Nem vitatkozni, nem a többieket győzködni járnak össze, hanem egymást jobban megismerni és gazdagodni a másik által.
Csaknem négy esztendeje minden hónapban találkoznak beszélgetni. Nem hivatali kötelességből, nem kényszeredett udvariasságból. Gondolom, csak mert jól esik nekik. Építi, gazdagítja mindegyiküket a többiek társasága.
A mai világban már az sem gyakori, hogy barátok kitartó rendszerességgel összejárjanak. Persze, hogy olykor-olykor valamilyen esemény kapcsán (születésnap, meccsnézés) fölkeresik egymást, de akikről most szó van, nem keresnek „ürügyet” a találkozásra. Ami közös bennük: mindegyikük főpásztor, aki felelős a rábízottakért. Kocsis Fülöp a Görögkatolikus Metropólia metropolitája, Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Palánki Ferenc pedig a debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye püspöke.
Havi vendégségük kezdetéről Palánki Ferenc mesélt:
Elődöm, Bosák Nándor püspök kezdeményezte a találkozókat, amikor a két fiatal püspök, a református és a görög katolikus megkezdte a szolgálatát Debrecenben, mindketten ugyanabban az esztendőben (2015.). Elkezdtek havonta összejárni. Aztán amikor néhány hónap múlva én is odakerültem megyéspüspöknek, engem is bevontak, Nándor püspök átadta a helyét.
Mindannyian megfogadtuk, hogy nem hivatali ökumenét szeretnénk élni, hanem testvérként egymásra tekinteni, ugyanis közösen képviseljük Isten ügyét ebben a városban mondta Fekete Károly, amikor a reformáció évfordulóján közösen utaztak Genfbe.
Mégis, miről szoktak beszélgetni? A programjaikról, örömeikről, nehézségeikről… Tájékoztatják egymást a terveikről, esetleg hogy miben kell együttműködni, összefogni. A beszélgetések mindig úgy alakulnak, hogy teológiai témákat is érintenek. Szó volt például a feltámadásról, de két éve aktuális az eucharisztia témája is.
Érdekes dolgok jönnek ki – mondja Palánki Ferenc – amikor Fekete Károly püspökkel beszélgetünk az Eucharisztiáról, arról, hogy a reformátusok hogyan értik, hogyan nyúlnak hozzá, az úrvacsorájukat hogyan élik át, hogyan merítenek belőle erőt. Ők is Jézussal találkoznak, de nálunk máshol van a hangsúly. A keleti egyházban megint máshol van a hangsúly. Ott főként az áldozaton, nálunk meg az átlényegülésen, a jelenléten. És ezért tartunk mi szentségimádást. Mindez együtt belefér az Eucharisztiába. Nyilván teológiai különbségek vannak a protestáns és a katolikus egyház között, de azért mi úgy tudjuk egymást gazdagítani, hogy a saját hitünket, identitásunkat nem kell föladnunk.
Annyira jó beszélgetések voltak mindig – tette hozzá a katolikus püspök, amikor a Szent István könyvhéten találkoztunk.
Nyilván mindhárman ugyanezt érezték, mert elhatározták, hogy a húsvéttal kapcsolatos együttgondolkodásukat, eszmecseréjüket megosztják másokkal is, méghozzá könyv formájában. Elmer Istvánt kértük meg, hogy jöjjön el, irányítsa a beszélgetéseinket és segítsen, hogy azokból olyan kötetet szülessen, ami gondolkodásra, elmélkedésre késztet és hirdeti az örömhírt.
– A könyv elkészítése háromnegyed évet vett igénybe, amiben az is közrejátszott, hogy nehéz volt közös időpontot találni a három püspök közös székhelyén, Debrecenben – mesélte a szerkesztő a kötet nyíregyházi bemutatóján, majd hozzátette: Debrecen mintaként áll előttem, hiszen itt bebizonyosodott, hogy élő, ökumenikus szellemben, a kereszténységre rárakódott előítéleteken felülemelkedve lehet beszélgetni, ahol a láthatatlan egyház az isteni valóság, az egység felé mutat.
Fekete Károly szerint a hiteles kereszténység a legnagyobb misszió, vagyis a kimondott szónak legyen aranyfedezete, a kimondott szót meg is kell élni.
– Amikor egy egyházi rendezvényen megkérdezték tőlem, hogy érzem magam a nagy kisebbségben a református és a görög katolikus többségű Debrecenben, azt válaszoltam, hogy úgy érzem magam, ahogy ti mind, mert ti a saját egyházmegyétekben hívőként vagytok kisebbségben a nem hívők vagy közömbösök között – mondta Palánki Ferenc, majd folytatta:
Mi, keresztények mindannyian kisebbségben vagyunk, de ez nem arra késztet, hogy sajnáljuk magunkat, vagy hogy elkeseredjünk, elveszítsük a reményünket, hanem hogy ebből a helyzetből hozzuk ki a legtöbbet. Ehhez egyetlen üzenet ad erőt, az, hogy a sír üres.
A keresztény a legüldözöttebb vallás a világon: akik megölik a keresztényeket, nem nézik, hogy ki katolikus, ki református – vetettem föl Kocsis Fülöp érseknek.
– Ferenc pápa is ilyen gondolatot fogalmazott meg – válaszolta. – Itt Magyarországon nem tudatosodik bennünk ennek az élet-halál kérdésnek az élessége, mélysége. Amikor Szíriában jártam, ott az üldöztetés véres valóság, olyan dráma, amit minden nap meg kell élniük. Ez hihetetlen erőt sugároz a hitükben, és hát ebből kellene nekünk is erőt merítenünk, ezért is próbálom közel hozni az ottani keresztényeket.
Nyilván nem szeretnénk, ha nálunk keresztényüldözés lenne, de mégis számolni kell vele, és levonni belőle a következtetést, hogy ne a kényelmes életet kövessük. A kényelmes élet, a kényelem szeretete, a kényelem keresése az lassú keresztényüldözés. Sajnos sok keresztény emberbe átitatódik a világ szemléletéből, hogy azért vagyunk a világban, hogy kényelmesen éljünk. Hát ez egyáltalán nem így van.
Nem a kényelmes életért vagyunk, hanem hogy éljünk! Ehhez minden hozzátartozik: annak küzdelme, szenvedése, fájdalma, drámája – ezek mind-mind az élet része. Amikor kényelmes életet keresünk, akkor ezeket szépen sorban szeretnénk kihagyni. Úgy gondoljuk, ha Jézust szeret, akkor óvjon meg minket ezektől. De ő nem óv meg, hanem erőt ad. A sok dráma, szenvedés átformálja az életünket.
A három püspök kötetbe foglalt húsvéti beszélgetését, gondolatait Hogy lámpatartóra tegyék címmel veheti kezébe az olvasó.
(Fotó: dehir.hu és nyirgorkat.hu)
