Sokszor nehéz döntések előtt állunk... Máskor észre sem vesszük, hogy folytonos döntéskényszerben élünk.

Egy bíró elmesélte, hogy délben a kollegája megkérdezte tőle: narancslét kérsz, vagy almalét. Mire ő: "Nagyon kérlek, ne állíts döntés elé! Teljesen mindegy, csak hadd ne hozzak döntést!" Sokszor vagyunk úgy az életben, hogy egyszerűen elfárad az akaratunk. Mózes élete során többször sem akarta elfogadni, hogy nem képes ennyi terhet vinni.Egyszer az apósa, Jethró figyelmeztette, máskor maga Isten arra, hogy ez így nem megy!

Nagyon mai ez a kép: az egyedül maradt, végletekig leterhelt ember. Azért mai, mert a mi korunkban talán minden korábbi kornál több döntési helyzetben vagyunk. Régen nem volt kérdés, melyik iskolába jár a gyerek, hogyan jut el oda. De sokkal kevésbé volt döntés tárgya az is, hogy mit együnk vagy mibe öltözködjünk. Az élet pályája szűkebb keretek között zajlott. Ma naponta több száz döntést hozunk meg anélkül, hogy ez tudatosulna bennünk. És azt is hisszük, hogy minél szélesebb körben választhatunk, annál több szempontot tudunk figyelembe venni, annál jobb döntéseket hozunk. Számomra megdöbbentő volt, amikor egy boltban azt láttam kiírva, hogy "húszezer színből választhat a festékosztályon". Milyen az a húszerezr szín? Ezt nem is tudjuk érzékelni.

De a vallási kérdések között is valahogy úgy igazodunk el, mintha egy nagy bevásárlóközpontban sétálnánk: mindenki kiválasztja a neki tetszőt. Aztán a végén összeroskadunk, mert már képtelenek vagyunk döntéseket hozni. Pontosan ezt a folyamatot használják ki az áruházak, mert mire elmentünk több ezer árucikk mellett, a pénztárnál kitett édességet vagy bulvár újságot biztosan meg fogjuk venni.
Ha volt korszak, amikor meg kellett tanulnunk hosszú távon gondolkodni, akkor ez a mai biztosan az. Lehet, hogy most egyszerűbb egy gyors döntéssel megoldani a helyzetet, mondjuk, megveszem a síró gyereknek, amit kér, vagy lekeverek neki egy pofont. Ennél sokkal nehezebb hosszú távon is működő szabályokat alkotni. Ehhez mindenkit meg kell hallgatni, sokat kell gondolkodni, együtt kell működni. És főként: be kell zárni bizonyos kapukat magunk előtt. Ez egy nehéz döntés.

Általában szeretünk minden lehetőséget nyitva hagyni. Pedig ez hosszú távon azt eredményezi, hogy állandó bizonytalanságban élünk. 
Érdemes magunkat korlátozni. A böjt éppen erről szól. Azt mondom, nem eszem, vagy nem beszélek, ezzel megnyílik egy másik, sokkal mélyebb valóság, amely a korlátok mögött van. Ebben a csipegető, mindenbe belekapó világban adjon Isten számunkra elmélyedést, hogy ne fáradjon ki az akaraterőnk, mire az igazi és lényeges döntéseket kell meghozni. Sokszor azt hisszük, hogy minél jobban összeszorítjuk a fogunkat, minél inkább akarunk valamit, annál erősebbek leszünk.

Fogyókúrások között számtalan kísérletet végeznek, hiszen ez nagy üzlet ma. A kísérleti alanyoknak egyszer az volt a feladatuk, hogy éhesen érkezzenek meg a helyszínre, és ételekkel kapcsolatban töltsenek ki egy tesztet. A legelején megkínálták őket turmixszal. Nem tudták, hogy teljesen mindegy volt a kitöltés eredménye, a lényeg az volt, hogy a kitett kekszekből mennyit esznek majd. Az eredmény az lett, hogy minél több turmixot ittak az elején, annál több kekszet ettek kitöltés közben. Az emberek gyakran állítanak maguk elé elvárást, és ha azt nem érik el, akkor azt mondják magukban: "Na, most már mindegy! Nem akartam enni, de nem sikerült, akkor inkább elengedem magam! Legyen egy jó napom!"
Ugyanezt a jelenséget átéltem a bibliaolvasással is. Gyerekkoromban sokszor hallottam, hogy illik mindennap Bibliát olvasni. Ha lehetséges, akkor reggel. Ezt akkor szinte kötelezvényként éltem meg. Amikor nem sikerült reggel felkelnem, el voltam keseredve. Ezek a szigorú kötelezettségek sok régi társunk esetében odavezettek, hogy teljesen feladták a rendszeres bibliaolvasást. Az ember könnyen átesik a ló túlsó oldalára. Az a hosszútávú emberi tapasztalat, hogy a szigorú szabályok és feltétel nélküli önmegtagadás, ha az ember elbukik, elveszíti az akaraterejét, a végletek felé lökik az emberi lelket.
Az is tapasztalat, hogy a fogyókúra hosszútávon a legtöbb esetben hízókúra. Mert az emberben van egy belső egyensúly, és ezt az egyensúlyt kell az akaratunkkal valahogyan elérnünk.

Vágynunk kell a Bibliára. Ha a lelkünk mélyét eléri az az öröm, hogy most Isten nekem akar valamit mondani, akkor szinte magától, kis segítséggel kialakul egyfajta ritmus. Meggyőződésem, hogy Isten a mi belső vágyainkat szeretné megszentelni, felemelni, és nem azokkal szemben éleszteni valamit, amire egyáltalán nem vágyunk. Csakhogy pontosan meg kellene tudnunk fogalmazni, mit is szeretnénk. Ezért hangzik el annyiszor Jézus kérdése: Mit akarsz? Azt akarod, hogy felvegyem a botodat a földről, vagy inkább meg akarsz gyógyulni? Azt akarod, hogy a kis napi harcaidban győzzél, vagy teljes lelki békét szeretnél? Érdemes felemás vágyaink mögé kérgezni: Mire vágyom igazán és szabadon?
Az Ószövetségben nagyon fontos volt, hogy az adományokat szabadakaratból vigyék az emberek. Ezzel azt fejezték ki, hogy minden az Istené. Őhozzá felesleges lefizetési trükkökkel közelíteni, hiába akarok valamit kieszközölni a Teremtőtől. Dávid a templomi imájában ezt mondja: "Tőled van minden, és amit a te kezedből vettünk, azt adjuk vissza." 

(kép forrása:babyproofyourlife)