Balázs Attila negyedóra alatt legyőzte Ilja Marcsenkót a Magyarország-Ukrajna tenisz Davis Kupa-osztályozó hétfőn befejezett ötödik mérkőzésén, ezzel a magyarok 3-2-re nyertek, és bennmaradtak a világcsoportban.
A csata utolsó meccse vasárnap sötétedés miatt a második szettben 5:5-nél félbeszakadt a budapesti Sport 11 központban. Richter Attila, a szövetség főtitkára ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a" nemzetközi szövetség szabályai alapján villanyfényes rendezéshez legalább 1200 luxot kell biztosítani, ezt az áprilisi ATP-tornára brutális aggregátorokkal megoldottuk, de most a korai kezdés miatt nem költöttünk erre még 50-80 millió forintot. Legalább nyolc órát kell biztosítani napfényes játékhoz, ezért kezdtünk délelőtt. Két éve, az oroszok elleni párharcban pénteken 15 órakor volt az első meccs, akkor muszáj volt komoly világítást kiépíteni. Most a vártnál hosszabb mérkőzések miatt vis major helyzet alakult ki, amelyet így tudtunk megoldani. Úgy is mondhatnánk, hogy mi a hagyományokhoz híven ragaszkodunk a háromnapos lebonyolításhoz" - tette hozzá tréfásan a főtitkár.
A hétfői pótnapon már szerény körülmények várták a résztvevőket a Kamaraerdőnél: a büfék, VIP-helyiségek, üzletek a sajtósátorral együtt eltűntek, a munkanap ellenére viszont így is mintegy kétszázan gyűltek össze a lelátókon, családias hangulatot teremtve. A játékosok a hétvégihez hasonló nyárias melegben kezdték meg a bemelegítést.
A "ráadás" 17 percig tartott, a világranglistán 136. magyar először elvette riválisa adogatását, majd a harmadik meccslabdáját kihasználva - közben Marcsenko bréklehetőségnél hajszálnyival kiütötte a labdát - diadalmaskodott.
A DK-osztályozón győztes magyarok így maradnak az elitet felvonultató világcsoportban, és februárban ismét selejtezőt vívhatnak a madridi döntőbe jutásért. A vesztes ukránok egy osztállyal lejjebb, az Euro-afrikai zóna I-es csoportjában kezdik meg a 2020-as évet.
A magyarok sikerükkel egyben szépítettek az ukránok elleni mérlegükön, ugyanis az előző két párharcot - 1997-ben a Római Teniszakadémián és 2005-ben Donyeckben - az ellenfél nyerte.
Néhány órával később Balázs Attila megkönnyebbülten, Köves Gábor szövetségi kapitány pedig már boldogan és tréfálkozva tekintett vissza a Magyarország-Ukrajna tenisz Davis Kupa-osztályozóra.
Balázs Attila elsőként a hétfői 17 perces "pótnap" történéseit elemezte:
"Nem volt idő belejönni a játékba, egyből 110 százalékosan kellett odatenni magam, szerencsére sikerült. Örültem, amikor egy centivel kiment Marcsenko tenyerese bréklabdánál, de az én meccslabdám is necces volt, ezzel együtt itt talán visszakaptam mindazt, ami az elmúlt napokban a káromra történt" - fejtette ki, majd rátért a párharc tanulságaira: "A hétvégén nagyon akartam, végre nem fájt semmim, de úgy éreztem, hogy a meccseken a felét se tudom kihozni magamból annak, ami bennem van. Ma úgy jöttem ki, hogy lazábban elengedem a kezemet, és a kapitány tanácsára nyugodt maradtam, nem mutattam ki, ha valami nem tetszett. Sztahovszkij ellen szombaton nem voltam ennyire fegyelmezett" - fűzte hozzá.
Balázs Attila elmondta, pihenésre most nincs ideje, mivel délután már elutazik Romániába egy challenger-versenyre, ahol szerdán vívja első meccsét.
"Négy-öt versenyt terveztem még idénre, lesznek salakos challengerek, és próbálok kvalizni valamelyik fedettpályás nagyobb tornán is. Ha összejön még 100-120 pont, akkor főtáblás lehetek januárban az Australian Openen" - jelentette ki a ranglista 136. helyezettje.
Köves Gábor kapitány úgy fogalmazott, tudta, hogy "cudarul" nehéz lesz a hétfői ráadás:
"Reggel elvittem a kislányomat iskolába, aztán reggeliztünk a szállodában a csapattal, majd jöttünk ki a pályára. Arra gondoltam, hogy kapitányi pályafutásom alatt sosem volt példa arra, hogy 2-2-re álljon egy párharc, így nehéz volt bármit is mondani. Próbáltam nyugtatni Attilát, de azért én is fészkelődtem rendesen a padon. Két éve az oroszok két top 40-es játékossal kaptak ki Budapesten, és most is benne volt, hogy ellenünk nyer valaki olyan játékosokkal, akik a mieinknél sokkal hátrébb vannak, ilyen a Davis Kupa" - vélekedett.
Kulisszatitok gyanánt elmesélte, hogy miért tett kenőmájast a pálya melletti hűtőbe:
"Attilával azt szoktuk mondani a stílusáról, hogy +kenegeti+ a labdát, erre mindig felhozzuk a kenőmájast. Ezért tegnap kihoztam három kis kenőmájast a frigóba, és a páros után odaadtam neki egyet. Kettőt aztán benne hagytam ma reggelre, de közben eltűntek, én meg nem hoztam másikat. Mondtam is, hogy ha ezért nem nyerünk, akkor lehúzom magam..." - tette hozzá vidáman.
Ukrán kollégája, Andrij Medvegyev az elszalasztott lehetőségeket emelte ki:
"Büszke vagyok a csapatra, mindenki kitette a szívét-lelkét a pályára, nagyszerű és szoros meccseket játszottunk. Egy pár centi itt, egy pár centi ott, csupán ennyin múlt. De hát erről szól a tenisz, gratulálok a magyaroknak" - mondta a szakvezető.
Ilja Marcsenko sajnálta, hogy nem sikerült vasárnap befejeznie a Balázs Attila elleni mérkőzését:
"Jobb lett volna végigjátszani tegnap, jó formában éreztem magam, még ha el is szalasztottam egy szettlabdát. Attila ejtéseivel meggyűlt a bajom, de ellene azért voltak lehetőségeim. Márton jobb játékos, azt a mérkőzést nem sikerült szorossá tennem" - fogalmazott az ukránok második számú játékosa.
(Forrás: MTI)