A Maros utcai kórházban történt vérengzés áldozataira emlékeztek
SZEMlélek 2020. január 14.

A Maros utcai kórházban történt vérengzés áldozataira emlékeztek

75 éve történt a tömeggyilkosság.

aa8.jpg
Hétfő este a Maros utcai rendelőintézet alagsori helyiségét megtöltötték azok, akik itt, a mészárlás helyszínén az áldozatok neveinek felolvasásával emlékeztek az egykori Budai Chevra Kadisa Maros utcai kórházában január 12-én meggyilkolt orvosokra, betegekre és ápolókra.

A nyolcvannégy áldozaton kívül megemlékeztek azokról is, akik a nyilasok "székházában", a Bíró Dániel kórházban vagy az Alma utcai szeretetotthonban estek áldozatul a XII. kerületi nyilasosztag vérengzésének.

aa3_15.jpg
Az elkövetők az áldozatok exhumálásakor a kórház udvarán
Az őszinte szembenézés és a megbékélés vágya hozta a rendezvényre az áldozatok és az elkövetők leszármazottait, a különböző egyházak és felekezetek jeles személyiségeit.

Simonyi Andrea szervező, Bodroghelyi László igazgató főorvos, Bánki Miklós szervező, a Budai vérengzések című dokumentumfilm készítője, Frisch György történész, a XII. kerületi nyilasgyilkosságok történetének kutatója, Lambert Zoltán kanonok, a városmajori Jézus szíve templom plébánosa, Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, ifj. Bibó István művészettörténész, a Sylvester János református gimnázium nyugalmazott alapító-igazgatója valamint Kardos Péter főrabbi, a Mazsihisz képviselője mondta el reflexióját.

aa4_8.jpg
Ezt követően került sor a kórházban meggyilkoltak neveinek ünnepélyes felolvasására. A rendelőintézetben eddig is emlékeztetett márványtábla a kiugrott szerzetes, Kun András által vezetett vérengzés áldozataira, ám még ebben az esztendőben várható, hogy elkészül a mindegyiküket név szerint megörökítő emléktábla.

(Fotó: polipraktika.blog.hu)
süti beállítások módosítása