Pachamama szoknyája körül
SZEMlélek 2019. október 29.

Pachamama szoknyája körül

Ki kell-e dobnia az egyháznak a bennszülöttek hitvilágát az ablakon, vagy megértően, a befogadhatót befogadóan helyes közelíteni a lokális tradíciókhoz?

pachamama.jpg

Az Amazonas őserdejében élő bennszülött törzsek tisztelnek egy istennőt, melynek Pachamama (Földanya) a neve. Az éppen befejeződött vatikáni szinódust, amely az Amazonas vidéke ökológiai és pasztorális kihívásaira koncentrált, szomorú közjáték kísérte. A Ferenc pápa által a római Santa Maria in Traspontina templomban elhelyezett Pachamama szobrocskákat konzervatív katolikusok ellopták és mintegy kivégzésként a Tiberisbe dobták.

A magyar közösségi hálón az eseménnyel egyidőben megjelent két, egymással szöges ellentétben álló nézet. Az egyik azt kifogásolja, hogy a pápa bálványimádó, mert az őslakosok babonáját megjelenítő szobrot helyezett el templomban. Ezzel a tíz-parancs első parancsa ellen vétett: “Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj”. Ezt a véleményt támasztja alá a Hittani Kongregáció korábbi prefektusának, Gerhard Ludwig Müller bíborosnak egy minapi tv interjúja, amelyben az esetet ezekkel a szavakkal kommentálja: A bálványimádás halálos bűn az isteni törvénnyel szemben, a műtárgyak Tiberisbe dobása pedig az emberi törvényekkel szemben. A másik vélemény az inkulturáció kifejezéssel fémjelezhető, amely szerint a keresztény hit és az egyházi tanítások mindig is korábbi vallási felfogásokra, jelképekre és rítusokra épültek. S ezekből mindazt, ami összeegyeztethetővé vált a hit lényegével, be is illesztették a tanításba.

Különösen a II. Vatikáni Zsinat szemlélete tükrözi ezt a nyitottságot. A szinódus záródokumentuma is behatóan foglalkozik a bennszülött népek hitvilágával.

A Pachamama szobor 50-60 cm magas, fából készült alkotás. Egy térdelő, mezítelen női alakot ábrázol, amely állapotos, legalább is termékenységre utaló alakja van. Pachamama földanya a bennszülöttek hitvilágában. A szobor kifejezi, hogy az istenség, a Föld és a természet szoros egységet alkot ezekben a vallási képzetekben. A szinódus záródokumentuma ezt a jelképet és összefüggést piedesztálra állítja, folytatván a Laodato Sí kezdetű teremtésvédelmi enciklika gondolatmenetét.

A különböző kultúrák közössége jelen van a világ minden táján, így Magyarországon is. Akik erősen támadják a pápa Pachamamával szembeni pozitív hozzáállását, a keresztény hit tisztaságát féltik. Határozott különbséget tesznek a tiszta hit (ortodoxia) és a bálványimádás, babona, szinkretizmus között. Az ortodoxia stabilitást kölcsönöz, lehetővé teszi a világos és egyértelmű megkülönböztetést a tiszta és a nem-tiszta, kevert hit között. Az otrodoxiához való hűség a családhoz, a hagyományhoz való hűség is egyben egy olyan világban, ahol felbomlanak a családok, és ahol a hagyományok tisztelete lanyhul. Akik a pápa magatartását bírálják, akár elkötelezett katolikusként is egészen odáig jutnak, hogy már nem hajlandók imádkozni a pápáért, nem éneklik többé a magyar nyelvű pápai himnusz sorát: “tartsd meg Isten szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját”.

Ferenc pápa elítélése ezekben a csoportokban Benedek pápa újbóli intronizációjával jár együtt. Jóllehet Joseph Ratzinger bíboros már csak a megszólítás szintjén emeritus pápa, egyébként semmilyen értelemben nem az, mégis sokak számára ő testesíti meg a szent hagyomány hűséges őrzőjét, szemben utódjával.

Ezeknek a hitvitáknak csak látszólag áll az igaz vagy hamis hit a középpontjában, valójában érdekközösség építő és -erősítő szerepük van. Feloldásuk is csak akkor lehetséges, ha a vitázó felek nagyobb tárgyi tudásra tesznek szert arról, amiről vitáznak.

Akár a saját hitükkel kapcsolatos tudásban, akár a sajátjuktól eltérőit illetőben. Fontos, hogy tisztázzák, mi a társadalmi, közösségalkotó szerepe e jelképeknek, hogy eredetileg mit jelentenek, hogy a kulturális öndefiníciót figyelembe tudják venni. A kultúra nem egyetlen nyelv, hanem számos nyelv egymásba fonódása. Akkor lehet eligazodni benne, ha a saját nyelv mellett más nyelveket is megismerünk. Továbbá rendkívül fontos arról is vallani, hogy minek az elveszítésétől fél valaki, amikor a kulturálisan idegennel vagy szokatlannal találkozik. Könnyen megeshet, hogy ami első látásra idegen és félelmetes, az közelebb lépve ugyanarra a veszteségtől való félelemre reagál. Végül, de nem utolsó sorban, a vallások világa dinamikus, a hitek nem kompakt, zárt egységek, hanem a kortárs kultúrával folyamatos párbeszédben álló megközelítések. Ha így tekintenek a vitatkozó saját hitükre, akkor lesznek képesek a másik hitéről is feltételezni a párbeszédkészséget.

Miközben a katolikus világ az Amazonas ökológiai és társadalmi drámájára koncentrál, s keresi az egyház adekvát jelenlétét és szolgálatát, a bennszülöttekkel szolidaritást vállalva a Pachamama szobrokat látva ugyanúgy könyöröghet a Gondviselőhöz, mint a Mária-szobrok előtt imádkozva.

Máté-Tóth András

(Fotó: catholicworldreport.com)

süti beállítások módosítása