Holland-spanyol BL-döntő jöhet?
SZEMlélek 2019. május 06.

Holland-spanyol BL-döntő jöhet?

Két angol csapat is odaérhet, de hátránnyal érkeznek a visszavágókra.

bl_donto_fele.jpg

Négy csapat maradt csupán versenyben a labdarúgó Bajnokok Ligája idei trófeájáért. Május 7-én 21 órakor Liverpool fogadja otthonában a Barcelona csapatát – az első meccsen 3:0 arányban győztek a katalánok, így idegenbeli gól nélkül nagyon halvány remény maradt arra, hogy az angolok jussanak be a fináléba. A küldetés ugyanakkor nem lehetetlen: esett már ki a Barcelona csapata hasonló első meccses eredményt követően, akkor a Roma gárdája búcsúztatta őket.

Május 8-án 21 órakor az Ajax látja vendégül a Tottenham Hotspur csapatát. A hollandoknál a lélektani előny, nem csupán azért, mert az odavágón idegenben lőtt góllal nyertek 0:1 arányban, hanem azért is, mert az angolok előtt olyan neves klubok estek ki miattuk, mint a Real Madrid és a Juventus. Ennek ellenére itt nyíltabb a párharc, a két brit csapat közül a Tottenham döntöbe jutása tűnik reálisabbnak.

Egyik párosítás sem lefutott tehát, érdekes mérkőzéseket hozhat a hét közepe. Azt még nem tudni, kik lesznek ott, de a dönt helyszíne és időpontja ismert: a mérkőzést a madridi Wanda Metropolitano Stadionban rendezik június 1-jén 21 órától.

süti beállítások módosítása