Azért vagyunk a világon, hogy a hamuból az élet felé haladjunk. Tehát ne zúzzuk porrá a reményt, ne hamvasszuk el Isten rólunk szőtt álmát!  

A fejünkből a szívünkhöz érkezhet egy kérdés: „Miért élek?”.

Ha a világ mulandó dolgaiért élek, a porhoz térek vissza, megtagadom azt, amit Isten bennem tett.

Ha csak azért élek, hogy hazavigyek egy kis pénzt és jól érezzem magam, hogy egy kis hírnévre tegyek szert, egy kis karriert csináljak, akkor porból élek.

Ha rossznak ítélem az életet, csak mert nem vesznek kellőképpen figyelembe, vagy mert nem kapom meg másoktól, amit szerintem megérdemlek, akkor még mindig a porra nézek. Nem ezért jöttünk a világra.

Sokkal többet érünk, sokkal többért élünk: hogy megvalósítsuk Isten álmát, hogy szeressünk! Azért van hamu a fejünkön, hogy szívünkben fellobbanjon a szeretet tüze. Mivel az ég állampolgárai vagyunk, s az Isten és felebarát iránti szeretet az égbe szóló útlevelünk; ez a mi útlevelünk.

Ha körülnézünk, a halál porát látjuk. Hamuvá lett életeket. Törmeléket, pusztítást, háborút. Be nem fogadott ártatlan kicsinyek életét, elutasított szegények életét, kidobott öregek életét. Folytatjuk egymás elpusztítását, visszaküldjük egymást a porba.

És mennyi por van kapcsolatainkban! Nézzünk csak otthonunkra, családunkra: mennyi veszekedés, mennyi képtelenség a konfliktusok kezelésére, mennyi nehézkedés a bocsánatkérésben, a megbocsátásban, az újrakezdésben, miközben mennyire könnyen követeljük tereinket és jogainkat!

Sok a por, mely beszennyezi a szeretetet és elcsúfítja az életet.

És tekintsünk magunkba, a szívünkbe: hányszor fojtjuk el Isten tüzét a képmutatás hamujával!

A képmutatás: ez az a szenny, amelynek eltávolítását kéri Jézus a mai evangéliumban.

Meg kell tisztulnunk a szívünkre rakódott portól.

A feszület elé állhatunk, ott időzhetünk, és rá tekintve ismételhetjük:

„Jézus, te szeretsz engem, alakíts át engem… Jézus, te szeretsz engem, alakíts át engem!”

(Részletek Ferenc pápa hamvazó szerdai honlíliájából)