Miközben Japán az egyik legősibb kultúra, mintegy negyven éve megállíthatatlanul fogy a népesség, ami már komoly gazdasági következményekkel is jár. Noriko O. Tsuya az AsiaPacific Issues című folyóiratban közölt tanulmánya azt vizsgálja, vajon miért olyan alacsony a japán népszaporulat. 

1947-ben 4,5 gyermek volt az egy főre jutó gyermekszám, 1957-ben már csupán 2. Az előrejelzések szerint 2060-ra Japán népességének körülbelül 40% -a idős lesz. Míg 2010-ben 128 millió volt az ország lakossága, addig ezzel a tendenciával  2060-ra 87 millióan lesznek.

Ha kevés a munkaképes korú felnőtt, akkor nincs, aki ösztönözze a gazdasági növekedést, és támogassa az idősebbeket, akik még akkor születtek, amikor az ország még minden szempontból termékeny volt.

Egy közösség reprodukciója a közösség ősbizalmának a jele. Ma már a csoportdinamika közhelye, hogy az emberek együttese nem azonos szabályok szerint működik, mint az adott közösségbe tagozódott egyének külön-külön. Az ember nemzedékek csoportjaiban él, és döntéseimet alapvetően meghatározzák olyan erők, amelyek meghaladnak engem, mint egyént. Erről még nem olvastam, de megítélésem szerint nem véletlen, hogy a második világháború két nagy vesztes országa, mint Németország és Japán az országok termékenységi listáján a legalacsonyabb százalékokkal szerepelnek. Mind a két ország egy százalék körül van, azaz majdnem feleződik a lakosság, de Franciaország Európában talán az első ugyanezen a listán (2004-ben 2,47% ugyanez a mutató), és Anglia is a kontinens legjobbjai között vannak.

A háborúban való vesztesség, Magyarországon ez a „Trianon trauma”-ként definiált életérzés egészen biztosan alapjaiban meghatározza azt, hogy a magyar nők elsősorban a jövőt érzik bizonytalannak, emiatt nem akarnak szülni, legalábbis Kopp Mária kutatásai ezt bizonyították.

De soha sem szabad egyetlen szálra felfűzni az élet valóságát. Noriko O. Tsuya szerint Japánban az alacsony születésszámok egyik oka az, hogy a fiatal férfiaknak bizonytalanok a foglalkoztatási kilátásai. Ma írása szerint a Japánban foglalkoztatott fiatal férfiak nagy része ideiglenes munkát végez. 1960-ban a 25–29 éves férfiak 97% -a volt foglalkoztatva, 2010-re azonban ez a szám 86% -ra esett vissza.

A másik meghatározó tényező, hogy a nemi szerepek nem tudtak  jó igazodni a posztmodern életmódhoz. A házassági arányt befolyásoló másik tényező Noriko O. Tsuya szerint a nemek közötti hagyományos munkamegosztás fennmaradása, amely súlyos kötelezettségeket ró a nőkre a háztartás és a gyermekgondozás terén. 2009-ben a japán feleségek hetente átlagosan 27 órát töltöttek háztartási feladatokkal (a gyermekkel eltöltött időt nem számítva), míg a férjek hetente átlagosan 3 órát töltöttek ugyanezzel a tevékenységgel. A teljes munkaidőben foglalkoztatott nők is hetente több mint húsz órát töltöttek háztartási munkákkal, és ez soha nem haladta meg heti átlagban az 5,3 órát. 

Évek során a japán kormány számos programot vezetett be, hogy ösztönözze a fiatalok házasodási kedvét, és a gyerekvállalást. 1992 óta a kormány 12 hónapos szülői szabadságot ad azoknak a szülőknek, akik megfelelnek a minimális munkakövetelményeknek. Szülői szabadságot adnak, a szülőknek pénzügyi támogatást nyújtanak, eddig azonban úgy tűnik, hogy ezeknek a programoknak nagyon kevés hatása volt.

18 tagot összehasonlítva a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kimutatása szerint Japán alulról a második helyezett abban a rangsorban, amely a munka és a család összeegyeztetése területét mutatja. Ez arra enged következtetni, hogy a japán kormány számára kritikus fontosságú a munkahely rugalmasabbá és család-barátabbá tétele. Japánnak nincs más választása, minthogy a társadalom egészére nézve erőfeszítéseket tesz azért, hogy a párok számára a munka és a családi élet összeegyeztethetőbb legyen.

Ennek a nagyon távoli országnak a baján eszmélkedve gondolhatunk saját világunkra is. Vajon Magyarországon a családok és a munkaidő kérdése nem vár szintén megoldásokra? Erről még sokat kellene gondolkodnunk!