Az épületek, templomok fontosabbak, vagy a jézusi életpélda megvalósítása?
Beer Miklós püspök szerint napjainkban sokan bátran utalnak a kereszténységgel való kapcsolatukra, aminek azt kellene jeleznie, hogy úgy akarunk élni ebben a világban, ahogyan Jézus élt.
A krisztusi ember számára Jézus gondolatai, életpéldája a mértékadó. Sorsközösség vállalása a másik emberrel, elsősorban a szenvedő, beteg, kiszolgáltatott, reménytelen sorsú, hátrányos helyzetű emberrel. Hogy érezze ő is: nincs egyedül,m van társa, testvére.
– Nagy a kísértésünk, hogy használjuk a keresztény jelzőt, de közben már elfelejtjük, hogy a lényeg ez, hogy hogyan gondolkozunk, van-e önzetlen jóság, nagylelkűség, segíteni kész lelkület bennünk – fogalmaz a nyugalmazott főpásztor.
Beer Miklóst sokszor elszomorítja, hogy még a papok, püspökök sokat foglalkoznak az épületeikkel, templomaikkal, az ünnepekkel, miközben kevés szó esik a mindennapos keresztényi magatartásról, az irgalomról.
Ferenc pápa szerinte éppen abban akar segíteni, hogy felébressze, meghökkentse az elkényelmesedett európai embereket, akik magukat kereszténynek nevezik.
– Térjünk vissza az eredeti forráshoz, a jézusi magatartáshoz – buzdít Miklós püspök.
Akinek füle van, hallja meg!