Váratlan örömmel vettem kezembe Dennis Linn, Sheila Fabricant Linn és Matthew Linn SJ könyvét, melynek címe Odatartozás. A meglepetés oka, hogy néhány hete egy régi-régi, külföldre költözött barátomra bukkantam a fészbukon. Gyorsan visszajelölt, és kiderült, hogy épp Magyarországon jár. Nosza, találkozzunk. A táskájából elővett egy könyvet, amit minimum húsz éve adtam kölcsön neki, és éppen ennek a szerző-hármasnak a könyve: Életünk nyolc szakaszának gyógyítása. Gyorsan újra elolvastam, sokat adott amellett, hogy az ilyen fajta könyveknek az amerikai íze kicsit émelyítő nekem.

Így aztán nekiláttam ennek a kötetnek is. Lassan bomlott ki mondanivalójuk lényege: Az egyházban a legbennfentesebb emberek ugyanolyan addiktív veszélyben élnek, mint az alkoholista családok gyermekei. Az egyházi függőség hasonlóan gyógyításra szorul, mint bármely szeren való csüngés. Nem csupán e könyv, hanem Richard Rohr is írja Az isteni tánc című művében, hogy tapasztalata szerint minden dependencia mögött az áll, hogy a kapcsolódásaink sérültek. (44.oldal) Rákapaszkodunk valamire vagy valakire, egy szerre, vagy akár egy csoportra, mert a lelkünk legmélyebb kötődési készsége sérült. Egyik legszebb példa e fájdalom feloldódására, ahogyan Dennis Linn leírja a jezsuita rendbe való belépésekor megtett életgyónását. Szokásos prédikációt várt, de a gyóntató pap átölelte. Visszament a szobájába, és csak sírni tudott. Megfogadta Istennek, hogy bárhova bármikor elmegy, ha kéri.

Csak odatartozás, mély kapcsolódás gyógyíthat minden függőséget és sebet. Ezért az Anonim Alkoholisták 12 lépése szerint az Istenhez való erős kötődés alakíthatja át, oldhatja fel csupán a szenvedélyt. Ez a lépéssor lett a könyv alapszerkezete is.

Sokat írnak saját viselkedési függőségeikről a szerzők. Sheila Fabricant Linn kényszeresen félősnek, Dennis Linn kényszeres konfliktuskerülőnek, Matthew Linn pedig függő-perfekcionalistának írja le magát. Gyógyulásukra azt a módszert választották, hogy megnevezik magukat például „Tudomka Úr”-nak, „Kukkoló Tom”-nak vagy „Szent Denis”-nek. Mert állítják, hogy minden függőség mögött ott rejlik egy géniusz. Van bennünk valami erős és ragaszkodó erő, ami egyszer megsérült. De a dolog igazi mélyén egy fontos és jó kötődés szunnyad, amit fel kell fedeznünk, és el kell kezdenünk beszélgetni vele. Így volt ezzel az egyik szerző Tom. Gyerekkorától tanulásfüggőség jellemezte. Úgy képzeli el akkori önmagát, mint egy olyan fiatalt, aki könyvkupac alatt roskadozik, amely háromszor akkor, mint ő maga. Mire egy könyvet elolvasott, egy tucat másik várta. A könyv szerint megkérdezte a saját magában rejlő Tudomka urat: Igazából mit akarsz tudni? Világos volt a válasz: Téged magadat szeretnélek megismerni! Felismerte, hogy az önismeret géniusza rejlik e függőség mögött.

Függőségeink gyökerükben valamilyen nagy nem kimondását jelentik, menekülést valami elől, az érzések tagadását. Éppen ezért gyógyszerük a kimondás, az igazság megérintése.

Legkülönlegesebb számomra az volt, ahogy az egyházfüggőségről írnak. Dennis Linn például vakon követte az egyházi elől járókat. Ennek az lett a következménye, hogy nem bízott saját magában. Úgy képzeli el ezt a vallásfüggő embert, mint aki nem tud rendesen járni, mert állandóan megbotlik a reveredában. Minden lépéstől félni kell! A vallásfüggőség arra használja Jézust, hogy eltávolítson minket saját valóságunktól. Jézus az az eszménykép, aki miatt elmenekülünk mindentől, ami saját magunkban is félelmetes. A szerző megkérdezte önmagától, mint „szent Dennis”-től: Mit akarsz? Meg akarom találni Istent! – hangzott a válasz. Ez az ő géniusza.

A függőségekben Istent csak fojtott hangon halljuk. Többnyire így: Rémes vagy! Ha az érzések mélyére nézünk, ha megtaláljuk a függőség mögötti géniuszt, akkor azonban ez a hang átalakul: Nagyon szeretlek!

Ha ezt az utat nem járjuk végig, akkor függőségeink passzív-agresszív játszmákba kezdenek. Legtöbbször konfrontálódás révén tudunk csak megszabadulni ettől a játéktértől. Különben a szégyen és az elhagyatottság érzése egyre jobban terebélyesedik lelkünk mélyén, és rossz utakon tör ki belőlünk. Függőségeinket arra használjuk, hogy kitöltsük azt az űrt, ahol valódi énünknek kellene lennie.

Az egyik legszebb történet, amely a könyvben olvasható (121. oldal) amikor Tomról írnak, aki pszichiátriai intézetben dolgozott. Volt ott egy asszony, aki nem szólt egy szót sem, csak ült a hintaszékben és hintázott. Tom odaült mellé, és hat hónapon keresztül vele hintázott. Végül egyik este, amikor távozni készült, megszólalt a hölgy: Jó éjszakát, Tom!

Nincs más út: mindenkinek arra van szüksége, hogy megerősítést kapjon azokon a pontokon, ahol elakadt. De ezt nem azáltal adjuk egymásnak, amit mondunk, hanem akik vagyunk! A létünkkel üzenhetjük egymásnak: Jó vagy úgy, ahogy vagy! Lehetsz ilyen, mert senki más nem olyan, mint te!

Miközben végigolvashatjuk az Anonim Alkoholisták 12 lépését, imagyakorlatokat ajánlanak nekünk. Az egyik ilyen, hogy képzeljünk el egy olyan helyzetet, amikor figyeltek ránk. A hála imájára hívják az olvasót, amivel megerősödhetnek pozitív emlékeink.

A könyvben talán a legzseniálisabb idézet egy kicsit gúnyos meseszerű részlet Walter Imbiorskitől:

„Tudják a nehézség részben onnan adódik, hogy a legtöbben érzelmileg fennakadunk azon, amit én a megváltás anzelmi teológiájának neveznék, és ami valahogy így szól: Isten megteremtette a világot. Ádám és Éva vétkezett. Isten piszkosul berágott, tízezer éves duzzogásba kezdett, bevágta a mennyország kapuját, és kidobta a bitangokat. Ott fent morog tehát, eltelik úgy ötezer év, egyszer csak odamegy hozzá a Fia, oldalba böki, és így szól: „Hé, Papa, ideje megbocsátani azoknak az embereknek odalenn.” Isten azt mondja: „Nem. Nem szeretem őket, megsértettek isteni méltóságomban, nem jönnek be az én házamba. Csináljunk inkább egy másik galaxist.” Eltelik újabb ötezer év, egyszer csak odamegy a Fiú és így szól:”Ugyan papa, bocsássunk meg nekik! Nézd, megmondom, mit teszek. Ha megígéred, hogy újra szeretni fogod őket, lemegyek közéjük, és olyan leszek, mint ők. Akkor majd szeretned kell őket, mert én is közéjük fogok tartozni.” Isten a Fiúra néz, és így szól: „Ne strapáld magad, ez engem egyáltalán nem hoz lázba!” A Fiú tehát ezt válaszolja: „Rendben Isten-Atyám. Megmondom neked, mit csinálok. Emelem a tétet. Olyan ajánlatot teszek neked, amit nem utasíthatsz vissza! Nemcsak hogy lemegyek közéjük, és olyan leszek, mint ők, hanem szenvedni fogok értük, igazi vérrel – tudod, ez lázba hoz téged, Papa! Mit szólsz hozzá? „És Isten azt mondja, „Ez igaz beszéd, De igazi kínzásnak kell lennie, és igazi vérnek – csak semmi trükk, érted? Igaziból szenvedned kell, érted? Igaziból szenvedned kell. Ha ezt megteszed, akkor megbocsátok nekik. De ha egy ici-picit, egy hangyányit is letérnek az egyenes útról, akkor úgy hajítom ki őket a pokolba, hogy a lábuk nem éri a földet!”Ezt nevezzük mi az evangélium örömhírének.”

Talán a mai egyházi valóságban az a legfontosabb üzenet, hogy amennyiben a Szent Írás üzenetét ilyen áldozati struktúrába helyezzük, akkor az egyház függelmi viszonyokat fog bennünk teremteni és nem az evangélium szabadságát hozza el.

Az evangélium legfőbb üzenete ugyanaz, mint az Anonim Alkoholisták üzenete:

Csak az Istenhez való szabad kapcsolódás, az Odatartozás gyógyíthatja kapcsolati sebeinket.

Ez a könyv nem mondható konzervatív irodalomnak. Bizonyára lesznek olyan katolikus olvasók, akik megbotránkoznak azon a gondolati szabadságon, amivel az egyházfüggőségről írnak. Persze, lehet nem egyetérteni! De nagyon alapvető kérdéseket vet fel, amin 2019-ben el kell gondolkodnunk, ha szeretnénk párbeszédben maradni.

A könyv adatai: Odatartozás, Ursus libris, Budapest, 2019. 

(Kép forrása: Romina Pereyra)