Pál Ferenc: Az érett hitű személy nem háborús modellben gondolkodik
SZEMlélek 2020. április 16.

Pál Ferenc: Az érett hitű személy nem háborús modellben gondolkodik

Az ismert katolikus lelkipásztor fekete-fehér látásmódról, krízisről, elvakult hitről fejtette ki véleményét.

feri_atya.png

Pál Ferivel a Magyar Kurír készített terjedelmes interjút, ami ide kattintva olvasható teljes egészében. Az alábbiakban néhány gondolatot idézünk a beszélgetésből:

Mi, keresztény katolikusok ugyanazt hisszük, ám abban már nagy eltérések vannak, hogy hogyan hiszünk. Sajnos az a tapasztalat, hogy sokaknál, amikor nehézzé válik az élet és sebzett a személyiség, a hit is a sérültség jeleit mutatja és nem nyújt megfelelő kapaszkodót. Tehát szükségünk lehet mások támogatására, fejlődésre, gyógyulásra és természetesen Isten erejére. A II. világháború után egy New York-i rabbi írt egy nyílt levelet arról, hogy a holokauszt után nem lehet hinni Istenben. Viktor Emil Frankl pedig válaszolt rá. Azt írta, hogy négy évet volt haláltáborokban, és ő mást látott. Azt figyelte meg, hogy a rettenet a kis lángot eloltotta, a nagyot felszította. Azt is mondhatnánk, hogy az emberi szív mélye csodás és gyönyörű, de a hozzá vezető út korántsem az.

Néha látjuk az utat, máskor csak az irányt tudjuk. Az Istenhez fűződő kapcsolatunk nehézsége néha ahhoz hasonlít, mint amikor a konfliktusba került házaspárnak azt ajánljuk, hogy beszéljék meg a problémáikat. Miközben egy krízisben legtöbbször a megbeszéléssel a helyzet csak tovább romlik. Hiszen a problémáik abból is adódnak, hogy nem tudnak megfelelően kommunikálni. Az ahhoz szükséges készségek és képességek még nem kellően kidolgozottak. Ezért érdemes a spiritualitás minőségéről beszélni. Hogyan hisz az, akinél kimunkáltabb az út, és milyen élményei vannak annak, aki elakadt a belső világában?

...az érett hitű személy nem háborús modellben gondolkodik. Túllép azon, hogy a világot fekete-fehérben lássa. A megváltás titkaiban föltárult, hogy a jó győzött a rossz, a fény a sötétség felett. Mit jelent ez a magas spiritualitással rendelkező embernél? Azt, hogy ők ennek a győzelemnek a reménysége felől élnek. Mivel a győzelem már megtörtént, nekik elsősorban nem a harc a feladatuk, hanem ennek a győzelemnek a tudatában élnek, így képesek a világosság szemlélésén keresztül kreatívan cselekedni. Ezért nem a legyőzés, hanem a megmentés, meggyógyítás, a remény felől élnek. Ha figyelmünket a rossz köti le, az másként alakítja a személyiséget, mintha a szép szerelmeseként élnénk, amiért nagyszerű dolgokra is képesek vagyunk. Ha nézek egy kertet, nem mindegy, hogy szinte csak azzal foglalkozom, hogy hol vannak a gyomok, melyik fa gombásodott meg, mit tettek már megint a kártevők – vagy látom a gyönyörű természetet.

Az elvakult hit szavajárása, hogy majd Isten megold mindent. Egészen konkrétan és gyakorlatiasan, a magyar felnőtt lakosság hatvan százaléka nem tud biztonságosan kötődni. Vagyis amikor érdemes volna bízni és megbízhatónak lenni, nehézségek idején problémái támadnak.

A három legjobb, gyerekeknek szánt alkalmazás az anya, az apa és a testvér. Nekünk, felnőtteknek érdemes, amennyire csak lehetséges, olyan életmódot kialakítanunk, ami a gyerekeinknek is megfelelő. Ráadásul hosszabb távon nekünk is javunkra válik. Ha valaki szereti a gyerekeit és megpróbál egy olyan életmódot folytatni, ahol a gyerek nem az online világból kapja meg a kívánt megerősítéseket, hanem tőlünk vagy általunk, akkor az bennünket is emberibbé fog tenni. A hitünket is élőbbé, egyszerűbbé, kézzelfoghatóbbá és természetesebbé alakíthatja.

(Forrás: Magyar Kurír)

süti beállítások módosítása