A szélsőséges időjárás miatt milliók kényszerülnek menekülni otthonukból
SZEMlélek 2019. szeptember 15.

A szélsőséges időjárás miatt milliók kényszerülnek menekülni otthonukból

Közel hétmillió ember kényszerült otthona elhagyására a szélsőséges időjárás miatt világszerte az idei év első felében.

arviz.jpgEbből a szempontból előreláthatólag a mostani lesz az egyik legkatasztrofálisabb esztendő – közölte az országokon belüli menekültfolyamatokat figyelő, genfi székhelyű nemzetközi központ, az IDMC.

Az IDMC (Internal Displacement Monitoring Centre) közzétette féléves – a januártól júniusig tartó időszakot felölelő – jelentését, amelyet a kormányok, az ENSZ humanitárius ügynökségei és sajtójelentések alapján állított össze.

Az IDMC szerint az első fél évben a szélsőséges időjárás, többnyire viharok és árvizek következtében hétmillió embernek kellett elhagynia otthonát, és mivel az év második felében általában gyakrabban fordulnak elő szélsőséges időjárási jelenségek, az év végéig az otthonukat elhagyók száma megháromszorozódhat, és akár a 22 milliót főt is elérheti.

A jelentés megemlíti a Fani ciklont, amely miatt 1,4 millió embernek kellett elköltöznie Indiában és Bangladesben, illetve az Idai ciklont is, amely hatalmas pusztításokat végzett Mozambikban, Malawiban, Zimbabwében és Madagaszkáron. Iránban a lakosság közel 90 százaléka volt árvizeknek kitéve.

„Mára a klímaváltozással járó szélsőséges időjárási jelenségek miatti elköltözések megszokottá váltak” – hangsúlyozza jelentésében az IDMC.

Alexandra Bilak, a szervezet vezetője cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy fordítsa meg a kedvezőtlen folyamatot, és legyen a belső menekültek millióinak segítségére.

Az IDMC jelentése szerint fegyveres konfliktusok miatt 3,8 millió ember menekült el otthonából, a legtöbben Szíriában, Kongóban, Etiópiában és Jemenben kényszerültek lakhelyük elhagyására.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása