Nagy kihívás a megnövekedett óraszám egy légtérben.

Néhány hónapja még arról írtam,milyen jó volna, ha bevezetnék a szeretet tantárgyát az oktatásban és íme, az Élet most lehetőséget adott. Ha az elmúlt kétezer évben komolyabban vettük volna a szeretet tanításait, akkor most nem itt tartanánk, de ez a volna ugye nem visz előrébb. Hátra meg már mentünk eleget.

Egyelőre nem tudni, hogyan hat a jelen helyzet a családok lelki világára. Vajon egy bántalmazó apa jobban nekiesik a családjának? Az alkoholista még jobban fog inni? A gyermekvédelemmel mi lesz? A fiatalokat valóban érdekelni fogják az idősek, vagy csak a boríték, amit dugdosnak ünnepekkor? És ha üres lesz már?

Sok kérdés fel és alámerül ilyenkor, halászni pedig érdemes, az kell a Jó fogásához.

Házunktól nem messze van egy kisbolt, ott a kép annyiban változott, hogy az oszlopként ott álló ivócimborák mellé megjelent néhány újabb, némelyik játszó gyermekével is időnként. Sajnos a megnövekedett stresszre sokan úgy reagálnak nem meglepő módon, hogy az eddig kialakított önpusztító szokásaikat eggyel magasabb fokozatba kapcsolják.

Felerősödtek az indulatok, a kevélyek kevélyebbek lettek, a fösvények épp fuldokolnak a kiesett bevételüktől és nemcsak olyan cég van, amelyik a dolgozóinak hálás, hanem olyan is, amelyik most rugdossa jobban őket. Nem engedi haza otthoni munkavégzésre, pedig megtehetné. Elválik az ocsú a búzától, bármily szépen is nőttek egymás mellett s úgy tűnik, nem lesz ennek vége az aratásig.

A hirtelen jött légyotthonok nem mindenkinek jöttek olyan jól, de kiváló lehetőség közeledni tanulni. Ami a másikban zavart, az most jobban zavarhat s amiről azt hittük, jól megy, kiderülhet, hogy mégsem.

A szeretetteljes együttlét most lesz igazán tantárgy.

Nem érdemes nagyon sorozatot nézni, hiszen az Élet (ahogy mindig) írja most a legizgalmasabb részeket. Ráadásul a képernyő túlzott használata az ingertúltengés miatt csak tovább fokozhatja a feszültséget.

Most kiderülhet, ki(k) mellett éltünk eddig.

Csak napok teltek el a bezárkózások óta, mégis egy hónapnak tűnik, úgy lelassult az idő. Reggel és délben és este is olyan érzésem van, mintha vasárnap, vagy szombat lenne és ennyi hétvége normál esetben egy hónap alatt szokott lenni. Ha vége az éjszakás műszaknak, óvodás gyermekeim itthon várnak, s a feleségem el tud indulni dolgozni. Így váltjuk egymást, de olyan napok is lesznek, mikor még munkába sem kell mennem, ahol szintén gyerekek vannak.  Szeretni kiválóan tudok, legalábbis kellő távolságból.

A minőségi idő az komoly erőfeszítéseket igényel és az ovis ingerbomba pattanásig tud feszíteni. De hát ennek nem mostanában lesz vége, ezért mindenféle tervet kell kidolgozni, hogy az az együtt minél inkább együtt legyen és ne egymás mellett, főleg ne ellen. A lakást el is kezdtük együtt kicsit átrendezgetni, hogy ide-oda tudjunk vonulni benne és apró kis tereket készítünk, ahol lehet bandázni, persze nélkülem. Hiszen én nem vagyok ovis.

De ezt nem értik. Hiába is küzdök, ők nem lesznek nem ovisak, nekem kell hozzájuk odamennem és a türelmet gyakorolnom és melléjük ülnöm őket szeretgetni, kertészkedni, hogy együtt teremjük a Lélek gyümölcseit.

Kiváló lehetőség a szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás gyakorlására.

 Kép:pixabay/distelAPPArath