Recski kényszermunkatábor 70 éve: „Ne csak őrizd, utáld is!”
SZEMlélek 2020. február 20.

Recski kényszermunkatábor 70 éve: „Ne csak őrizd, utáld is!”

A fent idézett mondás volt abban a titkos kommunista kényszermunkatáborban a felügyelők jelmondata, ahova a bíróság által el nem ítélteket tartották fogva az ötvenes évek elején.

aa1_65.jpg
Csütörtökön Budapesten a recski kényszermunkatábor létesítésének 70. évfordulója alkalmából a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos ülést szervezett, ami egyben a Magyar Gulág megemlékezés-sorozat nyitókonferenciája.

A szovjet Gulágok mintájára szervezett táborban a bírósági ítélet nélkül idehurcolt mintegy 1500 fogvatartottat minimális létfeltételek között dolgoztatták folyamatosan a kőbányában. A rabokat sokszor állati kegyetlenséggel fenyítették, kínozták, éheztették.

Mivel a táborból senki sem szabadulhatott, létét sikerült teljesen titokban tartani. Mindössze kétszer volt sikeres szökési kísérlet a táborból. Az első alkalommal a megszökött rab átjutott Csehszlovákiába, de miután hírét vette, hogy családjának több tagját letartóztatták, föladta magát. A második alkalommal 1951. május 20-án nyolc rab szökött meg úgy, hogy az egyikük őrnek öltözött és úgy tettek, mintha külső munkára mennének. A csoport legtöbb tagját elfogták, azonban egyiküknek, Michnay Gyulának sikerült eljutnia Bécsig, és a Szabad Európa Rádióban beolvasta 600 rabtársa nevét. A Nyugat ekkor értesült a táborról, a hozzátartozók pedig innen tudhatták meg, hogy szeretteik még élnek.

Sztálin halála (1953. március 5.) után a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre a többi internálótáborral együtt ezt is megszüntette. Az épületeket, tornyokat és kerítéseket ezután ledózerolták, és lényegében semmi sem maradt meg belőlük. A tábor helyét a rendszerváltás után sikerült beazonosítani, egy-két épületet pedig helyreállítottak, eredeti állapotában - a túlélők elbeszélése, illetve a meglévő fényképek alapján.

aa2_40.jpg

A táborban meghaltak és meggyilkoltak tömegsírját a mai napig nem sikerült megtalálni.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a konferencián azt mondta: a megemlékezés célja, hogy a magyar emlékezet jobban megismerje és jobban megértse a történelem egy fontos darabját, az ország megtörését, a rendszer ellenségeivel való leszámolást. Recskkel, megtört emberek sorsával szembenézni soha nem könnyű. Fontos, hogy a kommunista diktatúra több mint négy évtizede ne merüljön feledésbe - tette hozzá.

Az emlékezéstől is függ, hogy "minden vitánk, különbségeink ellenére megtaláljuk-e a közös pontjait a nemzeti emlékezetnek, amely összetartó erőt jelent mindenki számára"
- mondta Gulyás Gergely.
(Forrás: MTI, wikipedia és termeszetjaro.hu; fotó: wikipedia és termeszetjaro.hu/Német-Bucsi Attila)
süti beállítások módosítása