Lemondott a lélegeztető gépről egy fiatalabb beteg javára az olasz pap?
SZEMlélek 2020. március 24.

Lemondott a lélegeztető gépről egy fiatalabb beteg javára az olasz pap?

Halála a hozzá közelállók szerint igazi "papi halál" volt, a történetébe viszont legendás elemek is bekerülhettek.

aa1_94.jpg

Szerkesztőségi megjegyzés:

A koronavírus járványa rengeteg áldozatot követel, sok korlátot emel mindannyiunk számára. Ilyenkor egyrészt nehezebbé válik a munkavégzés, ez alól nem kivételek a hírvivők sem, másrészt szívesen mutatjuk fel a bajban hősiesen viselkedők példáját, ezzel megerősítést adva a kihívásokkal való szembenézéshez.

Az alábbi történet bejárta az olasz sajtót, így okkal tartottuk méltónak a katolikus lelkipásztor haláláról szóló információ lefordítását és megjelentetését.

Úgy tűnik, ebben a történetben nem minden részlet felelt meg a valóságnak. A pap közeli munkatársa szerint valóban önfeláldozó, példaértékű életet élt az elhunyt plébános, de a lélegeztető gépről valószínűleg elsősorban azért mondott le, mert a használatát rosszul viselte volna.

Ez nem kisebbíti lelki nagyságát, de éppen az iránta való tisztelet indít bennünket arra, hogy kiigazítsuk a halálának körülményeiről szóló híradást.

Augusztusban lett volna 73 éves don Giuseppe Berardelli, Casnigo plébánosa. Ez a település a súlyosan fertőzött Lombardia régióban, Bergamo megyében található. A mindig mosolygós pap néhány éve már betegeskedett, de örömmel látta el szolgálatát, mindig készséggel állt a hozzá fordulók rendelkezésére. Korábbi szolgálati helyeiről is gyakran keresték föl a hívek, akik számíthattak arra, hogy figyelmesen meghallgatja őket.

– Emlékszem, ahogy öreg, szeretett Guzzi robogóján közlekedett, mindig vidáman és lelkesen, békét és örömöt sugárzott – fogalmazott Clara Poli.

Casnigo hívő közössége vásárolta a lélegeztető gépet szeretett plébánosa számára, aki, miután megfertőzte a koronavírus, Loverébe került kórházba.

Az idős pap az olasz sajtót bejáró történet szerint úgy döntött, hogy egy fiatalabb betegnek átengedi a készüléket. Utólag kiderült, hogy sokkal inkább azért mondott le a gép alkalmazásáról, mert nem tudta elviselni azt.

Giuseppe Berardelli atya a szükségállapotok miatt nem részesülhetett díszes temetésben, a casnigói hívek azonban a maguk olaszos módján, az erkélyekre kiállva március 16-án délben tapssal búcsúztatták szeretett plébánosukat.

(Forrás és fotó: araberara.it)

süti beállítások módosítása