A Keresztény–Zsidó Tanács társelnöke az iszlám értékeiről, a vallások közötti dialógusból fakadó együttcselekvés erejéről nyilatkozott.

November 14-én konferenciát szerveznek a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán Az európai kultúra zsidó-keresztény gyökerei címmel. Ennek kapcsán készített interjút a Mazsihisz Rabbitestületének elnökével a Magyar Kurír, a teljes beszélgetés ide kattintva olvasható. Az alábbiakban néhány választ idézünk a főrabbitól..

Párbeszéd nélkül nem létezik a világ – ez gyakorlatilag a teremtésből származó evidencia. (...) a forrás, a víz, a végtelenség mindig az Istenre emlékeztet. Tisztaságában, áttetszőségében, természetességében és életet adó mivoltában. Ilyen az őszinte párbeszéd is. Életet ad. A hiány pedig elveszejt.

A hívő ember nem vesz el a másiktól semmit, mert tudja, hogy ott van jó helyen, ahova Isten odaadta. Az ember egójának, hatalomvágyának, erejének a visszafogása isteni ajándék.

Nem kell hangosabbnak lenni, a hangosság hangzavar. Isten éppen elég „hangos” volt a Sínai-hegyen, hiszen a szava eljutott a világ egyik végétől a másikig. Az igazi hatalom a világban: a tanító szava. Egy történet szerint egy állapotos hölgy, aki az ötödik hónapban volt, elment a rabbihoz, és megkérdezte, mikor kezdheti a gyermeket az istenhitre tanítani. A rabbi a legnagyobb megdöbbenésére azt válaszolta, hogy már öt hónapot elkésett vele. Amikor egy gyerek megszületik, olyan világba kell érkeznie, ahol Isten evidencia. A család egész attitűdje legyen olyan, hogy jó legyen oda születni, ott felnevelődni, ahol a szülő és a gyerek is olyan értékeket kap meg, ami élhető világgá teszi számukra a világot.

A közös történelemnek közös tanulsággá is kell válnia, hiszen nagy része vérrel volt megírva. Itt van a tanárok felelőssége, a lelkészek felelőssége és a kormányzat felelőssége is abban, hogyan támogatja a tanítókat, milyen projekteket támogat, milyen pályázati rendszert hoz létre. A Keresztény–Zsidó Tanács próbál tenni azért is, hogy olyan célokra szerezzen támogatást, amit „közös jó”-nak látunk, amiből épülni tudunk. Oktatás, programok, performance-ok, és még sokféle lehetőség van arra, hogy az emberek figyelmét felhívjuk arra, hogy vannak olyan keresztény, zsidó, iszlám értékek, amelyek példaként lehetnek a világ előtt. Igen, jól hallotta, iszlám értékek is, ami manapság időnként vörös posztó, pedig az iszlám nem arról szól, hogy Iszmail felrobbantja magát Iránban vagy sem, hanem van egy komoly, mély, építő jellege, 1500 éves történelme, amit nem azonosíthatunk a terroristákkal – amelyeket ha kommunikálunk, áldássá válnak. Ávráhám, Ábrahám vagy Ibrahim – ez a három név eggyé válhat.

Régi kérdése a zsidó hagyománynak, hogy szüksége van-e Istennek a mi szavunkra, imánkra? Akár van, akár nincs, az ima a békéért, amit elmondok, nemcsak Istennek, hanem nekem is szól, én (jobb esetben) magam is meghallom. Azzal, hogy Istenhez szólok, a saját magam megtérését is támogatom.

A világ nem esik szét, Isten összerakta. Foszolhatnak a varratok, de szét nem esik, ahhoz mi gyengék vagyunk. A hibákat közösen felismerve, kijavítva lehet tenni a varratai mentén foszladozó világért. Akciótervet vagy ötéves tervet nem tudok mondani, de vannak okos emberek, akik keresik a válaszokat a globális felmelegedésre, mások a nők elleni erőszak problémájára, míg mások a gyermekrabszolgaság ellen küzdenek. Ugyanakkor rengeteg olyan dolog van a világban, amit borzasztó módon végignézünk, és fotókkal ékített hírt kreálunk belőle: nemrég azt láttuk egy videón, hogy egy férfi egy nőt a hajánál fogva vonszol az utcán. Eltolódnak az értékrendek az „irgalmasságról” az „izgalmasság” irányába.

(Forrás és fotó: magyarkurir.hu)