Tisztességes bért, napi legfeljebb nyolcórás munkaidőt, ötnapos munkahetet - ezeket szeretné elérni a Magyar Szakszervezeti Szövetség.
A szervezet a munka ünnepe alkalmából kiadott közleményében sürgeti a munka törvénykönyvének módosítását, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit, valamint a túlórára vonatkozó "rabszolgatörvényt" vonja vissza a kormány.
El kívánják érni a minimálbér megemelését legalább kétszámjegyű mértékben, valamint azt, hogy állítsák vissza a cafeteriát és rendezzék a közszféra béreit. Érdemi párbeszédet és előzetes egyeztetést kérnek a dolgozókat érintő törvények módosításánál, valamint egy rugalmasabb nyugdíjrendszer kidolgozását, méltányos nyugdíjemelést.
Írásuk szerint a közszolgák ugyancsak sokat veszítettek egy nemrégiben elfogadott törvénymódosítás miatt, mert egyebek mellett odalett a fizetett ebédidő, és elvesztették a rendes szabadságuk egy részét.
- Könnyebb és olcsóbb lett az embereket kirúgni, megszűnt az érdekképviseletek vétójoga, és a munkavédelem területén is korlátozták a beleszólási lehetőségüket, miközben a munkahelyi balesetek száma folyamatosan emelkedik - írják.
Szerintük lehet május elsején ünnepelni, de ezekről az ügyekről nem szabad megfeledkezni, és ez a nap alkalmat kínál arra, hogy a követeléseiket megismételjék, erőt mutassanak.
(Forrás: MTI, fotó: napi.hu)