A nemzetközi versenyben a havi-hegyi templom bejárata előtt álló öreg fa 14 ország jelöltjeit előzte meg. A különleges fánál március 20-án délután piknikkel ünneplik a győzelmet.
Az Environmental Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) által szervezett Európai Év Fája verseny győztese a "döntőbe jutás" előtt a hazai Év Fája versenyen a Római-parti fákat, illetve a különleges szebényi óriási tölgyfát is maga mögé utasítva, 4779 vokssal, több mint ezer szavazat előnnyel ért el első helyezést 2018 októberében.
A mandulafa ezáltal képviselhette tehát hazánkat az Európa Fája (Tree of the Year) versenyen. A szavazás 2019. február 1-jétől február 28-áig tartott, ám az eredményeket csak február 22-ig lehetett nyilvánosan követni, utána már a zárásig „vakon” érkeztek a voksok. Az erős mezőnyből a szavazás során az első két helyezést mindvégig – egymással fej fej mellett haladva – az oroszországi abramtsevói tölgy és a pécsi mandulafa birtokolta.
A szavazás eredményét március 19-én ismertették Brüsszelben: 45 ezer 132 szavazattal a pécsi mandulafa lett az Európai Év Fája.
Március 20-án szerdán 16.30 órakor pikniket rendeznek a havi-hegyen, amelyen az Év Fája szavazási kampány múzeumi szervezői várják a mandulafának szurkoló pécsi lakosokat. Kérik, hogy a fát gyalog, biciklivel vagy helyi járattal közelítsék meg az érdeklődők. A közösségi megmozdulás már 15:30-kor elkezdődik a Széchenyi téren, mivel itt van lehetőség a hegyre induló gyalogos menthez csatlakozni.
A részvevőktől szívesen várnak saját sütésű süteményeket vagy gyümölcsöt, mellyel a részvevők egymást kínálhatják a piknik-hangulat jegyében. A program része a Brüsszelbe küldött legjobb mandulafa-rajzok alkotóinak díjazása is.
(Forrás: bama.hu)