Ferenc pápa hasonlata megütközést keltett némelyekben.

Felkérést kaptam a Klubrádiótól, hogy fejtsem ki, vajon mi változott meg a katolikus egyházfő gondolkodásában, ami miatt az eddigi megengedő hangnemet kemény beszédre változtatta a közelmúltban.

A felvetésre ebben a formában csak azt tudtam válaszolni, hogy semmi. Ferenc pápa ugyanis nyitott, párbeszédre kész, megértő, de nem engedékeny a katolikus tanítás képviseletét illetően. Ráadásul a problémásnak vélt hasonlat egy olyan kongresszus résztvevőihez intézett beszéd részlete volt, amelynek ez volt a címe: "Igen az életre". A katolikus egyház ugyanis nem kirekesztő módon "tiltja" önmagában az abortuszt, hanem a megfogant életet védi azzal, hogy bármiféle életellenes beavatkozást gyilkosságnak nevez – merthogy az is, az élet kioltása. Innen már csak egyetlen logikai lépés a bérgyilkosságra való utalás, hiszen az abortuszt nem a várandós hölgy, hanem egy orvos hajtja végre, akit ezzel megbíztak.

Ráadásul ezt a példát Ferenc pápa már tavaly októberben is megemlítette, sőt, akkor sokkal nagyobb nyilvánosság előtt tette ezt: most "csak" 300 emberhez intézett beszédében utalt arra, amit múlt ősszel a Szent Péter tér nyilvánossága előtt hangoztatott. Mindkét esetben speciális helyzetre vonatkoztatta kijelentését az egyházfő: amikor feltételezhetőleg maradandó károsodással, súlyos betegen születne meg majd a magzat, s emiatt döntenének a szülők az abortusz mellett.

Ferenc pápa mostani beszédében – amelynek összefoglalása ide kattintva olvasható magyar nyelven – elmesélt egy történetet. Egy tizenöt éves Down-szindrómás lány állapotos lett, a szülei pedig engedélyt akartak szerezni az abortuszhoz. A bíró azonban mindenképpen beszélni akart a lánnyal. – De hiszen beteg, nem érti az egészet – mondták a szülők. A bíró azonban nem tágított – Mi történt veled – kérdezte a lányt. – Beteg vagyok. Azt mondták nekem, hogy egy állat lakik bennem, mely megeszi a gyomromat és ezért van szükség az operációra – felelte a lány. – Nem, nem egy féreg rágja a gyomrodat, hanem egy kisgyerek van benne – reagált a bíró. – Egy kisgyerek! Ó, az szép – kiáltotta a lány-anya. A bíró ezek után nem engedélyezte az abortuszt, mert az anya igenis meg akarta szülni a gyermeket. Így is történt. Évek múltak el, a gyerek felnőtt, ügyvéd lett. Minden évben elhívta a születésnapjára a bírót, hogy megköszönje neki az életét.

– De mi lesz akkor a nőjogokkal – tette fel a kérdést a rádióriporter, utalva több amerikai állam "abortuszellenes" szabályozására. Ezt már részletesen kifejtettem az épp egy éve megjelent, ide kattintva elérhető írásomban. A lényeg, tömören:

Az abortusz elutasítása szerintem egyáltalán nem értelmezhető a nők elleni támadásként. Ellenkezőleg. Akik a magzati életet védelmezik, valójában az anyaság, a szülői létforma/képesség felett őrködnek. Egyben azok pártját is fogják, akik képtelenek rá, hogy megvédjék magukat. A nőket és magzatokat is tisztelem – nem találok ellentmondást ebben. A gyermekvállalásban igenis a nők szava a leginkább döntő. Az élet oldalán állva viszont szerintem csakis a foganás előtt van választási lehetőségük.

Ferenc pápa kétségkívül keményebben fogalmazott, mint amit tőle sokan – egyes médiumok sajátos hangsúlyozásának is köszönhetően – megszoktak. Az üzenet azonban változatlan: vagy az élet pártján állunk, vagy életellenesen cselekszünk. Nincs kiskapu, középút.

A pápa által alkalmazott hasonlat remélhetőleg újabb lendületet adhat a témáról zajló párbeszédnek, amely elősegítheti egymás megértését, a helyes döntések meghozását.

(Illusztráció: canadianinquirer.net)