Ez az ázsiai órásállamban valaha talált legrégebbi sírhely, amelyben a halottat szándékosan egy bizonyos pozícióban helyezték örök nyugalomra.
A guggoló pózban megtalált test egy 13-18 év közötti lányé lehet, akinek azonban hiányzik a koponyája.
Liu Szo-csiang, a Csingtang romok feltárását végző csoport vezető régésze közölte: a sírban talált temetkezési eszközök, egyebek között egy csontból készült tű jelenléte arra utal, hogy a temetkezéshez már abban a korszakban is bizonyos rituálék kapcsolódtak. A szakértő hangsúlyozta: a holttest különleges testhelyzetéből primitív vallásos hiedelmek megjelenésére lehet következtetni.
A guggoló pózban eltemetésnek számos példáját találták már a Kína déli részén, illetve Délkelet-Ázsiában feltárt őskori sírhelyeken. Észak-Kínában azonban a halottakat a hátukon fekve, kinyújtott végtagokkal temették el.
A régészek még nem fejtették meg a guggoló póz jelentését, de többek szerint a magzatpózt imitálja.
Liu Szo-csiang elmondta: vizsgálják, hogy a holttest feje természetes okok miatt hiányzik, vagy a temetési szertartáshoz távolították el. Ennek megállapítására további hasonló sírok feltárására lesz szükség.
A Csingtang romok feltárásakor a régészek 17 ezer éves cserépdarabokat is találtak, ami arra utal, hogy a világon először Dél-Kínában készíthettek agyagtárgyakat.
(Forrás: MTI, illusztráció: ecns.cn)