Tegnap a harangok Rómába, a halandók vásárolni mentek.

 

És sokan holnap is vásárolni mennek.

2017 óta a kereszténység legfontosabb ünnepére készülve a nagyhétből már két napot tölthetünk sorban állással.

Az egyik legfoglalkoztatottabb elemző–közvélemény-kutató tegnap megjelent villámkutatásából kiderült, hogy a "magyarok 86 százaléka támogatja a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását". Ennek az eredménynek azonban "a migráció és a családpolitika területén túl is pártokon átívelő" konszenzusként történő tálalása valószínűsíti, hogy nem jó perspektívát választottak: az ugyanis nem jó nézőpont, ahonnan csak nézni lehet, de látni nem. Mert a nagy magyar valóság egészen más - a kérdésnek ugyanis nem csak a pártszimpátiához nincs köze, de nincs köze egyetlen politikai alakulat konszenzusteremtő képességéhez sem, és félő, magához a kereszténységhez sem. A valószínűsíthetően feltett, de amúgy idejétmúlt, ezért nem életszerű "Támogatja-e Ön, hogy nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánítsák?" kérdésben ugyanis átlagpolgár számára nem a "nagypéntek", hanem a "munkaszünet" szón van a hangsúly...

És ha munkaszünet, akkor pánik: nincs, elfogyott, kevés lesz, világvége... Tömegjelenetek az utakon, a parkolókban, a kasszák előtt. 60 milliárd forintot hagyunk ott ezen a két napon, tegnap és holnap. De teli a hűtőnk!

Pedig nem erről kellene szólnia! A szent háromnap - csütörtök estétől vasárnap estig - maga az ünnep: az élet diadalának ünnepe. És bármekkora szerepet is játszik életünkben a hit, ünnepelni kell, ünnepelni jó! Mert nem csak áldás, de szükséglet is az olyan ünnep, melyen elcsendesedhetünk, befelé fordulhatunk, együtt lehetünk.

A húsvét misztikumát ünneplő háromnap egy és elválaszthatatlan. Ma, nagypénteken átadhatjuk magunkat teljesen az emlékezésnek, az egyedüllétnek és az együttlétnek, és megtehetjük ugyanezt holnap is, nagyszombaton, a gyász napján.

Mert nem csak a boltok, Isten háza is nyitva lesz.