A központosított hatalmak mondhatták meg először, hogyan is kell mérni az időt. (Példa erre Egyiptom, Mezopotámia és Róma.) Minden nagy naptárreform, kötelező időmeghatározás valamiféle egyeduralomhoz köthető.
Az embernek három támpontja volt az idő méréséhez:
- Az egy napos ciklus
- A hold és a csillagok ciklusai
- Az évszakok éves ciklusa
Csupán az a baj ezekkel az egységekkel, hogy egyik sem illeszthető bele a másikba. Három teljesen külön rendszer. 365 nap sem pontosan egy év, még 6 óra és 9 perc kell hozzá, a 12 holdhónap pedig már több nap eltérést is mutat az egész évhez képest. ( Egy holdhónap 29 nap, 2 óra és 44 perc.) Az is csak lassan alakult ki, hogy a 12-es számrendszer a legalkalmasabb az idő mérésére, mivel ez osztható hárommal is, néggyel is, hattal is, ráadásul ennyi hónap van egy évben. Egyiptomban még 30 egységre osztották a napot (kasbu) is és az órát (us) is, azonban - Babilonon keresztül - nagyon hamar a 60-as felosztás győzött.
Mintegy 35-50 ezer évvel ezelőttről vannak az első bizonyítékaink arra, hogy az ember mérte az időt.
Talán a világ első naptára, amely valószínűleg a holdtöltéket jelöli.
Csontokon találhatóak olyan rovátkák, amelyek a holdra hasonlítanak, és a hold görbületének változását utánozzák.
Azt nem tudjuk, hogy akkor ennek a mérésnek mennyi volt a vallási tartalma, de az biztos, hogy a későbbiek során meglehetősen szoros összefüggés található a szent rítusok és az időszámítás között.
Az első időben nyilván a termékenységben látta az ember az isteni valóság megjelenését. Ezért az első év-meghatározás a Kövesligeti Radó által Jákob évnek nevezett idő: az anyajuh vemhességi ideje, 5 holdhónap. A pásztorkodó népek világában mindenütt a lunáris naptár terjedt el. A pásztorember a szabad ég alatt a csillagok, és az éjszakai jelek által tudott a legjobban tájékozódni, az állatok vemhessége is a holdhoz volt köthető, így egyértelműen ez volt az időszámítás alapja.
A fő kérdés az állatokon túl a tájékozódás volt, amiben az éjszaka égi jelei segítettek.
A letelepedett nép, a földművelő ember inkább a naptól függött - az évszakok váltakozása, az eső pedig mind-mind a nap járásával kapcsolható össze. Az ütemezés is fontos, hiszen előre kellett tervezi a vetést, aratást, megvizsgálták, ciklikusan mikor fog ugyanaz történni, mint az adott időben: szakaszokra kell osztani az időt és mérni. Egyiptomban pl. megfigyelték, hogy amikor a Szíriusz együtt kel fel a nappal, akkor árad ki a Nílus. Nyilván nem véletlenül itt fejlődött ki az első szoláris naptár. Ez júliusban volt, ezért akkor ez jelentette az év kezdetét, termékenységi kultusszal összekötve.
Ez egy babilóniai naptár. Ők az évet 12 hónapra, a nappalt és az éjszakát 12-12 órára osztották. Ez az első valódi naptár, körülbelül 5000 évvel ezelőtt.
Mircea Eliade vallástörténész kifejti, hogy a nap és a hold szerinti idő egészen másfajta vallási gondolkodást tükröz: „A holdfázisok - a hold "születése", "halála" és "feltámadása" - révén tudatosodott a kozmoszban saját létmódjuk és egyúttal továbbélésre vagy az újjászületésre való kilátásaik. .... Mert a hold nemcsak azt üzente a vallásos embernek, hogy a halál elválaszthatatlanul összetartozik az élettel, hanem azt is, és mindenek előtt azt, hogy a halál nem végérvényes, mert mindig új születés követi.... A hold vallási értéket kölcsönöz a kozmikus kifejlésnek, és összebékíti az embert a halállal. A napban más létezésmód nyilvánul meg. Nincs része a kifejlésben; noha mindig mozgásban van, a nap változatlan, alakja mindig ugyanaz... Az autonómia és az erő, a szuverenitás, az értelem vallási értékei jelentkeznek.”
A zsidó naptár alapvetően holdhónapokkal számolt, 30 és 29 napos hónapok sorakoznak egymás után, viszont itt is az okozta a gondot, hogy bizonyos ünnepek csak a hét bizonyos napjaira eshettek, pl. szombatra. Az egész éves rendet és a szökőnapokat úgy kellett megszabni, hogy ez teljesülhessen. Ezért vezették be az utolsó Ádár hónap megkettőzését, ez a 13. hónap. Itt is szellemi tartalmat látnak a naptár rendje mögött. Oberlander Báruch rabbi írja: A szökőév nemcsak számokat és matematikai képleteket rejt magában. Tágabb értelmezésben azt jelenti, hogy valami új következik a zsidóság életében. A lubavicsi rebbe hangsúlyozza a szökőév szellemi jelentőségét: a szökőév azt jelképezi, hogy a javulás útjára lépés, a tsuvá - a megtérés - és a bűnbánat befolyásolja életünket. Nemcsak a jövőre van hatással, hanem a múltban elkövetett hibák következményeire is. A szökőév megmutatja, hogy behozhatjuk az elvesztegetett időt: sohasem túl késő! Nincs veszve semmi, még ha elhanyagoltuk, elhagytuk is a zsidó életet.”
A zsidó hagyomány a teremtés évét Kr.e. 3761-re teszi, naptáruk szerint tehát most 5780-at írunk most, azaz 2020 szeptember közepéig.
A Romulus-féle naptár 10 hónapból állt, 304 napból. A téllel egyszerűen nem számoltak. Az szinte nem létező idő volt, mert akkor nem történt semmi. Decemberrel véget értek az események, és márciussal kezdődött az év.
A Numa Pompilius által bevezetett római naptárban is március 1. volt az év kezdete. Ebben az évszakváltozásban volt a leglátványosabb a váltás: kipattannak a rügyek, itt a tavasz. Ő már 12 hónapból állított össze egy évet, amely 355 napos volt.
Végül vissza kellett nyúlnia Julius Caesarnak az egyiptomi gyökerekhez, onnan hívtak tudóst, hogy a naptárkérdést megoldja (Alexandriai Socigenes). Szökőéveket iktattak be először három, majd négyévenként. Mivel március volt az évkezdet, az utolsó hónapra, februárra maradt az éves csúszások korrigálása.
Augustus magának vindikálta a sextilis hónapot, sőt annak a 31. napját is, mivel ő sem lehet kevesebb, mint Julius Caesar, akiről a quintilis hónapot nevezték el. Így a két 31 napos hónappal még egy nappal csökkent az év vége, a február. Ebben a hónapban a 23. volt egy biztos pont, amikor a Terminalia, a tisztulási ünnep volt. Terminus, a határok istene segített elbúcsúzni az évtől. Az idő meghatározása fölött a Pontifex maximus őrködött, ő szabta meg, mikor lehet szökőévet beiktatni. Ebből azonban az következett, hogy sok esetben nem iktattak be szökőévet, amikor kellett volna. A vallási hatalom és az adózás, a kölcsönök szoros összefüggésben voltak, és az évnek a hossza nem volt mindegy. Hogy mennyire a hatalom dolga az időmeghatározás, nem csupán Augustus hónapnöveléséből tetszik ki, hanem abból is, hogy csak akkor lehetett igazán rendezni a naptár kérdését, amikor Julius Caesar pontifex maximus is lett egyben.
A régiek azt gondolták, hogy az idő egy egység, nem lehet mérésében összevisszaság. Julius Caesar ezért rendelte el, hogy sexto ante calendar martia, azaz visszaszámolva az év végétől a 6. nap legyen a szökőnap, mert így elrejtik az „istenek elől” ezt az összevisszaságot. (Ugyanezzel a logikával, érvelt Mohamed, amikor ragaszkodott a 12 holdhónapos beosztáshoz: a 13. hónap túlzás, az a hónap a hitetleneké.)
Julius Caesar naptárának a szökőévei miatt rendelt el reformot XIII. Gergely pápa, aminek részeként 1582-ben október 5. után október 15. következett. Ezt a reformot viszont akkor sem a protestánsok, sem a keletiek nem fogadták el. (Angliában csak 1752-ben vezették be a Gergely naptárt.) Aki megszabja a naptárt, annak az auktoritását fogadja el a nép.
Így ez a kis különbség okozza azt, hogy nem tud együtt Húsvétot ünnepelni az emberiség, jóllehet a polgári életben már mindenki elfogadja a Gergely-féle reformot. De a keletiek azzal, hogy liturgiájukban ellenállnak ennek a naptárhomogenizálásnak, voltaképpen sokkal mélyebben nem fogadják el azt, hogy az időmérés ilyen fölülről megszabható és homogén. Talán furcsa, hogy éppen a római, császári önkényt jócskán tükröző kalendárium az, ami a naptár önkényességével szembeni álláspontjukat kifejezi, mégis érthető, hogy nem szeretnének a „hatalmi idő”-be beállni.
Computus, azaz a Húsvét idejének kiszámítására alkalmas táblázat.
Ez az egész naptár-szellemiség mai korunknak különösen is jó tükre, hiszen a fogyasztói világrend egy órával gond nélkül átállítja az órát, mert neki ez így hasznos. Vagy: összevonják a napokat, átteszik a pénteket szombatra, a szombatot hétfőre, ha épp ez éri meg. Tehát a napok saját identitása a modern, csupán monoton felfogású időszemléletben egyszerűen elvész.
Itt is a hatalom szava fontosabb, mint a gazdasági megfontolás. Vannak is csoportok, akik ellenállva nem állítják át az órát, mint ahogyan Kárpátalján is a határ mellett magyar idő szerint mérik a napot. Az idő mérésével az elfogadott hatalmat is jelzi az ember. Ez még a zsidóság történetében is így volt, hiszen a jeruzsálemi naptár volt az, ami összekötötte a diaszpóra zsidóságot. Minden évben várták, hogy onnan megküldjék az adott év beosztását.
Az idő mérésének a kezdete is szakrális jelentőségű. A zsidóság a három első csillag megjelenésével zárta a napot, és akkor kezdődött az új nap. A keresztyénségben általános lett, hogy a hajnal kezdi el az időt, mivel ez Krisztus feltámadásának az időpontja. Nyomokban azonban a nyugati kultúrában is megmaradt az az elképzelés, hogy a nap estével kezdődik. Erre példa éppen Advent kezdete, amely a szombat este, amikor elsötétedik a világ, és meggyújtjuk az első gyertyát, de egy kicsit Szilveszter éjjeli ünnepe is.
Végül mi a legfontosabb, mindabból, amiről a naptár mesél? Hogy az életet nem lehet egyetlen síkon sem megérteni, sem megélni, mert nagyon-nagyon összetett.
(Képek forrása: cimbora.net)
