Abban az intézményben jártunk, ahol 80 év felett fogadnak felvételi kérelmeket, hosszú a várólista, a lakók pedig „felfelé” távoznak.

A történet Kanadában kezdődött, a magyar rendszerváltás előtti években, ahol az akkor emigrációban élő Jézus Szíve Népleányok Társaságának tagjai – Mannherz Erzsébet, vagyis akkor már Sister Elizabeth Mannherz testvér határozott szándéka szerint – döntést hoztak arról, hogy felépüljön egy korszerű, legalább 100 fő befogadására alkalmas idősek otthona, amely lelkületét tekintve mennyei születésnapokra felkészítő családias közösség szerepét töltheti be. Az anyagi támogatás mellett olyan személyi feltételekre is szükség volt, amelyek lehetővé teszik a kitűzött cél megvalósítását. Ezt a feladatot az a Magyarok Nagyasszonya női apostoli élet Társasága (latinul Societas Magna Domina Hungarorum, SMDH) vállalta el, amelynek első tagjai a jezsuita lelkiségű Jézus Szíve Népleányok női szerzetesrendből érkeztek. A társaság szellemisége a hűséggel őrzött Loyolai Szent Ignác-i lelkiség.

Nem lényegtelen ez a felvezetés, hiszen mind a mai napig ennek a női fogadalmas közösségnek a tagjai jelentik a festői budai környezetben található intézmény, az Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthona motorját. Az intézmény közel harminc éves, színvonalas működése Kontra Évához SMDH, a Társaság első általános főnöknőjének nevéhez kötődik, aki mind a mai napig segíti az otthon működését tanácsaival. A testvérek biztosítják azt a többletet, ami miatt szó szerint óriási az érdeklődés.

Rengetegen szeretnék itt tölteni életük utolsó éveit, avagy sokan kívánják szerettüket az itteni gondoskodó kezekbe helyezni.

Dr. Nagy Viktor intézményvezető és Barta Mária SMDH, általános főnöknő

Megrázó történetet mesél Barta Mária SMDH, a fenntartó Magyarok Nagyasszonya Társaság jelenlegi általános főnöknője: valaki azért bízta rájuk az édesanyját, mert rákos betegként közelgett saját halála, s már nem tudta tovább gondozni, akit addig ő ápolt.

Noha elvileg az élet végének várása zajlik a falak között, a gyakorlat nem ezt igazolja. A kert virágzik, az épület belsejében is található egy gyönyörű télikert. Mindenfelé díszek, színek érik egymást, még tréfás plakát is felbukkant az egyik hirdetőtáblán. Itt derűsen beszélgető lakótársak, amott egy csendesen beszélgető pár, a kápolnában imádkozó néni, az udvari padon a madarak csicsergését fülelő bácsi…

Az a bizonyos várólista azért is ilyen hosszú, mert ebben az otthonban igencsak ritka vendég az elmúlás. Az átlagéletkor 90 év fölött van – a lakók nem csupán régóta születtek, hanem szeretnek is élni. Itt lakik, állandóan egy közösségben van velük egy katolikus pap, Marczis Ferenc atya, aki a bő 60 fős munkavállalói létszám és a testvérek mellett fontos kapaszkodót nyújt bárkinek. Hinni senkinek nem kötelező, de az érintett korosztály olyan korban nőtt föl, amikor minden ideológiai behatás ellenére evidensebb volt a természetfeletti nyilvánvalósága, mint napjainkban.

Sajátos mellékszál, hogy az intézmény nemrég kinevezett igazgatója, dr. Nagy Viktor igyekszik kiterjeszteni a segítő foglalkozás/foglalkoztatás kereteit – ottjártunkkor épp egy hazánkba legálisan érkezett, hivatalosan befogadott kubai menekült szignálta munkaszerződését.

Minden adat, minden részlet arra utal, hogy ennek a helynek szíve van.

Ezt erősíti, hogy egy ideje rendszeresen látogatnak ide püspökök, akik előadást tartanak, elbeszélgetnek a lakókkal, lelki töltést adnak a helynek.

A fenntartó Magyarok Nagyasszonya Társaság tagjai az elmúlt évtizedekben minden idejüket, energiájukat arra áldozták, hogy létrehozzák és megőrizzék a hely lelki klímáját, hogy innen valóban mindenki „felfelé” távozzon. Az újonnan bekövetkezett szervezeti struktúraváltás lehetőséget biztosít számukra is a megújulásra, újabb elkötelezett közösségi tagok meghívására, a jövő lelki támaszainak kinevelésére.

Bizonyára sokan vannak, akik szeretnék, ha valóban békésen, felemelően érkeznének el a nagy búcsú kapujához, ehhez pedig lélekemelő kísérőkre, szolgáló szívű embertársakra van szükség. Aki hívást érez odabenn, hogy erre tegye fel az életét, lépjen bátran kapcsolatba az intézmény vezetőivel!