Szeretet nélkül mindenki otthontalan.

Egy csomó figyelmet kapnak 2018 októberében fedél nélküli társaink, és ha ez kitart az egész téli szezonban, minden eddiginél enyhébb telük lesz. Ez mindenképp nagyon is jó dolog, a kormány szándékától függetlenül. Vajon hány bíró és ügyvéd taszított már hivatalból embereket az utcára, nyereségvágyból, vagy kötelességtudatból, csak mert kilakoltatás volt, vagy mert váláskor a másik fél jobban dörgölőzött? S most még ők is nagyon aggódnak, aláírást gyűjtenek. Ez fantasztikus!

A hajléktalanság közös bűntettünk, ahogy mindig is az volt. Kíváncsi vagyok, mi lesz, ha majd lecseng az újabb őrület és a felhorkant civilek, balosok és jobbosok, miután minden fórumon elmondják a véleményüket pro és kontra, arcon dobják egymást, a média nagy megmondói és szánakozói körbehordanak mindenféle utcán élőt és lecikkezik, lefilmezik, felháborítanak és megsiratnak minden emberkét, hogy utána megint mi és ki marad...

Visszaülnek a csendben, feltűnés nélkül segítő civilek, egyháziak és próbálják a szerencsétleneket kicsit mozgatni, motiválni, erőt adni és felemelni, egy jobb élet reményében. Utcán élő felebarátaink addig is valószínűleg több aprót, szendvicset, meleg ruhát és figyelmet kapnak, mert ez ennek a folyamatnak természetes velejárója. Ez, kérem, profit, akárhonnan is nézzük.

Lehet majd megint posztolgatni, hogy a gazdag ifjú bevásárol és persze szelfizik szépen kikenve egy keserű arcú földönülővel és dejóvilág... Megy minden tovább.

Alig várom majd a gyermekvédelem reformjait, hátha egyszer az is kap ilyen figyelmet, Csaba testvéren és a gyermektragédiákon innen és túl. Talán majd egyszerre fordul többmillió magyar a saját és a másik gyermeke felé. Mert minden gyermek a gyermekünk. Igen, a cigányé is, a szíriai családé is, az afrikai törzsek gyermekei is. Egy nagy Közösséghez tartozunk, ha tetszik, ha nem.

A hajléktalanság gyermekkorban kezdődik. Akkor, amikor a gyermekünket nem készítjük fel az önálló életre, nem adunk neki hitet, reményt, nem tanítjuk meg szeretni. Nem mutatjuk meg neki az Istenhez vezető utat. Alacsony önbecsüléssel lökjük át a felnőttkor küszöbén, ahol jó eséllyel fog önmagának nekimenni gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással, meg sem állva az utca kövéig, ahol fetrenghet ország s világ előtt, hogy lám, ezt tettétek velem!

Igen, ezt TETTÜK! Mert minden fedél nélküli fedeléről mi tehetünk. Minden gyermek minden ember felelőssége. Ez alól ideig-óráig ki lehet bújni, de nincs menekvés, ránk szakad az igazság.

Az igazság pedig az, hogy teszünk egymásra és a világra, majd néha, mikor valaki ezt látványosabban csinálja, vagy nyilvánvalóvá teszi, akkor kapkodva magyarázkodunk.

Nem, sajnos ez sem a kormány hibája. Erről mi tehetünk, minden nap, mikor a másik ember helyett a magunk kényelmét választjuk. És ennek nem lesz vége, a sok szőnyeg alá sepert élettől a szőnyeg púpja már fölénk nőtt, különböző formákban szakad ránk. Háborús menekültként, gazdasági bevándorlóként, szapora mélyszegényekként. Ez mind-mind a mi bűnünk.

Persze, önmagunk földbe döngölése sem jó megoldás, de mindenképpen hasznos és üdvös, ha nem a mindenkori kormánytól várjuk a megváltást mindenben, mert azt hiába, és gőzölögni sem érdemes, mert csak elpárolog az a sok jóra fordítható energia. Ne hagyjuk!

A közös felelősségünk a helyzet kezelésében van, hiszen a probléma adott, mindenki megtalálhatja a maga eszközét arra, hogyan segítsen a rászorulókon.

Megszívlelendő, hogy ha függő, egy kis pénzzel szerhez juttatni semmiképpen nem segítség, hiszen csak a közösség terhét növeljük az esetleges rendbontásért, egészségügyi panaszokért, az utca takarításáért.

Isten nélkül minden ember hajléktalan, anyagi helyzettől függetlenül. Az otthontalanság még nagyobb mértékű, mert az otthon a szívünkből nő ki és fonja körbe az életünk, s ennek magját a szüleink szeretete veti el bennünk. Ha nem a szüleitől, hanem bárkitől is kapja meg az ember szeretettel az Otthon magját, bizonyosan a jó Isten küldi neki.

Mert az Isten Szeretet.

Szőke Tibor

(Nyitókép forrása: minutodedios.fm)