Böjte Csaba: Nyitottaknak kell lennünk a befogadásra
SZEMlélek 2019. március 24.

Böjte Csaba: Nyitottaknak kell lennünk a befogadásra

A hat évtizedet megélt ferences szerzetes örül neki, hogy épp Gyereknapon érkezik Csíksomlyóra Ferenc pápa.

bcs_demo.jpg

Csaba testvér a Demokratának adott interjút, amely teljes terjedelmében ide kattintva olvasható. Alább néhány gondolatot idézünk tőle.

A gyerekeknek sokszor mondom, hogy nagyon szeretem tavasszal az epret. Azután jön a cseresznye, a meggy, a barack, a szilva, ősszel a szőlő, az alma, a körte, a dió. Mindennek megvan a maga ideje. A Jóisten jól megterítette az asztalunkat. Olyan ez, mint az ember élete. Csodálatos dolog hatévesnek lenni, bújócskázni, kergetőzni. A tizenhat éves lány élete is gyönyörű, az első bálján táncol, kipirul. Nagyon izgalmas huszonöt évesen családot alapítani, nagy döntéseket hozni. Ez is egy hatalmas ajándéka Istennek. A felnőttkor munkás éveinek is megvan a maguk szépsége. És hatvan év fölött is van tennivaló bőven: visszanézni, számot vetni, a dolgokat rendbe rakni, és mindazt a tapasztalatot, amit az ember élete során megszerzett, megosztani. Egy bölcs ember nem akar egész életében fagyasztott epret enni.

Ahová az Isten báránykát ad, ad legelőt is. Először csak egy nagyobb edény kellett. Azután egy lakás. Ma összesen 83 helységben, körülbelül háromszáz munkatárssal dolgozom, emellett folyamatosan jönnek az önkéntesek is. Van, aki egy hétre, van, aki hosszabb időre, fél évre, egy évre. Olyan is van, aki egyszer eljött hozzánk, és nálunk maradt: immár nyolc éve önkénteskedik. Mindenkit szívesen látunk: úgy gondolom, nemcsak a gyerekekről szól ez a történet, hanem mindannyiunkról.

Nyitottaknak kell lennünk a befogadásra. Ahogy a férj befogadja az asszonyt, az asszony a gyermeket, a család a többi rokont. Ha ez jól sikerül, mindenki gazdagabb lesz. Engem az igenek tettek Böjte Csabává. Ha nemet mondtam volna a gyerekekre, ma nem ismerne senki.

Úgy érzem, a börtön és a civil élet közé kellene még egy intézmény, egy férfiakadémia, ahol jó szándékkal megtanítanák a családfőt reggel felkelni, munkába menni, becsületesen megélni, és persze az alkoholról leszokni. A társadalomnak az az érdeke, hogy segítsen ezeken a bajban lévő embereken, hogy megtalálják a visszautat az életbe. Jelenleg Romániában 57 ezer állami gondozott gyerek van. Magyarországon körülbelül húszezer. Tragikusan nagy számok. Az okokat kell megszüntetni vagy enyhíteni.

Ha repülőt tervez az ember, akkor nem árt, ha előtte tanulmányozza az aerodinamika törvényeit. Ha valaki családot akar alapítani, néhány alapvető együttélési szabályra fel kellene hívni a figyelmet.

Ha én lennék a magyar nemzet orvosa, és receptet kellene írnom a bajokra, egyetlen szót írnék: gyermek. Nemcsak azért fontos a gyermek, hogy eggyel többen legyünk. Látom, hogy aki gyermekek között él, vidámabb, jobb kedvű, és olyan erő fakad belőle, amin ő maga is csodálkozik. A gyereket nem darabszámban kell mérni. A gyermek orvosság, doppingszer, örömforrás. És mindenekelőtt jövő.

Egyszerűbben, természetesebben kellene élnünk. Egyre többet vásárolunk, aminek következtében egyre több kacatot gyártanak. Ez a nyugati világra fokozottan igaz. Mi a dévai gyermekmentő szervezetet a lehulló morzsákból tartjuk fenn. Akkor lenne jövőnk, ha az emberek tudatosan visszafognák magukat az anyagi javak habzsolásától.

A pünkösdi búcsú előtti vasárnap ráadásul épp gyermeknap lesz. Azt gondolom, a gondviselés műve, hogy épp gyermeknapon jön Csíksomlyóra a pápa.

(Forrás és fotó: demokrata.hu)

süti beállítások módosítása