Kit támogatnánk, ha nem az orvosainkat?
Madocsai Bea 2020. március 27.

Kit támogatnánk, ha nem az orvosainkat?

A tapsolás mellett lehet másként is köszönetet mondani.

aa1_99.jpg

Sok helyen hiányzik a pénz, szerveződnek a civil összefogások, támogatást kérnek például az állatmenhelyek, de ha az életünkért küzdő orvosokért nem fogunk össze, akkor kikért?

Egy fiatal orvos édesanyja konkrét segítséget szervezett a kezdő doktoroknak. Akinek a családjában, ismeretségi körében PhD-s képzésen lévő vagy rezidens orvos van, az első kézből tudja, mekkora szükség van most erre.

- A járvány előtt ezek a fiatal orvosok más városokban, más kórházakban ügyeletet vállaltak, akár három helyen is dolgoztak ahhoz, hogy kifizessék a lakáskölcsönüket és valahogy megéljenek, mert nettó 180 ezer forintból az életben nem vennének lakást, de még egy albérletet sem tudnának fizetni. Most azonban nem dolgozhatnak sehol másutt, csak a kórházukban, éjt nappallá téve. Közben nem tudják kifizetni a számláikat... - meséli egy asszony, aki csatlakozott a kezdeményezéshez.

Egyik ismerősünk gyerekkorától azt tervezte, hogy betegeket fog gyógyítani. Az egyetem elvégzése után szenvedélyesen fogott bele az orvoslásba, lelkesen csatlakozott azokhoz, akik az egészségügy átalakításának egyik velejárójaként a hálapénz megszűnését várják, sőt a maga részéről már eddig sem fogadott el zsebbe csúsztatott borítékot, inkább hetente néhány száz kilométert megtett azért, hogy a szabad idejében orvosi ügyeletet vállaljon. Diplomás felnőtt emberként végre kiköltözött egykori gyerekszobájából és a "mamahotelből", hogy önálló, felnőtt életet éljen és... gyógyítson! Még ha éjszakai és hétvégi plusz munkával is, de szépen haladt az élete, s odaadással és szeretettel fordult a betegekhez. Most minden borult azzal, hogy kivették a kezéből a lehetőséget, hogy eltartsa magát, fizesse a számláit és az albérletét. A főbérlő, aki munkanélküli lett, nem tud fizetési haladékot adni neki, mint a bankok, a szüleihez pedig nem akar visszaköltözni, mivel ők már nyugdíjasok, a különösen is veszélyeztetett korban vannak.

aa2_50.jpg

- A teljesítmény nélküli alapjövedelmet nem támogatom, de azokat az orvosokat igen, akik ma minden energiájukkal a közegészségügyet, a betegeket szolgálják! Van aki élelmiszert, védőruhát gyűjt számukra - az is nagyon fontos, én viszont arra kérem a barátaimat, ismerőseimet, hogy adjunk pénzt azoknak, akik dolgoznak és mégis rászorulttá váltak! - fogalmaz a közösségi oldalán az egyik támogató, majd így folytatja: - A leállás mindenkinek veszteség, de aki megteheti, adjon azoknak, akik nem a tétlenségük miatt szenvednek szükséget, hanem éppen ellenkezőleg - ők többet tesznek miértünk, mint most bárki más.
Én most utaltam, és az ismerőseimen keresztül tudni fogom, hogy a rászorulók megkapják az adományokat, illetve közzé is fogom tenni, hogy mennyi adomány gyűlik így össze és hány orvosnak tudunk ezzel segíteni.

A koordinációt a budapesti Szent Imre Plébánia vállalta magára, a segélyek szétosztását a Plébánia Caritas csoportja végzi (ami helyi caritas-csoport, nem tévesztendő össze a Katolikus Karitásszal) - a bankszámla-szám : 11711034-20021197
A közleménybe feltétlenül be kell írni, hogy 'egészségügy'.

- Örülnék, ha lennének követőim - írja a bejegyzés közlője a közösségi oldalán.

Az ezt követő hozzászólók között vannak, akik jelzik a csatlakozásukat, mások a döntéshozóktól várják el a helyzet rendezését mondván: a kormány nem kis összeget kapott az EU-tól pont a járvány alatt felmerülő problémák megoldására.
Egyik válaszoló szerint ha valaki politikus, akkor küzdjön azért, hogy az orvosok a vészhelyzet idejére tripla bért kapjanak. Amíg ez nem történik meg, aki tud, segítse őket.

(Fotó: ohga.it, theblog.it)

süti beállítások módosítása