Elhunyt Gergátz Elemér: célja a vidéki emberek méltóságteljes boldogulása volt
SZEMlélek 2019. június 26.

Elhunyt Gergátz Elemér: célja a vidéki emberek méltóságteljes boldogulása volt

Életének 78. évében elhunyt Dr. Gergátz Elemér, az Antall–kormány egykori földművelésügyi minisztere.

gergatz.jpg

Mi tisztességes átmeneti és szövetkezeti törvényt tettünk le az asztalra, arról nem tehetek, hogy a „zöld kis füzeteknek” a zömét még a főagronómusnak sem mutatták meg. Amikor kiejtettem a számon a „szövetkezés” szót, egyből olyan felfordulás lett, hogy az nem mindennapi. Mintha átkozódtam volna, pedig nem is szövetkezetet mondtam – emlékezett vissza miniszteri idejére egy  hat esztendővel ezelőtt vele készült interjúban Gergátz Elemér.

A kutyának sem hiányzik a kolhoz, de lassan rájönnek az emberek, hogy egy csomó dolgot jobb összefogásban csinálni.

Közéleti tevékenységével a mezőgazdaságban dolgozók munkáját szerette volna segíteni, nem pedig a szervezeti struktúrát tovább bonyolítani.

Az agárpolitika legfontosabb céljának kellene lennie a vidéki emberek méltóságteljes boldogulása Minden azt a célt szolgálja, hogy az emberek élete könnyebb legyen – vallotta.

Antal József beszélte rá földművelésügyi miniszteri posztra, amitől meglehetősen tartott, ezért nem is bánta, hogy leváltották, és visszatérhetett a Rábaközbe dolgozni. Ez volt a szülőföldje: 1942. május 6-án születetett Rábatamásiban, s mint igazi parasztgyerek – ahogy maga mondta – a tehenet, a lovat és a disznót nem az egyetemen látta először, hanem a környezetéből  szívta magába.

A győri bencés gimnázium elvégzése után nem vették fel elsőre az állatorvosi egyetemre, csak a következő évben kezdhette meg tanulmányait. 1966-ban az Állatorvostudományi Egyetemen "summa cum laude" minősítéssel diplomázott, majd visszament ahhoz a céghez, ahol korábban már dolgozott. Az Országos Mesterséges Termékenyítő Központ Magyarkeresztúri Mesterséges Termékenyítő Főállomásán szinte a  segédmunkási pozícióról küzdötte fel magát az igazgatóhelyettesi székig.

A hasonló profilú cégek egyesítése után három megye osztályvezetői feladataival bízták meg. Tudományos munkássága a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem mosonmagyaróvári mezőgazdaságtudományi karán kezdődött, ahol szakmérnöki tanfolyamokon tartott előadásokat. Az adjunktus ezzel párhuzamosan létrehozta az egyetem Kutatásszervezési és Termelésfejlesztési Intézetének Biotechnikai részlegét, ahol vezető állatorvos, később pedig igazgató lett.

gergatz_4.jpg

1986-ban furcsa, új dolognak számított, amikor munkatársaival juh- és kecskeembrió részeket egyesítettek, és ezeket juhokba helyezték be – áll a molnarkft.hu oldalon közölt cikkben. Gergátz Elemér szerint bár a mekegő utódbárány nagy unikum volt, a „jukecsnél” sokkal fontosabb tudományos tevékenységet is folytatott. A világon elsőként mentesítették a baktériummal fertőzött állományt embrióátültetéssel. Szakértelmét az állatbiotechnika és a biotechnológia területén szinte mindenhol figyelembe vették, elismerték.

Az idő elmegy, de az ember érzi: ha sok a feladat, akkor kap hozzá időt is – mondta Gergátz Elemér.

Oktatóként és vezetőként gazdászgenerációk egész sorát nevelte, illetve segítette tudományos fokozathoz jutásukat. Gergátz Elemér szakmai tevékenységét számos hazai és nemzetközi elismerés övezi, munkásságával kimagasló megbecsülést szerzett a magyar állattenyésztés- és állatorvostudománynak.

gergatz_3.jpg

Az Agrárminisztérium Dr. Gergátz Elemért saját halottjának tekinti és osztozik a család gyászában – közölték az MTI-vel.

(Forrás: MTI/OS, molnarkft.hu; fotó: agronaplo.hu, youtube)

süti beállítások módosítása