Fogyasztói társadalmunk igencsak növeli testünk térfogatát, nehéz is állást foglalni amellett, mit érdemes enni és mivel.

Az ortorexia egy még el nem fogadott, de létező táplálkozási zavar, amivel általánosságban azok az emberek érintettek, akiknek a mindennapjait az ételük minősége, mennyisége körüli teendők kötik le. Mit esznek, mikor esznek, mennyit esznek belőle és elborzadva néznek mások étkeire, akik botrányos módon azt eszik, amit nagyszüleik, és még jól is esik nekik. Ami persze bűn és mindenki hülye, aki nem „normálisan” étkezik.

Jó, de mi is az a „normális”?

Mese nincs, enni azt kell. Ez alól nehéz kibújni, a zabálás pedig egyfajta trend. Útkeresésem egyik állomásán elolvastam egy könyvet a cukorról, aminek az volt a lényege, hogy a cukor szinte minden létező nyavalyánk eredője. Mohón lecsaptam a témára.

Végtére is ugyanolyan fehér, kristályos por, mint a legkeményebb drogjaink, komoly függőséget is okoz. Hittem neki és pár hónap alatt még több táplálkozásról szóló könyv után eljutottam odáig, hogy életem minden kudarca ételeim rossz megválasztása volt, s haragra gerjedtem mindenkire, aki valaha etetett, mindenért, amivel. És meg se nézte, mi volt benne. Micsoda igazságtalanság!

Kálváriám közel négy évig tartott, közben nemcsak 67 kg-ra fogytam (most 90 vagyok – még, remélem), hanem gyakorlatilag is rengeteget éheztem, hiszen ritkán vittem be elegendő kalóriát a szervezetembe.

Mindig azzal voltam elfoglalva, mikor és mit fogok enni, na meg azzal, hogy milyen hülyék a többiek, mert nem azt eszik, amit én.

Az éhség miatt egyfolytában feszült voltam, amiről meg azt hittem, hogy biztos nem megfelelő ételt vettem magamhoz.

Amit lehetett, igyekeztem nyersen enni, búzafüvet és csírákat termesztettem otthon, azokat kevés fekete kenyérrel és növényi zsírokkal fogyasztottam, húst nagyon ritkán, meg bármi mást, ami állati eredetű volt. Ez 10 éve volt, akkor a vegán még nem volt divat, s elhiszem én, hogy valakinek ez bejön és használ, de biztos, hogy én nem ilyen vagyok. Azt sem hinném, hogy nehéz fizikai munkát végző embereknek a vegán étrend megfelelő lenne. A vegán életfilozófia alapja, az állatok felszabadítása a kizsákmányolás alól, ez rendben is van. Ha már nem lesz a Földön egyetlen ember sem, akit egy másik kizsákmányol, akkor én is az állatok felé fordulok. 

Komoly gondjaink vannak az evéssel, ez tény. Nemcsak zabálva aggódunk az éhezőkért, hanem lényegében felfalunk mindent, amihez csak hozzá tudunk férni. De megesszük a szabadidőnket, egymástól a levegőt és minden nap nagyokat harapunk Földanyánk testéből. Kannibálok vagyunk, hiszen unokáink életterének felemésztésével megesszük az életüket.

Az ember örökké éhes élőlény. Így születik s élete egyik legfőbb tevékenysége az étel beszerzése, elkészítése, elfogyasztása, majd emésztése. Együtt, külön, mindegy is,  ez egy véget nem érő kör s ha néha megszakad egy gigantikus hasmenés miatt, azt is valami vírusra fogjuk, holott nem más, mint egészségügyi olajcseréje szüntelen dolgozó emésztőrendszerünknek. (ez puszta elmélet, nincsen tudományosan alátámasztva)

Az egész fogyasztói társadalom egy táplálkozási zavar. Zabálj, amíg élsz! Eszünk, ha finom, eszünk, ha van, eszünk, ha megvolt, eszünk, ha meglesz, eszünk, ha megüljük, eszünk, ha kifekszünk s nemcsak eszünk, zabálunk is. Rengeteg energiánk megy arra, hogy beszerezzünk olyan dolgokat, amik másik földrészen teremnek, mert az nem lehet jó, ami előttünk van.

Mindenféle csodaszereket és szupertápanyagokat kell ennünk, mert biztosan éhen halnánk élőhelyünk Istenadta kosztján. Logikusnak tűnhet, hogy távoli országok magvait és gyümölcseit kell enni, vagy bármit, amit a harmadik világ modern kori rabszolgatartásából szereznek be erre szakosodott kalmárok. Hasonló a helyzet, mint a középkorban a vándorkuruzslókkal, akik addig adták el a csudaelixírjeiket, míg el nem zavarták őket egy adott településről, ha kiderült a hamisságuk. Mára szinte korlátlanul lehet hitegetni és árusítani mindent, hiszen „szabad országokban” élünk.

A bőség szamara csacsiságokkal etet, s mivel enni kell, mert lenni kell, bármit elhiszünk, amiről azt mondják: ettől lesz jobb az életed. Ami biztos, valóban érdemes figyelni az ételeinkre és ami még fontosabb, az étkezéseinkre. Hogy ne csak bekapjunk valamit, hanem adjuk meg a neki járó gondos figyelmességet. Tisztelettel és hálával együnk és örüljünk, hogy megtehetjük, hiszen milliárdoknak nem adatik meg olyan könnyedén. és ők biztos nem válogatnának. Amíg meg nem tehetnék...

„Ha ettél ma már, nagy gondod nem lehet.”  /Afrikai közmondás/

Szőke Tibor

(Kép forrása: haliborange.com)