Beszéljünk a pedofiliáról, de nem mindegy, hogyan!
Dr. Fekete Ágnes 2019. augusztus 21.

Beszéljünk a pedofiliáról, de nem mindegy, hogyan!

Nemrég olyan élményben volt részem, ami alapvetően megerősítette a hitemet. Történetesen a pedofil szörnyűségek világába vezettek gondolataim.

iustitia2.jpg

Ma délelőtt  Stumpf András cikke újra előhívta bennem ezeket a gondolatokat. A szerző igyekszik alaposabban körüljárni a médiában már többször előkerült, de botrányszagúan tálalt történetet.  

Néhány hónapja ugyanis egy francia barátom könyvet nyomott a kezembe mondván, ezt el kell olvasnod. Meg is tettem. Véronique Garnier Beauvier művének a címe:  Au troisième jour. (Harmadnapra). Felvettem vele személyesen a kapcsolatot. Rendkívül ézékeny idős asszonyra találtam.

Leírja azt az utat, ahogyan megtanult beszélni a vele megtörtént szörnyűségekről, és engedte Isten gyógyítását. Fontos volt számára, hogy legyen egy időszak, amikor nem bocsát meg. Szinte kiabálva kéri:

engedjétek meg, hogy ne bocsássunk meg azért, hogy később megszülessen az igazi bocsánat!

Számomra hihetetlen jó példa az ő vallomása arról, hogy mi lenne a helyes útja annak, ahogyan erről a témáról beszélni kell. Mert beszélni kell!

Aztán küldött nekem egy levelet, amelyben még többet írt arról, hogy Isten világosságra hoz mindent, és átvezet az ő világába még a legnagyobb drámákon keresztül is. A legkülönösebb élményem a köszönete volt, azért, hogy én református lelkész vagyok, mert őt "mi" mentettük meg. Nekem ilyet még senki sem mondott. Elmesélte, hogy felnőtt korában nem akart katolikus papokkal találkozni, ezért református templomba járt, és így menekült meg a hite. Én pedig megírtam neki, hogy én viszont sokszor egy-egy misére menekülök, amikor elegem van a saját közösségemből.

Hiszem, a mélyben, lelkünk megbékélt hitében egyek vagyunk,

ez nagy megerősítés volt hivatásomban éppen egy francia bántalmazott hölgytől.
De a cikk, amelynek kapcsán most írok, Stumpf Andrásé, nem ilyen érzéseket váltott ki belőlem.
Mert egyrészt örömmel üdvözlök mindent, ami az igazságért, a dolgok valóságának a megmutatásáért tett erőfeszítés, másrészt azonban először mindig tisztázni kell magunkban, hogy mi a cél? A botránykeltés vagy egy valós emberi dráma megélése empátiával?

A cikkben említett ügyben még az sem teljesen világos, hogy a főszereplő akar-e pert indítani vagy sem, hiszen az írás elején ezt olvassuk: "kérdésre, hogy kártérítést akar-e, Dani határozott igennel válaszol, és közli: polgári pert is szeretne indítani..." Majd a cikk végén ezt olvassuk: "...itt azonban elárult: sem polgári pert nem tervez az egyház ellen, hiszen „akik fölneveltek, azokról nem akarok pénzt lehúzni”.

A történet főhősét megértem, mert valószínűleg kutyaszorítóban van. És elsősorban nem azért, ami történt, hanem azért, mert a belső lelki dráma, aminek csak ő tudja pontosan az okát, nagyon nehezen talál jó utat a lélekben.
Mai, agyonmediatizált világunk felrobbantotta a hálószobatitkokat. Ez egyrészt jó, hiszen millió és iszonyatos szorongás volt az emberekben akkoriban: ugyanúgy voltak örömlányok, voltak pedofilok, voltak szeretők, és minden egyéb, csak nem beszéltek róla. 

Ma az utcán és a plakátokon van minden, a szorongás mégsem tűnt el! Bennem elsősorban kérdések dübörögnek: Vajon az egyház miért bízik annyira abban, hogy a benne rejtőzködő emberi sötétségekre jó megoldás a hallgatás? Vajon a sajtó miért gondolja azt, hogy segít azzal, ha adott esetben válogatás nélkül kibeszél mindent? Vajon létezik-e a lélek bölcsessége, mert Ő gyógyítani szeretne, a sebek számára írt keres? A fent említett asszony és levele azért volt olyan megkapó számomra, mert hiteles és őszinte vallomás arról, hogy beszélni kell! Véroniquee elment a Nancy-i érsekhez, aki hosszasan végighallgatta, és ez a beszélgetés volt a gyógyulás első állomása. Vajon ma egy-egy nehéz pszichés helyzetben levő ember, valaki, akit molesztáltak, talál-e ilyen hűséges meghallgató püspököt? De ott a másik kérdésem is:

vajon aki áldozatként értelmezi magát, képes-e arra, hogy hűségesen végigmenjen a gyógyulás útján, vagy botrányventillátorrá akar inkább válni?

Ez is egy lehetséges út, csak nem gyógyír. Reméljük, hogy mihamarabb felállnak azok az egyházmegyei szakértői csoportok, amelyek lelkipásztori módon és konkrétan foglalkoznak ezekkel az ügyekkel.

süti beállítások módosítása