Az úzvölgyi eset kapcsán nyilatkozott a SZEMléleknek a ferences szerzetes.
– A pápalátogatás és a pünkösdi búcsú közé szomorú konfliktus került... Mi történik most Erdélyben?
– A világháború után egymástól 10 kilométerre helyeztek el egy román temetőt, illetve a magyar, osztrák, német katonák sírját. Ez utóbbi szépen rendben is volt, be volt kerítve. A román temetőt gondozók kaptak egy nagyobb összeget, 300 ezer lejt, hogy felújítsák a katonatemetőt. Ez viszont abból állt, hogy a magyar sírkertbe beültettek 52 betonkeresztet, rá a meglévő magyar katonák sírjaira. Tudjuk jól, hogy Miskolc környékéről származó katonák vannak ott eltemetve, még a nevüket is ismerjük.
– Ők tehát magyarok.
– Így van. A románok kiszedték ezeket a kereszteket, a helyükre betonkereszteket ültettek és ráírták mind az 52-re, hogy "ismeretlen román katona sírja". Azokban az években tényleg sok román katona is meghalt, de nekik máshol volt a temetőjük – gondolom, akkor is jobbnak látták ezt így csinálni. Na, most nagy ortodox keresztet is emeltek a magyarok temetőjében és eldöntötték, hogy felszentelik tegnap. Erre 1000 magyar ember, polgármesterek, elöljárók kimentek oda tiltakozni, míg egyes számok szerint közel 3000 román ember is odajött és agresszíven, fizikai erőszakot is alkalmazva betörték a temető kapuját és bementek. Az ortodox pap felszentelte román temetőnek ezt a magyar sírkertet – azt mondják, hogy nemzetközi temetővé változtatták át a helyet. Én annak a pártján vagyok, hogy a másik felet is mindig meg kell hallgatni, de tény az, hogy építkezési engedély erre nem volt, közigazgatásilag nem is az ő területük volt. Márpedig ahhoz, hogy egy házat, vagy egy oszlopot felállíts, engedély kell. Ez sem volt meg.
– A híreket olvasva úgy tűnik, ez egy olyan történet, ami "úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött", mert a székelyek akarták megakadályozni ezt a felszentelést, de akkor hát joggal, mert ennek az 52 kőkeresztnek a felállítása egyfajta provokáció volt. Jól látom a helyzetet?
– Mi így értelmezzük, igen.
– Nagyon szomorú ez az egész esemény, főleg annak fényében, hogy Erdélyben most az örömnek lenne az ideje: a pápa is odalátogatott, a csíksomlyói pünkösdi búcsú pedig mindig nagy ünnep. Nyilván nem múlt el nyomtalanul a románok és a székelyek közti feszültség, de ez az úzvölgyi konfliktus kivételes eseménynek tekinthető, vagy ez inkább a valóság?
– Ferenc pápa egy fontos mondatot mondott el Csíksomlyón, kétszer is: kérjétek a Szűzanyát, hogy segítsen összevarrni a jövőt! Miután kétszer mondta, úgy gondolom, ennél aktuálisabb feladat nincsen most számunkra. Jézus Krisztus is az egységért imádkozott, a Szentlélek Úristen is, úgy gondolom, mindenkire ki akar áradni: nemcsak a magyarokra, hanem a románokra is. Ebbe az irányba kell mennünk, ez a fő csapás Erdélyre nézve. Ez alól vannak ilyen kisebb kivételek, mint Úzvölgye, ami, remélem, csak egy lábjegyzet lesz.
– Ferenc pápa jól rátapintott tehát a lényegre, hogy van mit összevarrni Erdélyben?
– Igen. Úgy gondolom, a párbeszéd Úzvölgyében megszakadt.
A románoknak és mindannyiunkak meg kell érteni, hogy aki letér a szeretet, a párbeszéd útjáról, az igazából az Isten felé vezető útról tér le, és az a másik út nem vezet sehová. Az emberiség már többször kipróbálta, és ez az út mindig zsákutcába vezetett.
– Hogyan tovább: mi lehet a székelyek válasza erre a konfliktusra?
– Ma délután hat órától itt, a Hargitán Botond atya meghívására szentmisét fogok bemutatni (az EWTN katolikus televízió élőben közvetíti, ide kattintva látható az adás). Kivisszük a fatimai vándor Mária szobrot, ami itt van Erdélyben, Ferenc pápa meg is áldotta. Ugye, Fatimában is azt kérte a Szűzanya, hogy ajánljuk fel az ő szeplőtelen szívének magunkat, a szülőföldünket. Hát, akkor mi ezt most ünnepélyesen meg fogjuk ott tenni.
A mai evangélium is arról szól, hogy Jézus kérdezi Pétertől: szeretsz-e engem? Azt gondolom, Nagypéntek után is újból és újból azt kérdezi mindannyiunktól Jézus Krisztus, hogy szeretsz-e te engem? Nekünk pedig egyetlen válaszunk lehet, Péter szavaival: Uram, te mindent tudsz, látod kicsinységünket, gyengeségünket, de azt is tudod, hogy mi szeretünk téged.
– A keresztényeknek tehát az agresszióra a szeretet a válaszuk.
– Igen, ez a válaszunk. Felajánljuk újból a Szűzanyának és Jézus Szentséges Szívének Erdély földjét és az úzvölgyi katonatemetőt, az őseink örök nyugalmát.
– Vajon hoz-e valami változást a pünkösdi búcsú hangsúlyaiban ez a mostani feszültség?
– Minden ilyen esemény arról szól, hogy milyen komolyan kell vennünk az imát és az engesztelést. Azt hiszem, lendíthet a búcsún, mert ilyenkor látja az ember, milyen törékeny kincs a béke, mennyire kicsik vagyunk. Biztos, hogy ilyenkor kell leginkább a jó Istenbe, a Szentháromságba, a Szentlélek Úristen megvilágosító kegyelmébe kapaszkodni.
Beszélgetőtárs: Gégény István
(Fotó: Thaler Tamás)
