Igazi karácsonyi mese egy ormánsági falucskából
SZEMlélek 2019. december 16.

Igazi karácsonyi mese egy ormánsági falucskából

Megosztott kis országunkban jó azt látni, hogy vannak emberek, akik képesek megfogni egymás kezét a bajban és együttes erővel segíteni a másikon.

 78175535_3306577872747722_485080224954843136_n.jpg

 A baranyai Kisszentmártonban sok szegény ember él napról napra. A Katolikus Karitász egy ideje aktívan jelen van. Segítenek ahol tudnak, szociális ügyeket intéznek, a mindennapi nehézségeket ahol tudják ,segítenek leküzdeni, lelki támogatást adnak, programokat szerveznek.

Ezen a kis településen néhány hete sajnálatos módon kigyulladt egy szegény sorsú család kéménye. Öreg ház volt, öreg kéménnyel, a tűzoltók nem is nagyon lepődtek meg, hogy ez megtörtént… szerencsére a helyi közfoglalkoztatottak időben észrevették és gyorsan cselekedtek, de sajnos ez sem mentette meg a családot attól, hogy a kéményt a szakemberek visszabontsák.

November vége volt, hideg, jön a tél… A Karitász munkatársai minden követ megmozgattak, hogy valami megoldást találjanak a dologra. A polgármester felajánlotta a családnak, hogy költözzenek be az önkormányzati bérlakásba, ameddig találnak valami megoldást.

Egy 82 éves néni, három fiával él a házban, egyikük mozgáskorlátozott. Egy idős embert, aki egy egész életet élt le egy házban,nem könnyű kimozdítani. Nem is sikerült… Másnapra sok kört futva a kéményseprő segítségével, a helyi segítőnek sikerült egy szakembert felkutatni. Kijött, felmérte a helyzetet és tárgyaltak. A kérés annyi volt, hogy a házat nagyon rövid időn belül fűthetővé kellene varázsolni. Az árajánlat néhány napon belül elkészült egy kettősfalú hőszigetelt kéményre.

Iszonyatosan sok pénz. Mindenkinek. Egy nehéz sorsú családnak főleg. A Karitász munkatársai gondolkodtak, hogyan lesz erre pénz, de valahogy majd megoldják… Az ajánlat az volt, hogy a legjobb szándékkal is, ha előre veszi a szakember a családot, 2-3 hét mire odaér. Ez nagyon sok idő, amiből nem volt sok.
Másnapra a család egy ,,sufni” kéményt eszkábált magának, ami nem lett volna rossz megoldás, de így mégsem maradhattak.

Ezt a katasztrófavédelem is így érezte. Innen indult az igazi kaland.
Ellenőrzés, fejvakarás, nem szabályos, baj lesz, de látják a szegénységet és az elkeseredést az arcokon… ők is emberek, érző lények… de még milyenek!

Aznap este jött a telefon a helyi segítőnek a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Siklósi Katasztrófavédelmi Kirendeltségéről, akik azon tanakodtak, mi lehet a megoldás. Segíteni kell a családnak, ez biztos. Az ötlet a következő volt:

A Szent Flórián Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai kijönnek és helyrehozzák a részben visszabontott kéményt, ha segítenek megszerezni a hozzá szükséges anyagot. A segítő döbbenten állt egy darabig a vonal másik végén, de azt érezte, hogy nincs kérdés, ez a Jóisten munkája…
Rövid szakmai egyeztetés után felgyorsultak az események. Jött a lista a beszerzendő dolgokról, árajánlat, megrendelés. 60 ezer forint… Egy nap alatt, pénteken minden lezongorázva. Szerda reggelre megérkezett az anyag és a hétköznapi hősök is.
Négy fiatalember vetette bele magát a nem egyszerű, szakszerű munkába a család segítségével. 9.00-től 16.30-ig felhúzták a kéményt,egy percet sem pihenve a hidegben. A helyi segítő próbálta segíteni a munkájukat kávéval, meleg teával és frissen sütött mézeskaláccsal.

Hihetetlen összefogásnak lehettünk tanúi ezen a csodás napon. A Katasztrófavédelem, az Önkéntes Tűzoltók, a Katolikus Karitász és a család közös munkájának.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy részese lehettem egy ilyen történetnek, ami nem csak mese. Büszke vagyok rájuk, azokra a hősökre, akik vadidegen családnak segítettek egy élhető otthon megteremtésében és boldog vagyok, hogy ismerhetem őket.

Higgyetek a csodákban és a jóságban, hisz ha figyeltek, megláthatjátok! Igenis itt van körülöttünk minden egyes nap…

Mindenkinek ilyen boldog karácsonyt kívánok!

Forrás:Tószegi Mónika, a Katolikus Karitász munkatársa

 

süti beállítások módosítása