Visszatérnek az üvegpalackok az ásványvízpiacra
SZEMlélek 2019. szeptember 24.

Visszatérnek az üvegpalackok az ásványvízpiacra

Visszaváltható üvegpalackokkal tér vissza az ásványvízpiacra a FuturAqua.

bottle-2032980_1920.jpg

A Világgazdaságnak nyilatkozott erről Kis-Benedek Róbert igazgatósági tag, a társaság legnagyobb tulajdonosa. Még a nyár elején jelentette be a FuturAqua, hogy újraindítják a saját forrásból létesített ALAP 1. Ásványvízüzemet, ahol néhány évvel ezelőtt felhagytak a gyártással. Az akkori döntést a telített piaccal és a nyomott árakkal magyarázták. Az ásványvízgyártás egyébként a társaság alapszabálya miatt kiemelten fontos, mert ez garantálja a részvényesek azon jogát, hogy önköltségi áron juthatnak jó minőségű ásványvízhez. Az elmúlt években azonban legfeljebb lajtos kocsival mehettek volna a nekik járó vízért.

Korábban is tetten érhető volt a szemléletváltás a cégnél, ami abban is kifejeződött, hogy míg a nyáron távozó igazgatósági tagok jogászok voltak, addig az új elnök, Hajnal Zsolt András környezetvédelmi szakember, Kis-Benedek Róbert igazgatósági tag pedig élelmiszeripari tapasztalattal rendelkezik. A PET palackok kiváltása üvegre az első igazán kézzelfogható lépés a számos kihívással járó folyamatban – a piacon a csomagolás még mindig jóval drágább, mint maga a termék.

Forrás:vg.hu Kép:pixabay/congerdesign

süti beállítások módosítása