Ifjainkat védő roadshow indult
SZEMlélek 2019. március 28.

Ifjainkat védő roadshow indult

A fiatalok biztonságos internetezését célozzák.

nett.jpg
Ennek keretében több mint száz szakértő keresi fel az ország iskoláit, hogy játékosan hívja fel a figyelmet a digitális tér veszélyeire - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

    Illés Boglárka hozzátette: a Digitális immunerősítő program során - köznevelési intézeteken keresztül - a 12 és 18 év közötti fiatalokat szeretnék szórakoztató módon megtanítani a digitális védekezési technikákra.
    Hangsúlyozta: felmérések szerint tízből négy fiatal esetében már felmerült például az adatlopás kísérlete.
    Elmondta: a Digitális immunerősítő program összekapcsolódik a Digitális témahéttel és a gyermekvédelmi stratégiával, amelyeknek többek között célja, hogy a fiatalok életük minden területén védelemben részesüljenek. Ennek megvalósulásához pedig tudatosan kell, hogy használják a rendelkezésükre álló technikai eszközöket.
    Tavaly a Digitális témahéten mintegy háromezer program által több mint 120 ezer fiatalt értek el, és a digitális gyermekvédelmi stratégia által nemcsak a gyermekeknek, hanem a pedagógusoknak és a szülőknek is segítséget nyújtottak - ismertette Illés Boglárka.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása