Idén ünneplik a New York-i Jótékonyság Nővérei a New York Foundling Kórház megalapításának 150. évfordulóját.
Általában kevés gyermekkori emlékünk marad, de vannak olyanok, amelyek kitörölhetetlenül vésődnek bele elménk évkönyvébe. Ezek nem mindig bírnak rendkívüli jelentőséggel, vagy őriznek szükségszerűen egy traumát okozó eseményt. Gyakran nincs nyilvánvaló oka annak, hogy miért emlékszünk arra, amire emlékszünk, de valamilyen okból az emlékek megmaradnak.
1973-ban valahol New York városában egy meleg, őszi napon egy tágas szobában ültem a szüleimmel és néhány más felnőttel. A szoba egyik oldalán kinyílt egy ajtó, beözönlött rajta egy csomó kisgyermek, azzal a zajjal és rendetlenséggel, melyet csak a gyermekek okozhatnak. Anyám és apám megállapodtak abban, hogy az első kisgyermeket választják, aki belép a szobába. Ő egy 2 és fél éves fekete/Puerto Rico-i fiú volt, Vincent. Ez a pillanat jutott eszembe, amikor megtudtam, hogy a New York-i Foundling Kórház idén ünnepli a 150. évfordulóját.
Amikor Mary Irene nővér és társai 1869-ben elkezdték az árvák megmentését a polgárháború utáni New York utcáiról, egy olyan jótékonysági és áldásos munkát kezdtek meg, melynek hatása túlmutat az ő napjaikon.
Egy októberi estén kezdődött minden, amikor is Irene nővér egy kicsi, fehér, fonott bölcsőt akasztott a bérelt házuk ajtajára egy felirattal: „Közel és távol mindenki hozzám hozza gyermekét, ahelyett, hogy elhagyná”. A kis Sara, egy síró csecsemő hangjára ébredtek a nővérek, egy üzenettel, amelyben arra kérték őket, hogy viseljék gondját. A következő hetekben több mint 40 csecsemőt fogadtak, így lassan nyilvánvalóvá vált, hogy gyorsan megoldást kell találniuk a kisgyermekek beözönlésére.
Beszervezték a szomszédságot és néhány gyermeket katolikus családok gondozására bíztak, illetve a jelenlegi ház zsúfoltsága miatt egy nagyobba költöztek a Washington Square 3. szám alá. Az elkövetkezendő négy évben a nővérek több mint 2.500 gyermeket fogadtak be.
A gondozott gyermekek számának folyamatos növekedése olyan erőteljes ellátási és örökbefogadási programot hívott életre, mely a New York Foundling munkájának egyik legfontosabb pontja maradt. Az évek múlásával a nővérek nagyszerű újításokkal reagáltak a kiszolgáltatottak változó igényeire, különböző szolgáltatásokkal bővítették a tevékenységi körüket. Ilyen volt a nehéz helyzetben lévő állapotos nők számára biztosított menedék, az egészségügyi ellátás és a nevelési tanácsadás. Az egyik legfigyelemreméltóbb újítás a „Crisi Nursery” (avagy „Krízis Óvoda ”) létrehozása volt az 1970-es években Dr. V. Fontanával együttműködve. Az óvoda lehetővé tette, hogy amikor egy szülő azt érezte,hogy teljesen elveszíti az irányítást és időre van szüksége, hogy megnyugodjon, átmenetileg elhelyezhette itt a gyermekét.
Vincent, aki Jamaal-ra változtatta a nevét, a testvérem. Ő is egyike volt annak a 250.000 gyermeknek, akik az évek során a nővérek New York Foundling kórházában laktak, majd állandó otthonra leltek egy szerető családnál. Az, hogy együtt nőttünk fel, olyan természetes volt, akár a vér, de a hasonlóság hiányának előnye volt, hogy sokat trükköztünk gyanútlan emberekkel.
Egy dolog írni egy adott ember hősies tetteiről vagy egy vallási rendről, de egészen más, ha ezek közvetlen hatást gyakorolnak a munkánkra. A Sisters of Charity és a New York Foundling folytatja alapítójának, Szent Elizabeth Ann Setonnak szellemét és küldetését, továbbra is reményt és szerető támogatást nyújtva azoknak, akik a legsebezhetőbbek.
Szóval boldog 150. évfordulót New York Foundling. Talán a munkával, melyet folytattok, reményt adtok gyermekeknek és családoknak, és mint egykor fiatal fiú, aki nektek köszönhetően egy testvérrel nőtt fel, tudjátok, hogy örökké hálásak leszünk nektek.
Jeffrey Bruno
Forrás:aleteia.org
