Három halottja van Romániában egy facebook élő közvetítésnek
SZEMlélek 2019. augusztus 12.

Három halottja van Romániában egy facebook élő közvetítésnek

A román férfi három ember halálával és másik három súlyos sérülésével végződött balesetet okozott egy Facebook-közvetítés kedvéért rendezett száguldozással. Őrizetbe vették.

camera-2583100_1920.jpg
A Tulcea megyei férfi feltehetően a BMW típusú sportkocsi képességeivel akart hencegni a járműben ülő két ismerőse, illetve egyikük Facebook-követői előtt, ugyanis a hátsó ülésen lévő utas a közösségi oldalon élőben közvetítette az ámokfutást, amelyre az elöl ülő utas is biztatta a sofőrt. A lakott területen is hatalmas sebességgel haladó gépkocsi Vacareniben egyszerűen lerepült az útról, átszakított egy kerítést, és halálra gázolt egy 79 éves nőt, egy hároméves gyereket, és súlyosan megsebesítette annak 33 éves - hetedik hónapban lévő - állapotos anyját is.
    
A terhes nőt - a dunai komp igénybevételével - csak nehezen tudták kórházba juttatni. Útközben a mentősöknek még sikerült egyszer újjáéleszteni, ám a galaci kórházban belehalt sérüléseibe. Az orvosoknak a magzat életét sem sikerült megmenteniük.
    
A balesetet okozó sofőr könnyebben, két utasa súlyosabban sérült meg: mindannyian elmenekültek a helyszínről. Őrizetbe vételekor a sofőr vérében literenként 0,14 milligramm alkoholt mutattak ki.
    
Romániában a kormány éppen hétfői ülésén készül rendelettel megduplázni az okostelefonok autóvezetés közbeni használatáért kiszabható bírságot. Az országban ugyanis a tiltás és hatósági figyelmeztető kampányok dacára egyre gyakoribbak azok a súlyos balesetek, amelyek a vezetés közbeni népszerűség-hajhászó Facebook-közvetítések rohamosan terjedő divatjával hozhatók összefüggésbe.

Forrás:MTI Kép:pixabay/StockSnap

süti beállítások módosítása