A kaposvári püspök is felmentést adott a miselátogatási kötelezettség alól
SZEMlélek 2020. március 16.

A kaposvári püspök is felmentést adott a miselátogatási kötelezettség alól

Erdő Péter bíboros után Varga László megyéspüspök is elsősorban az idős katolikus hívekre gondolva hozta meg döntését.

kap_1.jpg

– Mivel az idősebb testvérekre, a 60 év felettiekre, valamint a súlyos és krónikus betegségben szenvedőkre különös veszélyt jelent a vírusfertőzés, ők jogosan félnek attól, hogy részt vegyenek közösségi liturgikus alkalmakon. Az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint a megyéspüspök, ha úgy ítéli, felmentést adhat a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (vö. CIC 87. kán. 1. §.; 1245. kán.) – adta hírül az egyházmegye honlapja.

A vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól a felmentést – a veszélyes fertőzés elkerülésének céljából – Varga László püspök mint a Kaposvári Egyházmegye főpásztora az egyházmegye területére nézve megadja.

A főpásztor kéri, hogy "ebben az időszakban hagyják el a plébániai hittanokat és katekéziseket is, s minden közösségi összejövetelt"! Ugyanakkor "egyéni szentségimádásra és egyéni imádságra biztosítsunk lehetőséget templomainkban"!

Varga László megyéspüspök kifejezi együttérzését és közelségét a koronavírus-fertőzésben szenvedőkkel hazánkban és határainkon túl. Mindenkit arra buzdít, hogy legyen figyelmes és mindent tegyen meg a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében az előírások megtartása, mások bátorítása és a buzgó imádság által.

(Forrás: Kaposvári Egyházmegye)

süti beállítások módosítása