Lionel Messi: A 3 gyermekemnek köszönhetően másként látom a világot
SZEMlélek 2019. október 17.

Lionel Messi: A 3 gyermekemnek köszönhetően másként látom a világot

A világ egyik legjobb futballistájának tartott argentin sportoló a feleségéről is áradozott.

messi1_1.jpg

Az FC Barcelona játékosa szinte mindent elért, amit ebben a sportágban lehetséges, de még mindig halad előre, egyre tovább emeli a tétet. Pár napja újabb kitüntetést kapott: a 6. aranycipőjét vehette át. Az elismerést a spanyol Marca lap grémiuma adta át, egyben interjút is készítettek vele, amelyből kiviláglik személyes életének néhány részlete is.

– Fejlődök, tanulok, tapasztalatokat szerzek az élet megannyi területén, a pályán és azon kívül egyaránt. Eközben emberi oldalról az, hogy három gyermekem van, megváltoztatta a világlátásomat, a gondolkodásmódomat, ez pedig ugyancsak segített a növekedésben – mutatott rá az apaság értékére Leo Messi.

– Noha kevés idő marad a pihenésre ennyi gyerek mellett, de megpróbálunk minden velük töltött pillanatot élvezni – tette hozzá a futballista, aki szívesen tölti otthon az idejét, családja körében.

Elmondta: a felesége, sok nagyszerű képességgel rendelkezik. – Őszintén csodálom, ahogy megküzd a napi feladatokkal, mindig jókedvű, lenyűgözően oldja meg a problémákat – dicsérte élete párját. De Messit sem érheti kritika háztartás terén: kedvenc szokása, hogy mielőtt lefekszik, megteríti az asztalt a másnapi reggelihez.

Akik felnéznek rá, e téren is példát vehetnek róla.

(Forrás: fcbarcelona.com, fotó: Pinterest)

süti beállítások módosítása