A haragos ember könnyű préda
Dr. Fekete Ágnes 2019. október 11.

A haragos ember könnyű préda

Nemrég egy kis szobában voltunk szabadságunk idején, és gyerekeink egy thrillert néztek meg. Az a címe, hogy Hetedik. Gyengébb idegzetűeknek, mint például nekem sem való ez az alkotás, mivel azonban össze voltunk zárva, kénytelen voltam először hallgatni a sikoltozásokat és a sejtelmes zenét, aztán jobb híjján a kép elé is odaültem.

mereg.jpg

Végül nem bántam meg, hogy megnéztem. Ugyanis arról szól ez a film, hogy egy elmebeteg sorozatgyilkos a hét főbűnt szeretné szörnytetteivel megjeleníteni, és a végén azt találja ki, hogy a harag bűnét magával a nyomozóval fogja bemutatni. Meggyilkolja feleségét, és átadja neki a fejét, majd azt mondja, lőjj le, és akkor te leszel a harag. Teljesen abszurd az egész helyzet. A gyilkos tudja, hogy ez a férfi hiretelenharagú ember, tudja, hogy őt mindenképpen el fogják kapni, így azonban elképzelt tette beteljesül, ráadásul éppen a rendőrség megbízottja lesz az egyik főbűn gyakorlója. Milyen szép lesz majd ez az újságcikkek élén! A másik nyomozó ebben a pillanatban könyörög a főhősnek, hogy dobja el a fegyvert, ne lője le, hiszen ez volt a terve. Ha megteszi, ő fog győzni. Egy pillanatra el is gondolkodik a dühös rendőr, talán le is forognak a kockák a fejében arról, hogyan veszíti el majd az állását, hogy végül őt viszik el bilincsben, de nem képes arra, hogy dühét megfékezze. Sorozatlövést ad le, és a rettenetes gyilkos meghal.
Azt mutatja be ez a film, hogy ha az ember nem önmagát győzi le először, akkor soha nem fogja legyőzni a gonoszt sem. Úgy kutatott a hét főbűn után ez a két nyomozó, úgy olvasta végig az egész szakirodalmat, hogy egyszer sem tette fel magának a kérdést, engem melyik bűn ural. Pontosan azt tették, amit egy technokrata nyomozó tesz, amikor mindennek utána jár, pontosan elvégzi a dolgát, nyomtól nyomig tart. De nem kérdezték meg mindeközben, vajon engem érint-e személyesen ez a történet? Ez lett a vesztük. Ez a mindenre elszánt, Istent és embert nem ismerő önmagát prófétának tituláló gyilkos erre a gyengeségre épített. Az önmagával nem foglalkozó, saját magát nem uraló ember könnyű préda volt. A hiú és haragvó embert a saját vágyainál fogva vezette a bozótba, majd átadva az utolsó szörnytett eredményét, csak várta a beteljesedést.
Hála Istennek nem ilyen nagy szörnytettekben, de kisebb dolgokban átéljük ezt a mindennapos tapasztalatot valamennyien.

Szeretjük a külső körülményekkel magyarázni vesztünket. Sok igazság is van ebben. Hiszen az életünk eseményeinek nagy része nem a kezünkben van. És mégis az az igazság, hogy mi magunk vagyunk a legnagyobb okai annak, hogy nem találjuk meg az igaz utat. Haragunk, vágyaink teljesen eltorzítják látátunkat, és elmegyünk a lényeg mellett.

Ha nincs meg bennünk az az indulat, hogy minden folyamatot, minden vágyat, minden célt először magunknál, a magunk formálásánál kell kezdenünk, soha nem leszünk sem eredményesek, sem boldogok. Érdemes belenézni Isten tükrébe, hiszen akkor nem fogunk megijedni magunktól, hanem Isten elfogadottságában képesek leszünk elfogadni magunkat is. 

(Kép: nlc.hu)

süti beállítások módosítása