Ha nem figyelsz, ugorhat a babaváró hitel!
Madocsai Bea 2019. július 12.

Ha nem figyelsz, ugorhat a babaváró hitel!

Nagyon rosszul jár, aki a diploma átvétele és a munkába állás között nyaralni megy.

babavaro1.jpg

Biztosan sokan vannak a friss diplomások között olyanok, akiknek már megvan a leendő munkahelyük, szeptemberben majd tanítani fognak vagy rezidensként folytatják orvosi képzésüket, mint az én férjem is, – kezdi Enikő – és ki akarják használni az utolsó hosszú, szabad nyarukat, ezért elutaznak, nem is sejtve, hogy később nagyon meg fogják bánni.

A fiatalok egy éve házasodtak össze, András akkor kezdte az utolsó évét az orvosin, Enikő pedig levelezőn járt egyetemre fél állású munkája mellett. Néhány hónapja nagy örömükre kiderült, hogy őszre érkezik a baba. Álom-szerűnek tűnt, hogy éppen akkor vezetik be a babaváró kölcsönt, amikor a legnagyobb szükségük van rá: fel kell újítaniuk a lakást és egy kicsit át is alakítani, hogy megfelelő legyen a három generáció együttélésére, hiszen ott van a nagymama is.

– Hidegzuhanyként ért minket, hogy nem vagyunk jogosultak a babaváró kölcsönre,

mindkettőnknél hibádzik valami. Feltétel ugyanis a három évnyi folyamatos munkaviszony, nekem ebből csak kettő van meg.

– Az apa jogán is jár a kölcsön, és az egyetem munkaviszonynak számít! – vetettem közbe, de a kismama csak sóhajtott. – András másfél évvel ezelőtt passzív féléven volt, egy kutatáson dolgozott. Hiába volt diák-státuszban, jogosult volt a TB-re, ezt mégis megszakításnak veszik. Ugyanúgy, mint a diploma átvétele és a munkába állás közti időszakot. Pont ilyenkor szokott nagyon sok fiatal elmenni az utolsó, hosszú nyaralására, legalábbis például a leendő pedagógusok, hiszen csak valamivel szeptember előtt kell kezdeniük.  Nyugodtak, mivel tudják, hogy a diákiviszony és a TB jogosultság nem szűnt meg a diploma átvételével.

Arra viszont nem gondolnak, hogy az eddigi, munkaviszonynak számító éveik a nyaralásuk alatt lenullázódnak!

– Amikor erre ráébredtünk, András rohant bejelentkezni munkanélküli segélyre. Ami persze nevetséges, egyrészt mert szeptembertől tárt karokkal várják a klinikán, másrészt mert annak ellenére, hogy én veszélyeztetett terhesen most betegállományban vagyok, neki meg nincs őszig jövedelme, és még a lakásfelújításba is belevágtunk, úgy gondoltuk, másfél hónapnyi munkanélküli segélyt „bent hagyjuk” az államkasszában.

Ám ha valóban úgy áll a helyzet, hogy ez idő alatt nullázódnak a munkaviszony évei, akkor három év múlva kérhetjük leghamarabb a babaváró kölcsönt! Mi van, ha időközben beköszön a kistestvér, és akkor a második gyerek után sem tudjuk fölvenni, pedig nagyon nagy szükségünk volna rá, hiszen az első években András – egyelőre úgy tűnik – százhatvanezer forintot fog hazahozni, ami a GYED-nek a félállásom után járó összegével megtoldva sem nagy pénz!?

babavaro2.jpg

– Azt mondanám minden friss diplomásnak, aki csak a tanév elejétől áll munkába, – zárja le beszélgetésünket Enikő – hogy azonnal rohanjon bejelentkezni munkanélkülinek, hogy folyamatos legyen a munkaviszonya! Ezt tegye meg akkor is, ha még nincs párja, vagy még nem terveznek családot! Lehet, hogy a nyaralás során megismeri az igazit, lehet, hogy egy év múlva gyereket szeretnének, ne akkor szembesüljenek azzal, hogy nincs meg a három éves munkaviszonyuk, nem jár nekik a babaváró hitel! Ja, és ne gondolják, hogy majd az üdülőhelyről interneten regisztrálják magukat munkanélkülinek az ügyfélkapun keresztül, ez ugyanis csak  személyesen intézhető!

Az is lehet persze, hogy a babaváró kölcsön megalkotói még finomítanak a feltételeken, hogy ne essenek ki belőle azok a diákok, akik passzív féléven voltak, illetve megvan a diploma átvételekor a munka-, a rezidensi vagy phd képzésük helye, de a diplomaosztó és a munkakezdés között eltelik egy hónap.

– Addig viszont figyelmeztessük egymást, hogy a friss diplomásoknak ezen a nyáron három évre elúszhat a babaváró hitel felvételének a lehetősége, mert valószínűleg nem is gondolnak rá és senki nem szólt erről nekik!

süti beállítások módosítása