban, ami most az egész világban történik, átélhetjük összemberi veszélyeztetettségünket. "Erre nem lehetett felkészülni, viszont ezentúl így fogunk élni, ezzel a tapasztalással. A természet föllázadt ellenünk: nem tudjuk minden határon túl leigázni és kiszipolyozni. Itt van vége a modernitás növekedésvallásának. Növekedni persze szükséges, de végre befelé. Mintha megint emberré lettünk volna. Kiszálltunk a mindennapi rutinból, vége az érzéstelenítő gályázásnak, nincs hova rohanni, eltűntek a régi célok, át kell gondolni eddigi életünket."

Szerinte neki is van mit átgondolnia: "Például többet kellene nemet mondanom, kevesebb munkát elvállalni még akkor is, ha az írói, színházi hivatásomat a legkevésbé sem érzem gályázásnak."

A Ceaușescu időből való emlékei is előjöttek, amikor édesapja református lelkészként börtönben volt: "fölidéződött bennem mostanában apámnak sok-sok tanítása, például hogy a kényszerűségek idején a szabadságod megőrzésénél nincs fontosabb feladat. Mert

a szabadság nem vehető el tőled, ezt műveld, akkor is, amikor be vagy zárva. Ha a cellád öt lépést enged meg a napi sétához, lépjél négyet vagy hármat, de te döntsél. Befelé is végtelenek a lehetőségek, sőt, sokkal inkább, mint kifelé.

És amikor kiszabadulsz se gondold, hogy nem vagy bezárva, csak hát akkor jóval nehezebben fogod fölismerni."

Úgy gondolja, hogy a karantén "szembesít azzal a zavarodott politikával, amely azt hirdeti, hogy az egyetlen bálvány a gazdasági növekedés, amivel a fogyasztói rabszolgaságot fent lehetett tartani és szavazatokat lehet szerezni. Ez a hamis világkép most elkerülhetetlenül összeomlik, legalábbis ezt remélem. – Az egyetlen eszme nálunk a megélhetés – emlékszünk, ugye, a madáchi falanszter demens, a korlátlan hatalomtól megszállott tudósának az ideológiájára. Mi meg, boldog rabszolgák, bármit készek vagyunk elfogadni, a szabadság bármilyen korlátozását szükségszerűnek beállítani, amennyiben PIN kódjaink mozgásban tartják az örömszolgáltató létesítmények forgóajtóit. A gazdasági növekedés, a több pénz mint legfőbb jó, végre zárójelbe kerülhet, ha szerencsénk lesz. A radikálisan kiiktatott szellemi kultúra pedig visszakerülhet a létszükségleteink közé."

"Diktatúrában szocializálódtam valóban, meg is üti a fülemet, amikor nyolcvanas évekbeli mondatokat hallok. Ceaușescu egyik kedvenc üzenete az volt, hogy a nyugati államok és a nemzetközi civil szervezetek ne avatkozzanak be Románia belügyeibe, hacsak jó kis pénzekkel nem támogatják kivételesen igazságos rendszerét. Az igazán sötét nyolcvanas években azt gondoltam, hogy az emberek szabadok akarnak lenni, és ez a vágy összeköt bennünket ebben az országnyi és kelet-európai börtönben. Ma már másképpen látom.

Nem akarunk szabadok lenni, mert a szabadság mint nehéz életfeladat, szorongást okoz. Visszakívánkozunk a rabságba, a másokra átruházott döntések szürke, pontosabban világosfekete (Samuel Beckett szép szava) édenébe.

A fogyasztói társadalom fejadagjai most tetszetősebbek, hosszabb eltávozást is kapunk, ha meg tudjuk fizetni. Viszont a többség azt gondolja: hagyják őket békén a kiszolgáltatottak problémáival, oldja meg ezt az állam, és lehetőleg ne a szemük előtt."

(Forrás: 168ora.hu, fotó: konyves.blog.hu)