Hazaérkezett az a mintegy háromszáz fiatal, akik részt vettek a cserkész-világtalálkozón. Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a Dzsemborit, idén az Amerikai Egyesült Államokban, Summit Bechtel Reserve-ben.
Számos beszámoló közül, amit a neten megtalálhatunk, most arról faggatuk Inges Domonkost, milyen is Amerika a fiatalok szemével.
„Immár Washington DC-ből, a roppant fővárosból jelentkezem. A záróceremónia Amerikához méltóan bombasztikus és számomra kicsit elborzasztó is volt. Ha már Amerika: érdekes élmény itt lenni. Nagymértékben nem különbözik az európai élettől, autók, betonutak, szokásosan felöltözött emberek, feldolgozott ételek, a nap felkel és lemegy.
(Képgaléria:)
A kismértékű különbség maga a mérték:
Itt minden hatalmas: a távolságok, a kocsik, a cukortartalom, az ingyen ajándékok és a szemét mennyisége, az emlékművek és a pocakok.
Fura lett ez a felsorolás, de sok minden benne van. A buszokon és az úti munkások és a kajaosztók között szinte csak feketék vannak, ami gondolom, hogy társadalmi berögzöttség és nehezen alakul át. Az emberek közvetlenebbek és kedvesebbek, mint elsőre gondoltam. A feketéknek például van egy nagyon jellegzetes stílusa ('Hey man, how ya' doin?') és igazán jóízűen tudnak nevetni. Szimpatikusak. Sokat köszönnek, és lelkesen.” – írta egyik résztvevő szüleinek a táborból.
Amint tudjuk, a Cserkészmozgalom Világszervezetének (WOSM) legnagyobb eseménye a Dzsembori. Idén 40 00 cserkész vet részt ebben a West-Virginiában megtartott táborban 150 országából 10 napra. A magyar csapat saját célja az volt, hogy saját kultúránkat, hagyományunkat, értékeinket, gasztronómiánkat minél aktívabban képviseljék a világ cserkészei felé.
Inges Domonkos az egyik résztvevő volt:
-Hihetetlen sokféle emberrel ismerkedtem meg, ez fantasztikus volt! Az amerikaiak olyan gyorsan forgatták a helyszíneken a dolgokat, hogy akár negyvenezer ember el tudott menni egy-egy eseményre. De ez azt jelentette, hogy egy-egy program az egész napodat elvitte. Sorban álltunk a zipline előtt! Ugyanakkor nagyon menő volt. De emiatt kevés volt a lehetőség az ismerkedésre. Mi ezt úgy oldottuk fel, hogy vacsoracseréket szerveztünk. Meghívtunk egy-egy csapatot az altáborunkba. Nekem ezek a szövődő barátságok voltak a legnagyobb élményeim. De ez a szervezés is olyan „amerikai” volt. Egyáltalán nem a barátkozásokra utaztak, hanem a jó programokra.
Milyen tapasztalatokat hoztatok haza erről a nagy országról, az USA-ról?
Furcsa élmény volt, mert Magyarországra is igaz, hogy ha szép és érdekes dolgokat akarsz látni, akkor érdemes nem négy méter felett szétnézni, mert lent vannak például a szép szobrok. De ott ugyanaz van fent, mint lent. Ha üveg volt lent, akkor fent is, ha tégla lent, akkor fent is.
Mintha minden egy nagy tömb lenne. Amerikában nem a cizellált részletekre figyelnek. Mint amikor egy olyan tárgyat nézel, amiből nem tudsz semmiféle részletet kiemelni.
Nehéz volt azt megélni, hogy itthon sokat beszélünk a környezetvédelemről, de ott nem! Nálunk még a pazarlók is kevesebb plasztikot használnak egy átlagos napjukon, mint ott általában egy ember.
Arra gondolsz, hogy sok volt „a duma” a környezetvédelemről?
Nem, ott még duma sincs. A mindennapra kapott ennivalónk körülbelül hétféle csomagolóanyagba volt bepakolva. Kaptunk szelektív kukákat, de hosszas gondolkodás után sem lehetett ezeket az anyagokat szétválogatni.
Tehát ti, cserkészek, akik a természet szeretetét hirdetitek, ti is csak úgy kidobáltátok a szemetet?
Igen! Ezért nagyon kellemetlen volt. És mindeközben minden nagy ceremónián azt nyilatkozták, hogy „We can change the world!”, tehát meg tudjuk változtatni a világot. De amúgy nem! Egyszer például az USA, máskor a kóreai főcserkész nyilatkozott egy-egy közösségi alkalmon. Legelőször a megnyitó ceremónián hallottuk a cserkész alaptételeket. De a fizikai valóságban ezek a szavak egyáltalán nem voltak igazak.
Beszélgettél amerikaiakkal?
Kétféle amerikaival találkoztam. Az egyik „természetes” környezetben élt, egy-egy farmon. Éppen ők beszéltek arról, hogy milyen jó, nem kell szétzúznom a környezetet. A másik társaságnak, akik városban élnek, ez nem volt téma.
Tehát ott is kvázi két társadalom van, a falu és a város?
Amikor falut mondunk, akkor néhány hektár földre gondoljunk, ahol él egy család, és ott farmerkednek, gondozzák a földet.
Azt hallottam, hogy az amerikai cserkészet egészen más…
Tény, hogy ez a boy-scout, girl-scout (külön fiú cserkészet, külön lány cserkészet) nagyon bennük él. Mellettünk például egy húsz fiúból álló raj volt. Olyanok voltak, mint egy nagy tesztoszteron bomba! Elég nehezen lehetett kezelni őket. Náluk a lelkiség eleve nincs túlságosan előtérben. A cserkészetnek inkább az ifjúsági mozgalmi jelleg a lényeg. Nem láttam azt, hogy valamiféle bölcsességet át akarnának adni a jövő nemzedéknek.
Magyarországon hozzászoktunk az izolír-hálózsák kombóhoz. Ők kapásból hoztak egy ágyat. Nekem valahogy az úttörőmozgalom jutott az eszembe, ahogyan a kommunista időkben átalakították a cserkészetet itthon. De nem akarom bántani őket, mert alapvetően nyitottak voltak.
Több minden is másként működik szerte a világban a cserkész szokások közül?
Magyarországra csak idén jött be az a próbázási rendszer, hogy például elmehetsz gombász próbázni, és akkor kaphatsz kitüntetést. Amerikában a kezdetektől egyfajta kitüntetés gyűjtés folyt a cserkészetben. Itthon a kezdetektől sokkal fontosabb volt, hogy jó közösség legyen, keresztény legyen, jó programokat csináljunk. Ott meg: Já, megszerzem ezt a badge-et!!!
De nem ezt tapasztaljuk? Minden versennyé lett mára!
De ez legalább úgy verseny, hogy nem vérre megy, és nem leszel kevesebb, ha nincs meg a plecsnid.
