Megtámadtak egy magyar plébánost
Gégény István 2019. május 19.

Megtámadtak egy magyar plébánost

Gyónási lehetőséggel kérezkedett be az elkövető a plébániára, kötözéssel fenyegetőzött, de a pap lélekjelenléte és a helyi közösség összefogása meghiúsította a rablást.

tat.jpg

– Semmi okom nem volt nem beengedni a férfit – tájékoztatta a SZEMléleket Kardos Mihály táti katolikus plébános. A 10-es út mellett álló épületbe sokan csöngetnek be, közülük többen feltételezhetően nem jó szándékkal teszik ezt: gyakorta kéregetéssel próbálnak bejutni, de a lelkipásztor jó okkal nem engedi őket be.

A hétvégén történt eset azonban más alapról indult, ez a férfi ugyanis gyónási lehetőséget kért. – Meg is gyónt – mondta Mihály atya, ám ez valószínűleg csak színlelés volt a támadó részéről. Az igazi bűnelkövetés ugyanis ekkor kezdődött. A plébániára beengedett tettes elkezdte fenyegetni az idős papot, akinél mindössze egy kis összeg volt. Ezt kevesellve a férfi közölte, hogy meg fogja kötözni a plébánost, majd feldúlja az épületet, további pénz után kutatva.

Kardos Mihály közlése szerint erre azért nem került sor, mert sikerült kijutnia az épületből, ám a támadó utánarohant, dulakodásba kezdtek. Segélykiáltásai alapján a helyi közösség tagjai értesítették a rendőrséget, így sikerült a rablást meghiúsítani.

A megtámadott pap kisebb sérüléseket szenvedett, de végül – saját szavai alapján – nem rabolták ki.

(Kép forrása: esztergomi-ersekseg.hu)

süti beállítások módosítása