– Jó legyél – mondjuk gyerekünknek minden reggel, amikor iskolába indul. Hogy sikerül-e neki, arra kevés ráhatásunk, még kevesebb rálátásunk van.

Az iskolába tanulni jár a gyerekünk, de azt csak mi, felnőttek gondoljuk egyértelműnek, hogy az iskola lényege a magyar és a matematika órán történik. Az iskola ugyanis sokkal több a tanórák sorozatánál.

Az iskola az élet gyakorlóterepe. Az iskola közösségében a gyerek minden lehet, ami a társadalomban is: alá-, fölé- és mellérendelt, csapattárs és ellenfél, barát és ellenség, sikeres és sikertelen, győztes és vesztes, felelős és önfeledt, bennfentes és kirekesztett, áldozat és agresszor.

Igen, ahogyan a társadalomban, az iskolában is van agresszió.

Agresszió az, amikor valaki nem magának akar jót, hanem a másiknak akar rosszat.

Az iskolai agresszió legtöbbször nem látványos, nem csim-bum cirkusz. Az iskolai agresszió leginkább aljas. Aljas akkor is, amikor azonos státuszúak (gyerek-gyerek) interakciója, de még inkább az, ha a felek között érzékelhető státuszkülönbség (tanár - diák, tanár - szülő, felnőtt - gyerek).

Agresszióról akkor beszélhetünk, ha a konfrontáció célja nem az erőviszonyok tisztázása, hanem tisztán és egyértelműen az ártás, a bántás, a másik - pszichés vagy fizikai - ellehetetlenítése, megsemmisítése. Tehát két gyerek kakaskodása a "ki a jobb?" örök kérdésének eldöntése érdekében a csoportdinamika része, és mindaddig nem agresszió, amíg a felek célja azonos. Tanár és diák beszélgetése, olykor vitája a nevelési-oktatási folyamat része, és mindaddig nem agresszió, amíg meggyőzni, és nem legyőzni akarják egymást, amíg esetleges egyet-nem-értésükből is kiérezni egymás tiszteletét. Onnan kezdve válik agresszióvá, amikor az egyik fél, érzékelve önnön vesztes pozícióját, már nem akar "jobb" lenni, hanem csak bántani, megalázni akarja a másikat – így válik a frusztráció az agresszió forrásává.

Az iskolások egymás közötti fizikai agressziója látványos, könnyen tetten érhető – így bizonyos határokon belül könnyen megfékezhető. A verbális agresszió azonban sokkal nehezebb ügy: ki, kinek, mit és hogyan mondott, azt hogyan értette az agresszor, hogyan érzékelte a sértett - ezt nehéz nyomon követni és szinte lehetetlen elejét venni. De van még rosszabb! Mert van az a mosoly, van az a pillantás, van az a semmibevétel, amire még a pedagógus is azt mondja, hogy "nem történt semmi", miközben az áldozat lelke, önbecsülése romokban hever. Szavakkal is lehet ölni, de a pillantás is lehet gyilkos, a mosoly gúnyos, a mozdulat kirekesztő.

Miről jutott ez eszembe?

Az Egyesült Államokban alkotmányos alapjog a fegyverviselés, a vásárlás és viselés szabályait azonban az egyes államok határozzák meg. Florida törvényhozása nemrégiben úgy határozott, hogy iskolaépületen belül lehetővé teszi tanárok számára a fegyverviselést. A pedagógusok egy pszichológiai alkalmassági vizsgálatot és egy 144 órás felkészítő tréninget követően a megyei iskolai testület jóváhagyásának birtokában viselhetnek fegyvert az iskolában. A kiképzésre - annak ellenére, hogy a pedagógusok szakszervezetei és a megyei iskolaszékek ellenezték az iskolai fegyverviselést - már negyven tanár jelentkezett.

Az Egyesült Államokban az elmúlt 6 évben háromszáznál több iskolai lövöldözést regisztráltak.

A floridai jogszabály-változtatást kiváltó incidens 2018 februárjában a Maimihoz közeli Parkland egyik középiskolájában történt, és tizenhét halálos áldozatot követelt.

Iskolai fegyveres akcióra itthoni példát is tudunk hozni, de jó lenne hinni, hogy ezek száma nem csupán a szigorúbb fegyvertartási szabályok és az amerikaitól eltérő kulturális irányultság miatt kevesebb. Az 1973-as balassagyarmati túszejtés szigorúan véve nem is iskolai lövöldözés volt, a 2009-es pécsi egyetemi incidens viszont az első, tanintézményben elkövetett fegyveres támadásként vonult be a magyar kriminalisztika történetébe, ráadásul motivációja is egyértelműen kapcsolódik az oktatási intézményben elszenvedett, vagy elszenvedni vélt sérelmekhez. Ezeken kívül két esetről tudunk, amikor a rendőrség előkészületi fázisban akadályozott meg iskolai terrorcselekményt - mindkettőt amerikai iskolai mészárlás mintájára tervezték.

Az iskolai lövöldözés az iskolai agresszió legszélsőségesebb megnyilvánulási formája, tipikus példája "az erőszak erőszakot szül" gondolatnak.

Megoldás-e a tanárok felfegyverzése?

Úgy van-e, mint a filmekben, hogy ha feltűnik egy fegyver, akkor az előrejelzi a tragédiát, mert akkor annak el is kell sülnie? Nem hinném, de hogy nagyobb az esélye, hogy egyáltalán megteremtődik a lehetősége, az biztos.

Mindig lesz erősebb, gyorsabb mozdulat, mint a tanáré. Mert a tanár nem fog ész nélkül, csípőből tüzelni. Mert a tanár, mint minden normális ember, dilemmázni fog.

Iskolába fegyverrel menni semmire nem megoldás.

Az sem megoldás, ha fegyveres őrök strázsálnak az iskola kapujában.

A megoldás bennünk van: tetteinkben, szavainkban, mosolyunkban. Gyerekeinkben tudatosítani szükséges, hogy nem kell sem elfogadniuk, sem eltűrniük a kiközösítést, a megalázást, a bántalmazást, és tudniuk kell, hogy kihez fordulhatnak segítségért. Nem árt, ha van fogalmuk az önvédelemről, hogy ne váljanak áldozattá, de érzelmi intelligenciájukat is fejleszteni kell, hogy tisztában legyenek tetteik és szavaik súlyával, másokra gyakorolt hatásával. A pedagógusoknak az egyén és a közösség szintjén is meg kell tanulniuk kezelni az iskolai agressziót, jelzésnek, és nem árulkodásnak tekinteni, ha valaki szól, hogy ő vagy társa bajban van. Észre kell venni a problémákat, nem kerülni, hanem megoldani szükséges azokat, de legfőképpen szükséges mindig emberségből példát mutatni.