Fogyasszunk mértékletesen!
SZEMlélek 2019. április 26.

Fogyasszunk mértékletesen!

A környezettudatosságot elsőként a mindennapi szokásokban kell érvényre juttatni, mert a túlfogyasztás mérséklésének ez a leggyorsabb útja.

hands-600497_1920.jpg

Az Agrárminisztérium (AM) környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára mondta ezt a Föld napja alkalmából pénteken Budapesten, a Herman Ottó Intézetben tartott rendezvény megnyitóján.

László Tibor Zoltán mértékletességet és körültekintést javasolt a fogyasztásban, többek között a csomagolás hasznosítása vagy termékválasztás esetén. Az áruk szállítása éppúgy terheli a környezetet, mint a hulladékok helytelen elhelyezése, a Föld jövője ezért jelentős mértékben függ az egyéni felelősségvállalástól - hangsúlyozta.
A helyettes államtitkár szerint a Föld napjának gondolata nem véletlenül merült föl a hatvanas évek végén, hiszen az emberiség ekkor kezdett többet fogyasztani, mint amit a bolygó biztosítani tud.

– Magyarországon a 3,7 hektár a fejenkénti ökológiai lábnyom, de a fejenkénti szükségletek másutt is jóval meghaladják azt a mértéket, amit az egy emberre jutó 1,8 hektár szárazföldi terület biztosítani tud – hangsúlyozta László Tibor Zoltán.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója hangsúlyozta, hogy a környezet érdekében nem elég csupán a Föld napján elköteleződni a természetvédelem mellett. A klímaváltozás hatása már most is felfedezhető az aszályos időjárásokban, az ökológiai sokféleség hanyatlása pedig fokozatosan, a fogyasztás megugrásával párhuzamosan válik egyre látványosabbá - tette hozzá. Kiemelte a környezeti nevelés jelentőségét is, mivel – mint mondta – a mai kihívások következményeivel a most felnövő nemzedékek szembesülnek majd igazán, így azok megoldása is rájuk vár. 

(Forrás:MTI)

süti beállítások módosítása