Viszlát, SZEMlélek blog!
Gégény István 2019. március 07.

Viszlát, SZEMlélek blog!

Négy év után ebben a formában megszűnik a blog. Folytatjuk, de másként.

szl_viszlat.jpg

Rengeteg visszajelzés érkezett hozzánk 2014 novembere óta, s talán nem túlzás azt állítani, hogy jelentős társadalmi hatást váltott ki eddigi munkálkodásunk. Félezernél is többször idézték címlapjukon az általunk közvetített üzeneteket a média fősodrához tartozó portálok (már amennyire győztük nyomon követni), úgy, hogy mindezt gyakorlatilag egyetlen családi kassza finanszírozta és baráti, önkéntes szerzői összefogás tartotta fenn. Megértjük, hogy e két tényező együttállása sokak számára szinte hihetetlen, alighanem ennek is köszönhető, hogy "jól értesült" rosszakaróink mindenféle rágalmakat terjesztettek, terjesztenek napjainkban is a "mögöttünk álló tudjukkikről".

Látjuk, tapasztaljuk és egyre világosabban értjük, hogy sok olvasónk nehezen tudta hová tenni a SZEMléleket. Mi az irány? Hová húzunk? Kit/mit népszerűsítünk? Ezt most miért kellett lehozni? Vele miért álltunk szóba? Miért nem voltunk keményebbek azzal a politikussal? Miért szólalunk meg közéleti témákban? A felénk áradó dilemmák bizonnyal abból is fakadnak, hogy a SZEMlélek nem klasszikus médiafelület. Se gazdasági, se politikai érdekcsoport nem áll mögöttünk, nem vagyunk propagandafelülete semmilyen szervezetnek, ezt a felállást pedig sokan nem tudják hová tenni. Pedig a törekvésünk kezdettől változatlan, szó sincs semmilyen irányváltásról: értékeket képviseltünk, éspedig elkötelezetten, ez pedig a párbeszéd, a nyitottság és a közösség.

Eljött az ideje, hogy belássuk, felismerjük – az eddigi formában ez a tevékenység nehezen folytatható. Kerestük az utat, amelyen tovább haladhatunk kitűzött célunk felé. Úgy tűnik, megtaláltuk ezt az ösvényt, amely egyben a SZEMlélek blog eddigi formájának a megszűnését is magával hozza.

A SZEMlélek tehát nem vész el, hanem átalakul, hamarosan az is kiderül, miként valósul meg a megújulás.

Köszönjük olvasóink, barátaink eddigi megtisztelő figyelmét, s mi is kíváncsian várjuk, mit hoz magával az idei tavasz!

Gégény István
főszerkesztő

süti beállítások módosítása