Ádám és Éva a bűnbeesés előtt nem lettek volna népszerű ügyfelei a mai divatcégeknek, de azt az ördög (akiről tudjuk, hogy Prada-t visel) előre tudhatta.

A meztelenség hihetetlen töltéssel bíró szavunk, ritka az a szempár, aki üresben el tud vonulni felette. Mágnesként vonzhat, ha izgalmasnak találjuk, vagy taszít ha a közönségességet jelenti számunkra. Nehéz félremagyarázni. Aki ugyanis meztelen, az nem tud magára ruhát hazudni, ez még a császárnak sem sikerült. Lelkünk mélyén vágyunk rá, hiszen nincs is annál jobb érzés, mint mikor nem kell szerepet játszani. Ha olyan emberekkel lehetünk, akik mellett nem kell folyton ruhát cserélni, nem kell a szavainkat válogatni s titokban rettegni a reakcióktól. Egyszerűen azok lehetünk, akik vagyunk: pőrén, valóságosan, hazugságmentesen.

Nehéz az az együtt, főleg ha az az egy üt. Keserves, ha még az az egy is mi vagyunk.

Sokan szenvedünk magunktól, egymástól, a csinált együttök-től, amik valójában külön-ök, a társas magányoktól. Az évszázadok alatt elszenvedett bántalmazások miatt állandóan be van kapcsolva az érintésvédelem. Egy mély rettegés bujkál a lelkekben a valódi intimitástól. A közelség valami misztikus valami, amiről izgató lehet beszélni, de összehozni kínok kínja. Meztelenség kell, de nem elsősorban testi értelemben. Egy teljes testes öleléshez teljes szíves odafordulás szükséges és ha igazán fel akarunk oldódni valakikkel, akkor abban nem lehet hazugság.

Sok egymásnak feszülés árán is oly nehéz együtt lenni, hogy az szinte elviselhetetlen. Ha olyan jól menne az együtt, akkor nem menekülnénk annyit hanyatt-homlok külön. Ha olyan jól menne, akkor nem barikádoznánk el magunkat technikai csodákkal, hiszen ki akarna folyton kütyüket simogatni, ha lehet kurkászni kicsiny közösségének tagjait is, szőrsűrűségtől függetlenül és nem kell hozzá vállaltan nagy majomnak lenni. Nem vagyunk már majmok, ez tény, de hajlunk rá és az evolúciónk nem tűnik befejezettnek.

Ha menne az együtt, ami a világ jelenleg legnehezebb dolgának tűnik, akkor nem kéne ennyi alkohol, kábítószer, tévéműsor, sorozat, könyv és senki nem akarna lelépni mások elől egy másik világba, ahol látszólag rend van és harmónia, egyetlen aprócska különbséggel, hogy az a másik világ nincsen. Legalábbis nem olyan értelemben, ahogy gondolnánk. Itt vagyunk egymás hegyén-hátán, ölében, ülepünkön és hanyatt- homlok menekülünk kitalált univerzumokba, hátha ott nem kell levetkőzni, hátha ott nem kell vállalni azt, akinek születtünk.

Sokan kerültek most szinte pokoli helyzetbe, mert olyanok társaságában kell több időt eltölteni, akikkel a kevés is ritkán ment és az sem az volt. Ez egy nagy lehetőség, mert rájönni arra, hogy nem igazi, amiben vagyunk – egyben a kezdete valami igazinak. Ha izzadunk, feszülünk ebben a lelassult időben és beszűkült térben, akkor bizonyára több réteg ruha van rajtunk, mint ami még kellemesen hordható.

Hogyan lehet levetkőzni és szégyenérzet nélkül meztelenül élni a mai világban?

Nem bíztatnék senkit, hogy csődbe vigye a textilipart és munkát adjon a pszichiátriának. Vetkőzni csak módjával és mindig olyan ember társaságában, aki nem botránkozik meg tőlünk és attól, hogy kimondjuk, amit gondolunk, érzünk a dolgokról valójában. Nem szégyenít meg, nem ítélkezik felettünk, hagyja, hogy csipkebokorként legyünk vele. Vagyok, aki vagyok.

Mi ez, ha nem a legősibb vágyunk az Édenbe?

A felhőtlen együttlét az az állapot, ahová mindenki vágyik. Minden igazi, valódi élményünk olyasmi, amit együtt élhettünk át valakivel, valakikkel. Ha valami egyedül velünk történt, arra vágyunk, hogy elmondhassuk valakinek, akivel együtt akarunk lenni. A Mennyország az a hely, ahol minden van és az is nagyon tuti. Már itt a Földön elérhető, ha le merjük vetni a régi ruhánkat és be merjük vállalni az édeni meztelenségünket. Mert nemcsak a Google lát mindent, hanem Isten is. És mindegy mit húzunk magunkra, Ő látja mik vagyunk, mi van alattunk, bennünk.

A meztelenség nem életveszélyes, hanem az egyetlen, ami Életképes.