Karácsony előtt mindig keresek egy játékot. Ez nem csupán ajándék, de az ünnepek közös öröme is. Mivel sokan vagyunk, azt kértem az eladótól, hogy valami olyat adjon, amit akár hatan - heten is játszhatunk, egyben érdekes és kooperatív. Így vittem haza az Avalont.

Azt álmomban sem gondoltam, hogy én fogom a legjobban élvezni ezt a társasjátékot, ráadásul most írok is róla. Ez ugyanis a mai élet játéka. Számomra nagy „aha élmény” volt, ahogyan egyfajta szimbólummá vált maga a játszás.

A játék lényege, hogy küzdenek a jók és a rosszak. Miért is ne? Mindig erről szólnak a mesés mókák. Persze tudjuk, hogy a való életben nem fekete-fehér játék az élet, de egy-egy ilyen közösségi társasozás mégis így modellezi az életet. Külön érdekes tapasztalat volt a különböző leosztások szerint magamat átélni, mint "rosszat", aztán pedig mint "jót".

Az Avalon játékban a rosszak ismerik egymást, a jók viszont nem. Hiába van kétszer annyi jó, mint rossz, önmagában az, hogy tudják, kivel kell összefogni, óriási előnyt jelent. Amikor játszottuk, eleinte mindig a rosszak győztek. Hiába ügyeskedtünk, sehogyan sem tudtunk nyerni.

Itt azt hiszem, nem szükséges a való életre alkalmazni ezt allegóriaként, mert mindenki érti. Pontosan úgy vagyunk, mint a játékban: a jók csak bambán teszik jó lapjaikat a mezőre, hiszen nincs más dolguk. Eközben azonban nem figyelnek, és lomhaságuk okozza végül vesztüket.

Mostanában rengeteg emberrel találkozom, aki azt érzi, hogy körülötte valami nincs rendben, ezért aztán fülét-farkát behúzza, és igyekszik mindent elkerülni, ami szerinte rossz. Csak nem gondolkodni! Az fájhat! Az összekeveri az embert! Így aztán a legkülönfélébb közösségekben azt tapasztalom, hogy szinte átadják az erőszakosabb embereknek a vezetést, illetve a döntések terét.

De a nehézséget, legalábbis a játék szerint, a jók vezére okozza. Itt Merlinnek nevezik ezt a figurát. Ez a szerep a legnehezebb. A legkönnyebb jónak lenni, gonoszkodni ennél kicsit bonyolultabb, de a jó oldalt vezetni, no ez igazi kihívás. Úgy kell ugyanis ezt megtenni, hogy az illető ne bukjon le. Ha túlságosan félrevezető az, amit tesz, akkor gonosznak hiszik. Ha nagyon kendőzetlenül játszik, akkor lebukik. Arra jöttünk rá, hogy a legcélravezetőbb megvárni a kellő pillanatot. A legnagyobb bajt a jók vezérének a kapkodása okozza. Ő csak a megfelelő pillanatban tud segíteni.

Mi még nem sokat játszottuk ezt a játékot, de fiunk azt állítja, hogy ha egy csapat többet forgatja a kártyákat, akkor előbb–utóbb a jók győznek könnyebben, mert igaziból nekik van könnyebb dolguk. Csak az a baj, hogy először nem jönnek rá, hogy sokat kell beszélgetni. Akik gonosz szerepbe kerülnek, valahogy mindig elterelik különféle vádaskodással, vagy szólamokkal magukról a figyelmet. De a kuka jók átverése jóval egyszerűbb.

Úgyhogy gyakorolni kell. Nem föladni, gondolkodni, és játszani az élet játékát!

(Fotó: Esti Kornél)