Nálunk rendezhetik a következő világbajnokságot? Tell Vilmost Puskás Ferenc válthatja? Ahány asztal, annyi szabály? Nemzeti érték-e a magyar kártya? A Magyar Snapszer Szövetség elnökével beszélgetünk.

– Hogyan jött létre a szervezetük?
– A kezdetek 2005-re nyúlnak vissza, de hivatalosan a következő évben jegyezték be Kőszegen a szövetséget. Egy sportpályán együtt sportoló és együtt kártyázó baráti társaságból indult, de mostanra öt országból félezer tagja van. Az alapító tagok gyakran járnak át a közeli Ausztriába nem csak a munkájuk miatt, hanem a snapszerversenyek miatt is. Ott peresze lépten-nyomon fölmerült a kérdés, hogy ennek a kártyajátéknak milyen eredete van. Elhatároztuk hát, hogy utánajárunk. Közben a szabályrendszerrel kapcsolatban is viták voltak, a snapszerra illik talán legjobban a mondás: „ahány ház, annyi szokás”. Még egy klubon belül is az egyik asztal így játssza, a másik úgy. Melyik az igazi, a hivatalos „versenyszabály”? Egyre mélyebben merültünk bele a kutatásba, Jánoska Antal kártyatudós professzor sokat segített nekünk. Azonban mivel nem kaptunk minden kérdésre kielégítő választ, úgy döntöttünk, kezünkbe vesszük az irányítást. Létrehoztuk a Snapszer Szövetséget, aztán először a kártya eredetét kutattuk, majd megalkottuk az egységes szabályrendszert. Ezt kétéves előkészítő munka előzte meg: a Kárpát-medence szinte összes településén megfordultunk, mert az akartuk, hogy az legyen a hivatalos szabály, amit a legtöbben elismernek magukénak. Magyarország valamennyi megyéjében, Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken, Burgerlandban jártunk, elmentünk egészen Olaszországig, mert ott is komoly nyomai vannak a snapszer eredetének, és az összegyűjtött anyagokból összegyúrtuk a szabályrendszert, amit azóta sikeresen alkalmazunk saját versenyeinken.

– Miből áll most a szervezetük tevékenysége?
– Nyolcadszor szerveztünk magyar snapszerbajnokságot, ott vagyunk falunapokon, kártyanapokon, céges- és magánrendezvényeken. Nem csak a snapszerral, de magával a magyar kártyával is foglalkozunk. Saját paklit nyomtattunk, pályázatot hirdettük a mai kártyafestők számára, szóval mostanra nagyon sokrétű tevékenységet folytatunk, de azért a legnagyobb része maga a snapszer.

–Önnek mi a foglalkozása?
– Idegenvezető vagyok.

– Akkor ez bizonyára előny volt az országok bejárásakor…
– Először mindenhol igyekeztünk kapcsolódási pontot találni, ahol várnak minket, és onnan tettünk csillagtúrákat. Nagyon kalandos munka volt, nagyon élveztük. Sokba került, de most már elmondhatom, hogy nagyon megérte.

– Egy-egy hazai bajnokság hány főt mozgat meg?
– Egyéni és páros kategóriában hirdetjük meg a versenyeinket, sorsolással alakulnak ki a csoportok, kieséses rendszerben zajlanak a meccsek. A legnagyobb létszámú versenyünkre 118-an neveztek be, de az átlagos, egy-egy nap alatt lezajló versenyen harminc-negyven játékos vesz részt. Területi alapon felosztottuk az országot: Budapest, Dunántúl, Észak-Alföld, Dél-Alföld mind szervez kvalifikációs versenyt, onnan jutnak a döntőbe a résztvevők. Erre legtöbbször az év végén, a magyar kártya napján, december 29-én kerül sor.

– Bár még sosem vettem részt snapszerbajnokságon, de a nagyon komoly bridzsversenyekhez hasonlítva úgy sejtem, hogy a snapszer inkább vidám, oldott együttlétekre ad lehetőséget…
– Igen, ez nagyon is így van! De ehhez az első év tapasztalata is kellett, amikor komoly pénzdíjazással járó versenyt szerveztünk. Tízmillió forintos fődíjért játszhattak a résztvevők. Nos, a kötetlen, vidám, oldott hangulatot megölte a pénz megnyerése iránti vágy stressze, másrészt az adóhivatallal is komoly csörténk volt, hogy ez szerencsejáték-szervezésnek minősül-e vagy sem. A szerencsejáték-kérdést le tudtuk zárni, de ettől függetlenül úgy döntöttünk, hogy nem pénzről fog szólni a snapszerverseny, hanem utazásokról, tárgynyereményekről. És onnantól valóban kimondottan jó hangulatú, jó kedélyű, sztorizással, viccelődéssel, beszólásokkal tarkított játék, aminek legfőbb, már-már kötelező tartozéka a kibic, aki nem játszik, de ott áll mögöttük és belebeszél, beleokoskodik.

– 2020-ban világbajnokság megszervezését tervezik. Hová mehetünk majd „kibicelni”?
– Minden versenyünk nyitott, nyilvános, a honlapunkon folyamatosan nyomon lehet követni a versenynaptárunkat – most, amikor beszélgetünk, a sárvári egyéni versenyre készülünk –, tehát igen, el lehet majd látogatni a világbajnokságra, de hogy hol lesz, arról még korai beszélni. Tavaly Ausztria hirdette meg az első világbajnokságot, és amikor azon részt vettünk, eldöntöttük, hogy mi is beadjuk a pályázatunkat, hogy egyszer, lehetőleg 2020-ban mi szervezhessük meg a snapszer világbajnokságot.

– Mi, magyarok hol állunk a világranglistán? Azon az osztrákok által szervezett VB-n például „taroltak" a magyarok?
– Nem, nem taroltunk! Ausztriában egész más a kártyának a nimbusza. Ott például teljesen normális, hogy pedagógusnők beüljenek mondjuk péntek délután a kocsmába, megigyanak egy pohár sört vagy fröccsöt, és mellette kártyázzanak. Na most képzelje el, hogy Magyarországon mit mondanának róluk! Hozzáteszem, amióta nálunk nincs dohányzás a vendéglátó helyeken, azóta sokat finomodott a helyzet, a fröccsivás kultúrája is más, mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt. A kártyázás elismertsége is nő, gondoljunk csak a pókerre.

Ma már nem mondják arra, aki egy sör mellett kártyázik, hogy alkoholista. Elfogadják, hogy kikapcsolódik, jól érzi magát.

– Várhatóan mely országokból érkeznek nevezések?
– Jórészt európai országokból, de mindenképpen a magyar és a német nyelvű diaszpórákból szerte a világból. Kanadában, Argentínában, Ausztráliában komoly snapszerklubok vannak, de lehet, hogy Pekingben nem találnánk olyan embert, aki tudna sanpszerozni. Igazából mindenhol magyar kulturális és civil szervezetekkel vettük föl a kapcsolatot, hogy segítsenek majd selejtező versenyeket szervezni. Harminckét helyen lennének selejtezők, és hatvannégy résztvevővel kerülne sor a magyarországi VB döntőre. Konkrét helyszíneket azonban még nem tudok mondani.

Minden versenyünkre bárki benevezhet, de szabadon be lehet jönni nézelődni, beszélgetni, filmet forgatni, kibicelni, belebeszélni is.

– Azt a szabályrendszert, amit végül is önök dolgoztak ki, elfogadták az osztrákok és az olaszok is?
– Nem, az osztrákoknak más a szabályrendszerük, sőt, ott is tartományonként eltérő. Karintiában például a magyar szabályok alapján játszanak, de Bécsben vagy Felső-Ausztriában másként. Túl nagy különbség nincs, de a verseny előtt mindig tisztázni kell és le kell fektetni a szabályokat. Amilyen szabályrendszerrel meghirdetik a bajnokságot, azzal játsszák végig, mindenki ahhoz alkalmazkodik.

– Visszatérve magára a kártyára: a lapok rajza is országonként eltérő?
– Igen. A legnépszerűbb és legismertebb az, amit Tell-kártyának neveznek az egyik lapon szereplő Tell Vilmos után. A kutatások alapján – és ebben nincs is vita – ezt Schneider József budapesti kártyafestő mester alkotta meg 1830 körül. Mi ezért ragaszkodunk az állításunkhoz, hogy a magyar kártya igenis magyar eredetű. Van azonban a francia kártyás és a bajor kártyás motívum is. A képek változhatnak, a kártyalapok száma és értéke azonban ugyanaz. A makk fölső például van akinél a stüszi-vadász, és van akinél egy bajor ló. Ez persze semmiben nem befolyásolja a játékot.

– Miért hirdették meg a pályázatot új kártyalapok megtervezésére?
– Sok mindennel próbálkoztunk, hogy fölhívjuk erre a játékra a figyelmet, nem tudtuk, mi fogja az ingerküszöböt átlépni. Viszont amikor kiderült, miért festette Schneider József éppen azokat az alakokat a lapokra, akkor döntöttünk úgy, hogy ezt a gondolatot tovább kell vinni. Ő ugyanis akkor kezdte el megfesteni a ma ismert magyar kártya motívumait, amikor igen nagy elégedetlenség volt az országban a Habsburg elnyomással szemben és nagyon komoly cenzúra működött. Ezért Schneider József Tell Vilmost és társait, tehát a svájci szabadsághősöket hívta segítségül és tette a magyar kártya lapjaira, jelképezve ezzel a magyar nép szabadság iránti vágyát. Így elkerülte, hogy a monarchia cenzúrája rögtön betiltsa ezt a kártyát. Ezen felbuzdulva úgy gondoltuk, hogy megkérdezzük a magyar kártyával játszókat, kiket látnának szívesen a már nem élő „nagyok” közül a lapokon. Húszezer ember szavazata alapján választottuk ki a legtöbb szavazatot kapottakat, akik a magyar kártya húsz lapján szerepelhetnek, majd pályázatot írtunk ki a mai kártyafestő mesterek számára, akiket most grafikusoknak mondunk, hogy ábrázolják a kártyalapokon megjelenítendő húsz személyt.

– És kik kerültek a húsz közé?
– Ludas Matyi, János vitéz, Puskás Öcsi, Mária Terézia, Szent István király… Érdemes a teljes névsort megnézni a honlapunkon! Szerintünk a kártya hungarikum, kezdeményeztük a magyar értéktár-bizottságnál a nemzeti értékek közé való felvételét, ennek az elbírálása most zajlik. Reméljük, hogy sikeres lesz.

Az a véleményünk, hogy a játéknak az emberek közötti kapcsolatban, párbeszédben nagy szerepe van, ezért a társadalomban is nagyon pozitívak az „élettani” hatásai. Ugyanezt nem mondhatjuk el az online játékról.

Tehát mi még véletlenül sem szeretnénk internetes snapszerbajnokságot rendezni: azt szeretnénk, ha két idegen kezet fog, leül, megismeri egymást, játszik két órát, és barátokként állnak föl.

Beszélgetőtárs: Madocsai Bea

(Fotók: snapszer.hu)