Pierre Dumas: Érdemes emberséges országot építeni magunk körül
Gégény István 2018. december 26.

Pierre Dumas: Érdemes emberséges országot építeni magunk körül

Az amerikai kontinens legszegényebb országa, Haiti katolikus püspöke újrakezdésről, a kihívásokban rejlő lehetőségekről, a gazdagság mulandóságáról nyilatkozott a SZEMléleknek.

haiti1.jpg

– Ha egy Európában élő ember meghallja Haiti nevét, az első, ami eszébe jut, a földrengés, ami 2010-ben a közép-amerikai szigetet sújtotta. Bár még nem jártam Önöknél, úgy gondolom, Haiti sokkal több ennél. Hogyan mutatná be az ott élő embereket?
– Önnek teljesen igaza van, hiszen valóban, amikor az emberek Haitira gondolnak, rögtön a földrengés jut eszükbe. Mi ezt goodoo-goodoo-nak nevezzük – olyasminek, amikor jól megráznak, és ez a jelenség felforgatja az egész életedet, a házadat, mindenedet. A földrengés óta gyakran élünk az "előtte" és "utána" kifejezésekkel, mert ez egy történelmi fordulópont számunkra. Haiti azonban több ennél. Haiti egy ország, ahol bátor emberek élnek. Ahol az emberek mindig a túlélésre törekednek, miközben a szabadság hiányát is megélik. Haiti ugyanakkor időrendben az első függetlenné vált állam a latin-amerikai térségben. 1804-ben váltunk függetlenné a franciáktól, ez már majdnem 215 évet jelent. Az országunkban mélyen hisznek Istenben, megpróbálunk szolidaritásban élni egymással. Amikor a földrengés történt, az első pillanattól kezdve, mielőtt bárki mástól külső segítség érkezett volna, egymást segítettük. Mintegy 300 ezer ember veszett oda...

– Hányan élnek összesen Haitin?
– 10-11 millióan lakják az országot. Haiti egyszerre szegény és gazdag, hiszen nagyon gazdag a hagyományaiban, abban, ahogy az emberek megpróbálnak élni, a történelmében, és azért is mert még egy "szűz ország".

– Ezt hogy érti?
– Szűz, mint egy hajadon. Felfedezésre váró világ. Aki hozzánk érkezik, sok időt kell szánnia arra, hogy megismerje ezt az országot.

– Haitiról azt olvastam, egyike a legszegényebb országoknak az amerikai kontinensen. Igaz ez?
– Így van, bár attól függ, honnan nézzük. Az emberek keresete nagyon alacsony, ez igaz. De ha egyszer Haitire eljutottál, talán sosem akarsz majd elmenni onnan. Valahol, odabent ott maradsz. Azzal, ha odamész, megszereted az országot és ott akarsz majd maradni örökre.

– Ön volt korábban a Haiti Karitász szeretetszolgálat vezetője, így igazán közvetlen tapasztalatokat szerezhetett a tragédia és az újjáépítés kapcsán.
– Az vált a legfőbb tapasztalattá számomra a földrengés után, hogy maradj közel mindenkihez, ugyanakkor próbálj mindent kézben tartani. Segíteni, szolidaritásban élni, támogatni, mindeközben terveket kidolgozni az ország jövőjét illetően. Ez az egész egy hosszú folyamat, sok időbe telik. Könnyűnek tűnik egyszerűen csak segíteni az embereken, ételt adni nekik, házakat építeni, de sok időbe telik újjáépíteni egy országot. Olyannyira, hogy most, 2018-ban még mindig tart az ország újjáépítése. Rengeteg templom, ház, iskola, sok nagy katedrális semmisült meg. Az én régiómban újraépítettük a katedrálist, de Port-au-Prince-ben nem. Haitin minden nagyon sokba kerül. Azt éreztük a legfontosabbnak, hogy reményt adjunk az embereknek, hogy lelkileg/mentálisan egészségesek maradjanak.

– Korábban úgy fogalmazott, annak ellenére, hogy a földrengés hatalmas csapás volt, lehetőségeket is hordozott magában.
– Esélyt adott.

– Az újjáépítésre?
– Az újragondolásra!

– El tudná ezt magyarázni?
– A földrengés hatalmas katasztrófa volt. Ugyanakkor – és nem tudom, hogy mi, Haitin élők kellően éltünk-e a lehetőséggel – ez egy lehetőség volt, hogy újragondoljuk az országunkat. Néhányan megtették, néhányan nem. Utóbbiak ahhoz hasonlóan próbálták újra felépíteni az országot, amilyen előtte volt. De vagyunk sokan, akik ki akartuk használni a lehetőséget, hogy másképp építsük újra az országot.

– Mit lehetne leginkább másképp csinálni?
– Az embereket helyezni a középpontba. Szerintem ha ezt megtesszük, nagyon könnyű lesz máshogy újjáépíteni, máshogy élni, megértéssel fordulni a gazdagokhoz, a szegényekhez, egységbe hívni őket, így valójában egy új országot teremteni. Megérteni és megélni a befogadás kultúráját. Megérteni annak kiemelkedő fontosságát, hogy oktatni kell a fiataljainkat. Megérteni, hogy a társadalomban figyelembe kell venni a nőket is. Megérteni, hogy a vidéken élő emberek nem kevesebbek, mint a fővárosban élők.

– Azt mondta, a Haitin élő emberek nagyon erősen hisznek Istenben. Inkább düh volt bennük a katasztrófa után, vagy van bennük elég remény, hogy meglássák Isten akaratát ebben a helyzetben?
– Az elején nehéz volt megérteniük, hogy Isten ott volt, de erős hittel elfogadták, hogy az Úr nem büntetésként akarta ezt a csapást, hanem valamiért megengedte, hogy megtörténjen. A Föld megrázkódott, ez tény. A nehézségek pillanata azonban a belátás pillanatát is elhozta. Az ilyen tragédiák által egyre jobban megértjük, mit akar tőlünk Isten, hogy mit tegyünk a történelemben. Chilében nyolcas erősségű földrengés volt, ám csupán néhányan haltak meg. Haitin hetes erősségű földrengés volt, mégis százezrek belehaltak. Vagyis az igazi tragédia nem a földrengésen, nem a viharokon múlik. Hanem azon, ahogyan építkezel, ahogy szolidaritásban élsz embertársaiddal. Azon, ahogy az emberek, akik a megfelelő tudással rendelkeznek, építkeznek és megosztják másokkal a tudásukat, kincseiket. Japánban, szintén volt földrengés, ismét csak néhányan haltak meg, az emberek többsége felkészült volt, ellenállt a természet erőinek. Az én országomban a földrengés gyenge volt, de rengeteg életet tett tönkre. Szerintem ez arra hívja Haiti népét, hogy meg kell tanulnunk az emberséget, hogy megosszuk egymással a készségeinket, a tudásunkat, a tenniakarásunkat. Ez az egyik tanulság. A másik, hogy Isten talán azt is üzeni, figyeljünk jobban oda arra, hogyan élünk, milyen jövőt alkotunk a jelenben. Mert az életünk nem tart örökké.

– Vajon mit üzenne Haiti népe a világnak, akár a magyar embereknek is?
– A földrengés által az emberek egyenlővé váltak. Egy időre mindannyian sátrakba költöztünk, átmeneti életet éltünk: szegények, gazdagok, fehérek, feketék. Együtt voltunk ugyanabban a helyzetben, egyenlők voltunk. Számomra ez egy új kezdetet jelentett. Hogy élhetjük úgy az életünket, hogy befogadjuk egymást, hogy valóban lehetünk fivérek és nővérek. Hogy a különbségeink és a sokféleségünk ellenére találhatunk utat, hogy Istenben egyek legyünk. Számomra ez erős üzenet. A földrengés napján mindannyian egyenlők voltunk. Erre minden országban lehetőség adódik, s talán földrengésre sincs szükség hozzá.

Beszélgetőtárs: Gégény István

süti beállítások módosítása